Vízgazdálkodás, 1977 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1977-02-01 / 1. szám
A csoport feladata A csoportmunka elemzésekor elsőnek a feladatkört kell vizsígálni., Esetünkben a csoport feladata azon mérnöki tervek előállítása, amelyek a vizek kártételének elhárítása, vagy a víz hasznosítása objektumainak engedélyezéséhez, megépítéséhez és üzemeltetéséhez szükségesek. Az ipari termelési folyamatoknál felhasznált szellemi munka eddigi vizsgálatai szerint a szellemi (tervezési) munka az a része alkotásnak tekintendő, amelyik akár egyedi termék (műremek), akár tömegesen gyártható termék termelési folyamatát megtervezi, majd a munkát végig vezeti. Az alkotó tevékenységen belül egyesek megkülönböztetnék valódi alkotásokat, melyek elvileg adnak újat. Ilyen például a repülőgép, mely a harmadik dimenziót is a közlekedés szolgálatába állítja. Másrészt álalkotásokat (pszeudo-alfcotásókat), amelyek ugyan egyértelműen szolgálják a műszáki haladást, de elvileg nem adnak újat. Ilyen például a lúdtollhoz képest az acéltól!, vagy akár a golyóstoll bevezetése: az előbbre lépés elvitathatatlan ugyan, de a felhasználás szempontjából nincs elvi különbség, tekintve, hogy az emberi kéz változatlan módon használja mind a régi, mind az újabb terméket. Akárhogyan közelítjük is meg a kérdést, a csoport keretében végzett tervezőmunka egy része kifejezetten alkotó tevékenység, midőn az „üres rajzlapon” a gondolati kísérletezés eredményeként előállítják a jövendő vízgazdálkodási létesítmény rajzolt képét és megfelelő számításokkal igazolják optimális használhatóságát, állékonyságát és kimutatják várható költségeit. A csoportban ezek közül Olyan tevékenységet is végeznek, amelyek az alkotó munka előkészítéséhez, kiszolgálásához, kisegítéséhez, összefoglalóan: a realizálásához szükségesek. Az alkotó jellegű és a realizáló jellegű munka aránya feladatkörönként változik: más lesz a tudományos kutatás, más az építészet (ezen belül különbözhet a reprezentatív építmény, vagy a foghíjbeépítés, továbbá a házgyári lakásokból kombinált lakótelepek esetében); és más, például egy kisebb folyón épített vasúti híd, vagy a nagy Duna-hidak esetében. A példákat minden bizonnyal lehetne folytatni a műszaki élet széles területéről, de helyette talán célravezetőbb még arra is rámutatni, hogy az alkotás és a realizálás aránya egy adott objektumnál is változhat az időben. Például egy folyóvíz mellett telepített, különlegesen nagy talajvízszínsüllyesztéses alapozást kiválóan megtervezték, túl vannak már a kivitel legnehezebb szakaszán is és a legmélyebb kútsorokat — határozott tervezői-művezetői tiltakozás ellenére — egyéb helyeken való lemaradások pótlására a talaj vízszín-süllyesztéses térségben erőltetett más építkezésék érdekében már le is állították: amikor egy augusztusi, váratlan és rekordmagasságú árvíz néhány óra alatt a már elkészült műtárgyakat és ezen keresztül az egész létesítményit végpusztulással fenyegeti. A rutinszerű védelmi beavatkozások ilyenkor ismét a koncepcióhoz nyúlnak vissza és alkotó jellegük világosan kitűnik. Visszatérve a tervezés munkafolyamatára, az alkotás technológiája lehet szisztematikus, midőn a reálisan lehetséges valamennyi paraméter szerepét elemzik (például kérdésgyűjtemény, vagy teszt-rendszer alkalmazása); és lehet „szabad”, azaz nem szisztematikus, midőn a paraméterek korlátáit ledöntve, látszólag minden rendszer nélkül, vagy legalábbis nem lépésről lépésre járják be a vizsgálandó tartományit (például az úgynevezett brain-storming, vagy a value-engineering — magyar nevén értékelemzés, sitb.). Mind a két