Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1976-02-01 / 1. szám
A víziig if i szolgálat 30 éve W* rész 1957-1964,) A vízügyi szolgálat elmúlt három évtizedében — a növekvő társadalmi-gazdasági igényeknek megfelelően — egyre gyorsuló ütemű fejlődésnek lehetünk tanúi. Az elmúlt harminc év jelentős eredményeinek, sikereinek nagyobb része az utolsó tíz esztendő idejére sűrűsödik. Meggyőzően mutatja ezt mind századunk két legsúlyosabb Duna-, ill. Tisza-völgyi árvízének sikeres kivédése, mind legjelentősebb vízépítési nagylétesítményünk, a Kiskörei Vízlépcső átadása és a közműves vízellátás terén tapasztalható ugrásszerű fejlődés. Az utolsó évtized igazgatási-szervezési és törvényhozási tevékenysége már nem változásokat hozott, hanem az előzőekben kialakított és kipróbált szervezeti keretek megszilárdítását, kitöltését, illetve az új gazdasági irányítás módszereinek megfelelő fejlesztését jelentette. Ilyen intézkedések voltak az Országos Vízgazdálkodási Bizottság létrehozása, az Országos Vízgazdálkodási Keretterv jóváhagyása (1965), a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Választmányának a létrehozása (1967), vagy a vízügyi főhatóság jogkörének meghatározása és nevének módosítása (1967, 1968). A fejlesztések, rendeletmódosítások zöme ennek megfelelően ágazaton belüli intézkedés volt, mint pl. a Vízügyi Alapról, a vízdíjról szóló rendelkezések módosítása, vagy a vízépítő vállalatok megszervezése. Erre az időre esik a magyar hidrológiai és vízgazdálkodási tevékenység nemzetközi kapcsolatainak megerősödése és nemzetközi tekintélyének, elismerésének számos megnyilvánulása. Az árvízvédelem kimagasló és emlékezetes eredményeihez (1965, 1970) fogható folyó- és tószabályozásunk fejlődésének minőségi változása is: a komplex vízgazdálkodás szintjére emelése. Ennek legjelentősebb eredménye a II. Tiszai Vízlépcső megépítése (1967—1973) és a dunai erőműrendszer programjának a kidolgozása (1967—1974). Ebben a szellemben készült a Balaton-Fejlesztési Vízgazdálkodási Program (1969) és épült a Siócsatornázás alap-létesítménye a torkolati mű (1968— 1974). A vízgyűjtő komplex rendezése keretében folyik a Velencei-tó szabályozása is, ahol a vízkészlet-szabályozás érdekében a Zámolyi Tározó (1969—1970) után a Pátkai Tározó építésére is sor került. Hasonló jellegű a Fertő-tó közös, osztrák—magyar fejlesztési terve is (1969). Mezőgazdasági vízgazdálkodásunk fejlődését a stabilizációt szolgáló korszerű létesítmények sora jellemzi, mint a Dunaújvárosi öntözőfürt (1965), a Kiskunsági Öntöző Főcsatorna (1966), és a Püspökladányi öntözőtelep (1968). A döntő változást itt is a Kiskörei Vízlépcső átadása alapozta meg — egy országrésznyi vidékekre kiterjedő hatásterületével. Öntöző főcsatornáinak a Jászsági és a Nagykunsági Főcsatornának az építése folyamatban van. Az elmúlt tíz esztendő legjelentősebb eredménye a közműves vízellátás és csatornázás fejlődése. A lakosság közműves vízellátottsága 44%-ról 66%-ra, a csatornázottság szintje pedig 24%-róí 36%-ra emelkedett. (Az 1945. évi állapot 23, ill. 17% volt!) Ebben az időben épült a távvezetékek és regionális vízművek egész sora: pécs—mohácsi távvezeték (1965— 1966), velencei-tavi (1966—1974), észak-nógrádi (1967), nyugat-balatoni (1968—1973), Mátra-vidéki (1969), délborsodi (1969—), Fertő menti (1970—1972) Regionális Vízműrendszer (ül. azok egyes szakaszai). A fejlődés kiemelkedő létesítményei közül említést érdemel: a szolnoki 2000 m3-es (újszerű: kelyhes megoldású) víztorony (1967—1968), a horány—surányi kútrendszer (1969), a kövegyi vízmű (1969), a Lázbérci Tározó (1970), valamint a körösszegapáti — 1000. — falusi vízmű (1975). Az ipari vízgazdálkodást szolgáló létesítmények közül kiemelkedik a II. Délpesti Ipari Vízmű és a Markazi Tározó (1968), valamint a Fehérvárcsurgói Víztározó (1973). Döntő változás tapasztalható az ásvány- és hévizek, illetve a geotermikus energia hasznosítása terén is, miután 1965-ben a kormány ezek gondozását is (a gyógyászati célokra használt vizek kivételével) az OVH hatáskörébe utalta. Az 1973-ban átadott Kiskörei Vízlépcső a vízerőhasznosítás terén is lényeges előrehaladást jelent: teljesítménye nagyobb mint a többi előző vízerőtelepé együttvéve. A kor követelményeinek megfelelően ebben az időszakban került vízgazdálkodásunk középpontjába a vízkészletgazdálkodás (1967), amely mennyiségi vonatkozásban a víztározás, minőségi vonatkozásban pedig a szennyvíztisztítás, vízminőség-védelem kérdéseit állította előtérbe. Az új szemlélet eredményeit a hegy-, domb- és síkvidéki tározók egész sorának építése jelzi, köztük olyan jelentős létesítményekkel, mint a markazi, zámolyi, köszörűvölgyi, lázbérci, valamint a kiskörei tározó. A szervezési intézkedésekkel és a vízügyi törvényhozással egyidőben a hidrológiai és vízgazdálkodási tudományos kutatásban is központi helyre került a vízminőség-védelem: a szennyvíztisztítás technológiájának fejlesztése és a vízminőség-vizsgálati eljárások kidolgozása. A tájékoztatás, oktatás, továbbképzés, könyv- és folyóirat-kiadás terén fontos eredményeket hozott a Vízügyi Dokumentációs és Tájékoztató Iroda (VIZDOK, 4 Árvízvédekezés a dunafalvi nagybuzgárnál (1965) 13
