Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1976-02-01 / 1. szám

150 éve született Tüve István (II. rész)

IV. A közlekedési hálózat korszerűsítéséért

Hazánk a közlekedés fejlődésében is sajátos utat járt. A polgári fejlődésben előrehaladottabb nyugat-európai országokban a vasutak elterjedése előtt nagy csatornázási munkálatokat végeztek. A megépített csatornákon bonyolódott le a termékek szállításának jelentős része, s ez mind a mezőgazdaság, mind az ipar fejlődését nagymértékben elősegítette. A gyorsan fejlődésnek induló vasúti közlekedés itt már viszonylag fejlett víziút-hálózatot talált. A vasútépítés gyors üteme a vízi közlekedést háttérbe szorította, de figyelemre méltó, hogy ennek ellenére igen hamar felismerték a két közlekedési eszköz, a vasút és a víz egymást kiegészítő jellegét és összehangolásának szükségességét.

Magyarországon a XIX. sz. közepén még nem volt kiépített hajózható csatornarendszer, aminek hiányát a vasútépítés — kétségtelenül indokolt és az egész ország gazdasági életére kiható — fokozott üteme sem tudta ellensúlyozni. A kormány a közgazdasági helyzet lényegében reális felismeréséből adódóan nagy erővel karolta fel a vasútépítés ügyét: a közlekedés fejlesztésével a szunnyadó gazdasági erőket akarta felébreszteni. Rövid idő alatt hatalmas összegeket fordítottak vasutak építésére, de ez — a fejlődés elősegítése mellett — nem kis mértékben hozzájárult az államháztartás egyensúlyának megbomlásához is.

Mindezek a körülmények a nemzetközi tapasztalatokkal együtt tovább erősítették Türr Istvánban a vizek szabályozásának és az egész országot átfogó hajózható csatornák kiépítésének gondolatát.

1868. novemberében előterjesztést tett az Adriai-tenger és a magyar Duna-völgy közötti közlekedés megteremtésére. Erre a problémára később is viszatért, több javaslatot juttatott el a kormányhoz. E tárgyban a fent említett első előterjesztése azt mutatta, hogy felismerte az ország fejlődésének elmaradottságát és az általános gazdasági élet fellendítésének szükségességét.

„Tény az, hogy hazánk közlekedési eszközök dolgában a nyugati polgárosodás mögött nagyonis hátramaradt. Nálunk minden kő vasútat és csatornát kiált segítségre.

Hogy tehát a körülmények és a politikai vagy a nemzetgazdászati conjunkturának netalán kedvezőtlen alakulása készületlenül ne érjen, szükséges minden vasúti és csatornái hálózatunkat gyorsan, erélyesen és ésszerűen megállapítanunk, mert bizonyos az hogy egy nemzet hatalma és befolyása nem attól függ, hogy váljon a közállam erszénye megtelt-e, hanem ama hatalom, s ama befolyás mindig biztosabban azon mérték szerint ítélhető meg, mely polgárainak középarányban vett jólétét jelzi.”

Türr a vasútépítési láz közepette a két közlekedési eszköz — vasút és víz — kölcsönösségéről és az építés optimálisabb arányairól beszélt. A Béga-csatorna kérdésében mondott beszédében hangsúlyozta:

„... nem azt akarom mondani, hogy nem kellett volna vasutakat építeni, de igenis lehetett, kellett is volna némely vasutak helyett csatornákat építeni, némelyeket pedig kiegészíteni, hogy céljuknak megfelelhessenek.

. .. Ha hiba volt az, hogy rohamosan és fényűzéssel építettük a vasutakat, ma bűn volna meg nem tenni mindazt, ami erőt adna az országnak ezen teher elviselésére.”

Türr 1875. májusában — tanulságul — ismét a francia tapasztalatokat idézte, s nemcsak a közlekedés és szállítás, hanem az öntözés és belvízelvezetés szempontjait is figyelembe véve: „Istennek hála, rég elmúltak azon idők, amidőn egy könnyen érthető, de kevésbé megfontolt vasutakérti rajongástól vezetve Franciaországban érvényre emelkedett azon vélemény, hogy a csatornák és közutak magukat túlélték és hogy ezen közlekedési és szállítási eszközöket a vasutakkal kell helyettesíteni és pótolni.

Az idő ezen túlzásokat igazi értékükre szállította le, és megmutatta, hogy a vízi utak, dacára szerkezetüknek, a versenyt a vasutakkal nemcsak kiállják, hanem ott, ahol léteznek, olcsóbb szállítási árt biztosítanak. Már maga az elkeseredett harc, amelyet a vasúti társulatok a csatornák ellen folytattak, ezen utóbbi közlekedési eszköz életképességét és kereskedelmi fontosságát bizonyítja.

Az állam érdekében fekszik tehát a forgalom terjedelmét nem kevesbíteni, mert mind az, ami a forgalmat kevesbítené, nemcsak az állam által fizetendő kamatot növeli, hanem egyúttal kevesbítené az állam adóbevételét, és így kétszeresen sújtaná az államkincstárt.

Megérthető tehát azoknak törekvése, kik a vízi utak építését, melyek a forgalomnak egy részét a vasutaktól elvonnák, határozottan és rendszerűleg ellenzik. Egyenlőre a csatornák ellen intézett ellenvetés, még az elfogulatlanabb és tisztább felfogású emberre is benyomást tehet.

De váljon ezen ellenvetés tökéletesen helyes-e? Váljon az állam csak vasúti társulatok és államkincstárból áll-e? Váljon nincs-e egy magasabb, minden mást felülmúló érdek? Igen, van, és ezen érdek, ezen cél a következő: hogy a meglevő közlekedési utak és eszközök a nemzetnek képesek legyenek kielégítő szolgálatot tenni.

Ha Franciaországban 2064 mfd vasutait a bizottság elégtelennek tartja, hogy az ország szállítási igényeinek megfeleljen; ha azon országban, mely a világ egyik legvirágzóbb iparágával bir, ennek fenntartása és továbbfejlesztése végett, új

22