módszert a technikai jelenségek mind árnyaltabb vizsgálati igénye indokolja és a megoldandó feladatok jellege, ismétlődési gyakorisága dönti el, hogy melyik vezet kevesebb munkával célhoz. Abban azonban mindkettő egyezik, hogy alkalmazásuk csak nagyüzemi keretek között hatékony. A nagyüzemi keret szükségességét az élet már a gyakorlatban eldöntötte. Az ún. „magányos tervező” nem rendelkezhet minden — számára szükséges — területről kellően részletes, komplex ismeretekkel. A műszaki tervezésben a gyorsaság és a megbízhatóság annyira meghatározó jellegű, hogy csak az veheti fel a versenyt — ha úgy tetszik: a körülményekkel — aki nem vállal többet, mint amennyit gyorsan, biztosan és gazdaságilag hatékonyan kidolgozhat. Az összes többi feladatot olyan munkatársaikra kell bíznia, akik a lehetséges legkorábbi időpontban folytatják, kiegészítik vagy befejezik (esetleg előkészítik) a munkát. Annáik igazolására, hogy a csoport valóban produkál úgynevezett csoporttöbbletat, példának felhozható egy-egy tervpályázati együttes is. A tervpályázati együttes ugyan a közvetlen vizsgálatunk tárgyát nem képező (a hazai terminológiában elsősorban team-mak nevezett) ad-hoc csoportok közé tartozik, rendesen .kifejezetten többszakmás, úgynevezett heterogén csoport: mégis puszta létével igazolja, hogy az egyéni tervezések kora (az eseti szakértést leszámítva) általában lejárt. A csopoirttöblet elemzésénél többen feltették a kissé pongyolán fogalmazott kérdést: „Mitől okosabb a csoport, mint az egyén?” A választ — már bizonyos pszichológiai elemeket is figyelembe véve — így fogalmazhatjuk: begyakorolt elemek felhasználásával végzett, logikai típusú munkához jobb a csoport, mert: — kölcsönös összehasonlítási lehetőségeit biztosít, — kölcsönös szakmai referencia-áramlást tesz lehetővé, ennek következtében — jobb a hiba-kiegyenlítő hatása, és így — magasabb a itűrés a sitress-helyzettel szemben. Bizonyos ritkább esetekben, például hibás személyi összetételnél, vagy ún. alkotó típusú, azaz túlnyomó részében alkotásit igénylő teljesítményhelyzietben a csoportszervezet .gátló hatást is gyakorolhat az összteljesítményre. Az egyéni teljesítmény társas befolyásolásának negatív jelenségei már a szervezetek kórtanához tartoznak és egyes kirívó helyzetekkel a későbbiekben — a veszteségforrások, a neurotizáló gócok ismertetésénél — foglalkozunk. A tervezési adatfeldolgozás rendje Általában az adatfeldolgozás lehet aritmetikai jellegű, melynek eredménye tényállás (például áruház napi forgalmának összesítése) és lehet logikai jellegű, melynek eredménye alternatívák közötti kiválasztás, azaz döntés. A műszaki tervezés egyértelműen logikai rendszerű adatfeldolgozásinak tekintendő, amelyben azonban jelentős közbenső, aritmetikai jellegű adatfeldolgozásra van szükség. A logikai rendszerű adatfeldolgozás folyamatábrája rendszerében a tervezési adatfeldolgozás egyes lépései és a tervező agyában egyidejűleg működtetett funkciók a következők: input: adatszolgáltatás range szakmai képzettség emlékezet (x) (memória) szakmai gyakorlat társadalmi célismeret háttér memória könyvtár segédlettár konzultáció treatment alternatívák kidolgozása döntés output rajzkészítés másolás költségvetés műszaki leírás intuíció absztrakció asszociáció-iappercepció logikai művelet (xx) aritmetikai művelet (xx) emlékezet (x) A fenti folyamatábra tükrében a tervező vállalatot olyan multiprogramozású adatfeldolgozó rendszerként értelmezhetjük, amelynek működését egy n-m típusú mátrix-szál jellemezhetjük. A rendszer ugyanis n számú feldolgozó sorból (irányító-tervezői csoportból) adó-16
