Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1977-02-01 / 1. szám
Szolnoki vizesek vízben a SZEOL ellen is rendszeresen, eredményesen szerepeltek az úszó versenyeken. Több országos egyéni és váltó korcsoportos magyar bajnokságot, folyam- és Balaton-átúszó bajnokságot, nyertek sportolóink. A kezdeti sikerek megszakadtak és így jelenleg a sportág egyesületi hagyományainak visszaállítása a célunk. Kajak-kenuban hosszú időn keresztül a tömegsport jellegű tevékenység „megfertőzött” néhány fiatalt, ezek közül nőtt ki Deme József és néhány kisebb eredményt elért ifjúsági versenyző. Deme József sportpályafutása alatt 1973-ban világbajnok, 1972-ben magyar bajnok és többszörös olimpiai, világbajnoki, magyar bajnoki helyezett napjainkig. Követői ma már több mint kétszázan dolgoznak az előttük álló cél elérése érdekében. Munkájukat nagyban segíti az 1976-ban felavatott a Szolnok Alcsi Holt-Tisza ágban létesített, nemzetközi versenyelőírásoknak is megfelelő kajak-kenu versenypálya, csónaktároló, tanmedence, kondicionáló terem és sportkollégium. Evezésben a szakosztály több magyar, vidéki bajnokság megszerzése után — népszerűségéből vesztve — visszaesett. Fő feladatunknak tekintjük e sportág újraszüldtósének megszervezését. Az asztaliteniszezők — mozgásigényüket kitöltő — tevékenységük után szinte egyik napról a másikra kerültek az NB I. küszöbéig. Tenisz- és turistaszakosztályaink a tömegsport igényeit elégíti ki. Tevékenységünket erkölcsileg, anyagilag támogató bázisszerveink segítségével, a már 700 főt meghaladó és egyre növekvő számú, a szolnoki vízügyi szervek dolgozóiból kitevődő pártoló tagságunkkal előrelépést tűztünk ki célul a versenysport terén. A több mint 6000 bázisvállalati dolgozó testedzésének, szabad idejük hasznosabb eltöltésének biztosítását magasabb szinten kívánjuk a tömegsport keretén belül megoldani. Szeretnénk a vízügyi szolgálat jó hírnevét a versenysport területére is kiterjeszteni, melyhez kérjük a vízügyi szolgálatban dolgozók hathatós segítségét. Jelszónik: „HAJRÁ VÍZÜGY!” Nagy Illés a SZOLNOKI VÍZÜGY SE elnöke Felhívás Fiatalok! Gyertek evezni a VSC-be! A Vízügyi Sport Club Evezős Szákosztálya felvételt hirdet a versenyszerű evezés iránt érdeklődő 10—>12 év közötti budapesti fiúgyermekek számára. A sportorvosilag alkalmas gyermekek az úszóoktatást, illetve a vizsgát követően szákképzett oktató irányításával sajátítják el az evezéstechnikai ismereteket és folytatnak versenyzésre is felkészítő edzéseket. A vízi edzések helye a VSC római-parti (Bp. III., Vöröshadsereg útja 155.) korszerűen felszerelt csónakháza. Jelentkezés és felvilágosítás: Sándomé, Bán Ágnes szakoktatónál (Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, Bp. VIII., Rákóczi út 41. Telefon: 131-690/270. mellék). Vízügyi csónakház a Római-parton 37