Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1977-02-01 / 1. szám

IHH--IHJEII HH--IH.ÍTI Hl-NELET VITUKI a TV vetélkedőjén A Kohó- és Gépipari Technika Há­zában 1976. április 2-án és 3-án ke­rült sor az FMKT vetélkedő orszá­gos elődöntőjére. A MTESZ egyesü­leteinek képviseletében egy-eigy csa­pat vehetett részt a versenyen. A vetélkedőn nyújtott teljesítményt egy hat tagból álló általános, és egy huszonkét tagból álló szákértői zsű­ri értékelte. A szakértői zsűriben a MTESZ egyesületeinek képviselői, az általános zsűriben pedig a ver­senyt kiíró szervezeteknek küldöt­tei foglaltak helyet. A vetélkedőt Puch Tamás, a Magyar Televízió Népgazdasági Osztályának munka­társa vezette. Április 2-án délután kezdődött a kétnapos verseny. Az első napon a résztvevő 16 csapat is­mertette, majd megvédte a vetélke­dőre készített pályamunkát. Ezzel maximálisan 50 pontot lehetett gyűj­teni, az egész verseny folyamán megszerezhető pontoknak ikb. Ví-át. A VITUKI csapata ebben a forduló­ban 41,2 pontot gyűjtött és ezzel az első nap után a 4—5. helyet foglal­ta el. Mint minden versenyen, a pilla­natnyi idegállapot, a versenyzők hangulata és a szerencse itt is sze­repet kapott. Minden csapat egy-egy asztal mellett foglalt helyet. A kér­déseket az egyes témacsoportokon belül nem a csapatokhoz, a csapa­tok sajátos jellegéhez címezték, ha­nem a meghatározott számokkal el­látott asztalokhoz. Így nem volt kö­zömbös, hogy április 3-án reggel, majd délben az ebédszünet után milyen számot húznak az egyes csa­patok. A VITUKI versenyzői dél­előtt nem panaszkodhattak, aszta­lukhoz jó kérdés tartozott. A délelőtti versenyt gazdasági totó vezette be. A népgazdaság IV. és V. ötéves terveinek adataival, legfon­tosabb célkitűzéseivel kapcsolatos ismereteikről kellett a csapatoknak beszámolniuk. Ebben a játékban minden csoport azonos kérdést ka­pott, szavazógéppel kellett az öt le­hetőség közül minden esetben az egyetlen helyes választ magadni. Húsz kérdés volt, maximálisan 20 pontot (lehetett összegyűjteni. A VI­TUKI versenyzői 12 pontjukkal eb­ben a fordulóban másodikak lettek. Ezután olyan játék következett, amelyben a csapatoknak feltett konkrét kérdéseket az asztal száma határozza meg. A VITUKI fiataljai­nak saját intézményük nemzetközi kapcsolatairól, a nemzetközi együtt­működésben való részvételének le­hetőségeiről, szükségességéről kel­lett beszámolniuk. Gondolkodási idő bőven volt, a választ 5 perc alatt be kellett fejezni. A fő- és mellékkér­désekre adandó válaszok kidolgo­zása a VITUKI csapatán belül jól sikerült, a válaszadásba azonban — feltehetően az izgalom és a verseny­műn hiánya miatt — kisebb hibák csúsztak, így a maximálisan meg­szerezhető 20-ból 13,1 pontot sike­rült elérni. A délelőtti utolsó forduló ún. szituáció-játék volt. Minden csapat azonos kérdést kapott öt válaszlehe­tőséggel. A válaszokat 1—5-ig ter­jedő pontszámmal jutalmazhatták. A VITUKI 4 pontot gyűjtött és az addig elért 70,3 pontjával az ötödik helyen állt a délutáni forduló előtt. Az ebédszünet előtt a csapatok megkapták a következő kérdést — szintén az asztalszámnak „címezve”. Ennek során a VITUKI KlSZ-veze­­tőjének szerepében — a vállalati kollektív szerződés megkötésekor — a fiatalok érdekvédelmének ügyében kifejtendő tevékenységről kellett is­mertetést adni. A délutáni forduló asztalcserével kezdődött, majd az ebéd előtt kapott kérdésekre adott válaszok, és azok értékelése következett. A VITUKI csapata ebben a játékban kissé gyengén szerepelt, a megszerezhető 20 pontból csak tizenhármat ért el, és ezzel a nyolcadik helyre esett vissza. Következett egy nagy vihart ka­vart szituáció-játék. Az általános zsűri és a szakértői zsűri véleménye a kérdésre adott válaszlehetőségek értékelését tekintve teljesen ellenté­tes volt, ezért hosszas vita után tö­rölték a kérdést. Ismét fcifejtéses választ igénylő kérdéscsoport következett. A VITU­KI versenyzői az asztalhoz címzett kérdés kézhezvételekor úgy érezték, hogy menthetetlenül visszaesnek a vert mezőnybe. Arra kellett ugyanis felelni, hogy a versenyzők vállala-t tánál milyen intézkedésekkel csök­kenthető a világpiacon az utóbbi két-három évben bekövetkezett, ha­zánk számára kedvezőtlen változá­­sok hatása? A VITUKI csapatának tagjai a kezdeti elkeseredés után összeszedték magukat, majd a gon­dos előkészítést követően a zsűrik számára is megfelelő választ adtak, a maximális 20 pontból ebben a já­tékban tizenhetet értek el. Ezzel is­mét lehetőség nyílt arra, hogy a VITUKI versenyzői jó helyen vé­gezzenek. A következő három szituáció-já­tékban hat-hat válaszlehetőség volt, 0—5 pontot lehetett elérni. A VI­TUKI csapata most kiemelkedőéin jól szerepelt, és 14 pontot gyűjtött! Ezzel a vetélkedő idegtépő, fárasztó része befejeződött, következett a tréfás-humoros bemutatósorozat, melyben a csapatoknak vállalatuk életét, és saját munkájukat kellett bemutatni. Ezzel még maximum 5 pontot lehetett elérni. A legutolsó forduló (humoros be­mutatás) előtt — lényegében az ér-38

Next

/
Thumbnails
Contents