Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1977-02-01 / 1. szám
Gondolatok A MŰSZAKI TERVEZÉSI CSOPORTMUNKA hatékonyságáról X. A tervezés kollektív jellege Az egyéb mélyépítési jellegű munkákkal megegyező módon korábban a vízépítés területéin is szerves egységet alkotott a műszaki tervezés és az építés. A XIX, században végrehajtott nagyszabású lecsapolási, árvédelmi, folyószabályozási művek kivitelezését, továbbá a víz- és csatornaépítéseket, stb., szinte kizárólag ugyanaz a mérnök vezette, aki a terveket is kidolgozta. Ebben nagy súllyal közrejátszott az is, hogy a jobbára a térszín és a talajvízszín alatt Végrehajtott építkezések műszaki kockázata az egyéb építkezésekhez képest sokszorta nagyabb. Ezért a terveket az építés során rendszeresen módosítani kellett, a munkagödör vagy az építési ítér menet közben fokozatosan feltáruló talajrétegződési, alapozási adottságainak tükrében. A mérnök tevékenysége így az első, előzetes helyszíni szemlétől a műszaki átadás-átvételig egyetlen folyamattá állt össze, melyben a kérdéses művel és környezetével kapcsolatos információk köre a tervezés, majd az építés során egyre bővült. Későibb a műszaki ismeretek erős fejlődése és a feladatok összetettebbé válása következtében mind gyakrabban kellett a tervezési szakaszban külső szakértőket bevonni. Az árnyaltabb, de egyben bonyolultabb műszaki szabályozási rend (méretezési szabályzatok, ajánlások, szabványok, kivitelezési feltételek, stb.) mellett fokozatosan kialakult — a mai szóhasználattal főfoglalkozásúnak nevezett — tervezési tanácsadó foglalkozási köre. A fejlődést sok tényező együttes hatása terelte ebbe az irányba. Ezek közül csak egyet kiragadva: megemlíthetjük a talajmechanikai tudomány kialakulását és elterjedését, mert ez tette például lehetővé, hogy az altalaj viselkedését már a tervezési stádiumban kellően megismerve, a kivitelezés közbeni tervmódosítások száma és terjedelme — és ezzel az e vonatkozású műszaki és gazdasági kockázat — a korábbinak a töredékére csökkenjen. A fejlődés következő lépéseként a tervezőt igyekeztek a manuális munkáktól mentesíteni, elsősorban műszaki rajzolók, majd szerkesztők és geodéziai részletmérések elvégzésére kiképzett munkaerők beállításával. Magyarországon ez a folyamat már a második világháborút megelőző években megindult, de tömeges méretekben csak a szocialista tervgazdálkodás bevezetésével, a minden korábbit meghaladó nagy beruházások korában vált általánossá. 1948 és 1952 között alakult ki a legtöbb ma is meglevő állami tervező vállalat szervezete. Ezek a szervezetek egymástól nem sokban különböznek és immár harmadik évtizede működnek, nagyjából változatlanul. A mélyépítés területén egységesnek tekinthető, hqgy az adott vállalaton belül a fő gazdálkodó egység az átlagosan 150—200 fős iroda, mely 5—8 osztályt fog öszsze, egyenként 25—30 fős létszámmal. Az osztályok általában 3—4 úgynevezett irányító tervezői csoportra oszlanak. Az irányító tervezői csoport egy, előírás szerint legalább 8 éves tervezési gyakorlatú mérnök vezetésével 4—8 (kivételesen még több) ember munkáját egyesíti. A csoportban műszaki rajzolók, szerkesztők, tervezők együttese dolgozik. Ezek 'az irányító tervezői csoportok 'képezik a tervező vállalatok legkisebb termelőegységét. A feladatokat végső soron a csoportokra osztják és ritka kivételtől eltekintve a megbízó felé a tervező vállalat szerződésileg felelős személye a csoport vezetője, az irányítótervező. Működési területük szempontjából az osztályok korábban szinte kizárólag úgynevezett homogén (vágy más szóval „egyszakmás”) szervezetek voltaik, azaz működésük egy speciális szakterületre szorítkozott. Ha az adott szakterület tervezőit egy osztály nem volt képes befogadni, akkor egyszerűen párhuzamos osztályokat szerveztek, amint arra az elnevezések is egyértelműen utalnak. (Vízrendezési I. Osztály, Vízrendezési II. Osztály, stb., vagy Vízellátási I., II.,... V. osztály, stb.). Szakmai szempontból az osztályon belüli csoportok is párhuzamosan működő egységek voltak, bár az irányító tervező személyisege, szakmai orientációja bizonyos ámyalésbeli különbségeket eredményezett. Ezek a szervezetek is több évtizede hagyományosan működnek. A tervezési feladatok összetettségének fokozódása ellenére — elsősorban a piaci követelményék fluktuációja miatt — az osztályok (és a csoportok) ritka kivételtől eltekintve megmaradtak a homogén szervezeti alaknál. A komplexitás irányában az irodák fejlődtek és heterogenitásukat — a tervezés többszakmás, zártoiklus igényének megfelelően — a különböző szakterületek homogén osztályainak együttese biztosította. Az irányító tervezői csoportok (a szervezéselméletben gyakran használt elnevezésükkel „kiscsoport”-Ok) feladata, szervezése, működtetése és továbbfejlesztése rendkívül összetett folyamat. Egészen a legutóbbi időkig azonban ezt a folyamatot nem nagyon elemezték. A csoport kialakítását, működtetését hallgatólag ráhagyták a spontán fejlődésre. A szellemi alkotómunka hatékonyságának vizsgálata a legújabb időben előtérbe került. Ennek során a figyelem ráterelődött a tervező vállalatok munkájára is, hiszen a tervezés időben a ‘kivitel előtt járva, sók mindent determinál a beruházási és a későbbi termelési folyamatból. A tervezés nemcsak az objektum közvetlen vonatkozásában determinál, hanem a kiadott, majd a végrehajtott terv a további fejlődésnek is kereteket szab. Például a Kiskörei Duzzasztómű nemcsak a felette -levő mederszakaszok vízszínalakulását determinálja, hanem az általa teremtett potenciális fejlesztési lehetőségek újabb — korábban előre nem látható — fejlesztést is indikálnak, kifejezetten az adott térségben (a leninvárosi olefinmű, stb.). A determináció m-ás-ik lényeges él-eme, hogy a beruházások: — célmegjelölés, — műszáki tervezés, — kivitelezés, — üzembe helyezés, folyamatában a műszaki tervezés visszahat a célmegjelölésire is: a beruházó alapvető döntéseivel meghatározott keretekben (kapacitás, haszon, maximális termékár, stb. előírásával) rendszeresen nem kis szerepe van a tervező tapasztalatainak, az általa elvégzett előzetes vizsgálatoknak. A bevezetőben vázolt szervezési adottságok miatt viszont egyértelmű, hogy a determináló hatás, vagy legalábbis annak formába öntése (a tervdokumentáció alakjában megjelenítve) elsősorban az irányító tervezői csoport(ok)nál történik. A csoportos szellemi munka szervezésének vizsgálata általában azt igazolta, hogy e jelenségek elemzése hálás feladat és a tudatos beavatkozások a hatékonyság erőteljes növelésére vezethetnek. Van olyan felmérés is, amely szerint újabban a munkafolyamatok hatékonyságát elemző -tudományos cikkek egyharmada a szellemi munkával foglalkozik, bár a késztermék pénzben kifejezett értékének a szellemi munka mindössze 1—2%-át teszi ki. 15
