Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1976-02-01 / 1. szám

Nagy érdeklődéssel tanulmányozta a Balti-tengert a Fekete-tengerrel összekötő vízi út lehetőségét és 1883-ban javaslatot tett, hogy a természetes nagy folyókat csatornákkal kapcsolják össze, s a két tenger közötti összeköttetést így oldják meg. 1892-ben a Párizsban ülésező nemzetközi hajózási kongresszuson ezt a javaslatát a jelenlevők nagy érdeklődése mellett újból előterjesztette.

V. A nép kulturális felemelkedéséért

Türr — élve a kiegyezés által biztosított amnesztia lehetőségével — visszatért Magyarországra. Az elsősorban katonai sikerek időszaka után életének új periódusa kezdődött el itthon. Amint azt az előzőekben láttuk, a széles látókörrel, értékes tapasztalatokkal rendelkező Türr több területen igyekszik hazája hasznára válni. De hírnevét ezután az a munkálkodása is tovább növeli, amelyet az ország kulturális fejlődésének előmozdítása érdekében fejtett ki.

Az első itthon töltött évek jelentős részében — a vízügyi, gazdasági kezdeményezések, vállalkozások mellett — Türr kultúrpolitikai tevékenységet fejt ki. A polgári fejlődés útján elöljáró nyugati országok példáján okulva, a gyakorlati ember érzékével felismerte a felnőttek oktatásának fontosságát a nemzet előrehaladása szempontjából. Hazánkban — a tárgyalt időszakot megelőzően — az írástudatlanok és a csekély oktatásban részesültek helyzetével lényegében nem törődtek, pedig a kor igényei egyre nyilvánvalóbbá tették a kérdés megoldásának halaszthatatlanságát.

Igaz, kellő figyelmet a felnőttek oktatására fordítani aligha lehetett mindaddig, amíg a gyermekek kötelező oktatása is megoldatlan volt. Az első magyar felelős kormány közoktatásügyi minisztere, Eötvös József ugyan már korábban felvetette a képviselőházban a népoktatás szükségességét, javaslatát azonban lényegesebb változások nem követték.

Az ügy másfél-két évtized múltán sem volt időszerűtlen, sőt, rendezése egyre sürgősebbé vált, a lemaradás pedig a nyugat-európai államok mögött e téren is növekedett. Az Eötvös szorgalmazásának eredményeként 1868-ban elfogadott XXXVIII. t. c., amely hazánkban korszakot nyitva kötelezővé tette a 6—12 éves gyermekek iskolai képzését, reményt kelthetett a felnőttoktatás kérdésének megoldására is. Bebizonyosodott azonban, hogy a remény alaptalan volt, hiszen a népoktatási törvény következetes végrehajtása nem sikerült.

A felnőttek oktatásának állami eszközökkel való megoldása — legalábbis egyelőre — lehetetlennek tűnt. Utalt erre maga Türr is abban a felhívásában, amelyet Baján tett közzé 1868. szeptember 30-án: „Az állam nem képes arra, hogy mind azt, amit a népoktatás terjesztése igényel, közköltségen eszközölje.” („Népoktatás” és „népnevelés” fogalom alatt Türr a felnőttek oktatását és nevelését érti.) E nagy lelkesedéssel fogadott felhívásban fejtette ki először elképzeléseit a „népnevelési szövetség” megalakításáról.

Tervezete szerint az ország különböző részeiben megszervezendő népoktatási körök munkáját központi vezetőség irányítaná, s ennek programja jelentené az egyes körök működésének alapját. Úgy vélte, hogy különösen azok számára kell oktatást biztosítani, akiknek életkora 14—30 év között van, és iskolai tanulmányokat természetesen már nem folytatnak.

Óvatosságból szükségesnek tartotta hangoztatni : „A népoktatási körökből ki legyen zárva nemcsak minden vallási és politikai kérdés feszegetése, de általában minden vitatkozás, mely a néptanítási körön kívül esik, mert ez csak meghasonlást szül, s egyenest a Bábel-torony zavarához vezet az ismeretterjesztés minden haszna nélkül.”

Eötvös József, aki a kormányban most is a vallás- és közoktatásügyi tárca tulajdonosa, támogatta a tervet, s azonnal megbízást adott Türrnek a népoktatási szövetség megalakítására és körök szervezésére. Türr a reá jellemző lelkesedéssel kezdett a feladat végrehajtásához. Először szülővárosában, Baján sikerült létrehoznia egy kis kört, s így alig három héttel a városban elhangzott felhívása után, október 20-án rövid megnyitó beszédével megkezdődött a hazai felnőttoktatás. Ugyanebben az időben Kecskeméten, Szabadkán és más — elsősorban bácskai — helységekben is szervezték a köröket. Türrben a katona szólalt meg, amikor az oktatás programjába javasolta a katonai gyakorlatokat és a testedzést is, amelyeket ez időben hazánkban feleslegesnek tartottak. Véleménye szerint a népoktatási körök egyik feladata e téves nézet eloszlatása.

Türr, aki a szabadkőmíves páholyok létrehozásában is szerepet vállalt, ezek tagjait is igyekezett a népoktatási körök szervezési munkájába bevonni, mert a páholyok működésének egyik fő iránya éppen a „közerkölcsiség és a művelődés terjesztése.” A szervezés szerteágazó munkájában Türrnek főképpen Irányi Dániel nyújtott segítséget. Irányi a felnőttek oktatását elsősorban az állam feladatának ítélte, de a kérdés megoldásához a társadalom segítségét is szükségesnek tartotta. Türr is elengedhetetlennek látja az együttműködést, azzal a különbséggel, hogy ő a társadalmi összefogás elsődlegességét vallotta, érezhetően Eötvös hatására, akit a bajai felhívásban is idéz: „Ha van feladat, amelynek megoldására az állam minden hatalma elégtelen — az a népnevelés; oly feladat ez, melyet csak a nép maga oldhat meg.”

Irányi, képviselői tekintélyét felhasználva, kezdettől fogva arra törekedett, hogy az országgyűléssel olyan törvényt fogadtasson el, amely az állam kötelességeként határozná meg a felnőttek oktatásának megszervezését és irányítását. Eötvöst a miniszteri tisztségben követő Pauler Tivadar támogatja a tervet, igyekezetüket azonban nem kísérte siker, mert „A felnőtt személyek elemi oktatásának előmozdításáról” szóló törvényjavaslat, amelyet a kormány 1869. november 30-án terjesztett az országgyűlés elé, nem emelkedett törvénnyé.

24