Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1975-02-01 / 1. szám
Huszár főindzsellérek nem értették meg törekvésemet, így egyedül kellett nekivágjak az embert próbáló műnek. BESZÉDES: ön folytonosan kereste a megkülömbözőségeket és ellenkezései kirekesztették több társaságból. VÁSÁRHELYI: Én tudományt és haladást kerestem és találtam meg működésem során. Táj és tér-rajzolatokhoz javasoltam minden mappáció készítőnek egy nyugalmas pontot, melyet az Adria vize mutat. A tenger víztükréhez, mint állandósághoz igazított állandó magasság fontos alapját találtam föl és nyomban közöltem hazám tudós vízszabályozóival. Tökéletes rendszer az ország földrajzának leképezéséhez, egységet csak ezáltal nyerhetünk. S mi lett segítő gondolatom jutalma? Kirekesztének egyes társaságok s fiatal korommal indokolták, hogy közös munkásságban nem osztozhatom többé a kipróbáltakkal. S ön, ki korban, időben oly közelálló hozzám, szememre hányja nem követett vétkeimet? BESZÉDES: Nem ezért érkeztem. VÁSÁRHELYI: De ön azzal nyitott be, hogy vízkapukitárásom a nemzet ártására történik. Tettem elhamarkodott, mert vizeink a meggyorsult lefolyás által szárazság sújtott országot teremtenek. Beszédes uram! Én megértő segítséget vártam és ismét tapasztalhatom a magamra maradást. BESZÉDES: ön megveti mindazokat, akik nem saját tudósi meggyőződése szerint kívánnak munkálkodni. Az ön Adriájának nyugvása naponként változó, hogyan képezhet hát biztos pontot méréseinkhez a nyugtalan tenger. VÁSÁRHELYI: A tengerár, földünk forgósa a tömeg törvényének vonzása nyomán növekszik vagy fogy. A végtelen vizek állapotát nem növelik esők és áradások, a víztömeg egy és azonos. Hegyeink, havasaink, mélyföldjeink és alföldi síkjaink nem egymáshoz mérendők tehát, hanem a nyugalom, a tengerszint változatlanságához, ahhoz a biztos alapzérus ponthoz, mely a leghatalmasabb záporok, legkínzóbb aszályok nyomán sem lesz magasabb vagy mélyebb. Az én mappációimnak földrajzi meghatározásaim felületleírásaihoz megtaláltam és megalkottam először a biztosat, melyet ha a művelt nyugat fia sugallna, kritika nélkül elfogadnák honunk tudósai. BESZÉDES: ön nehezen férhet egybe másokkal. VÁSÁRHELYI: Mert nem vagyok képes meggyőződéseim közepeit magam ellen fordulni és követni a hibás, avult gyakorlatot. Én kerestem vízszabályozó társaságainkat új törvényem megtalálása nyomán, hogy egységesen munkálkodhassék egész tudós körünk. Megértés helyett kirekesztés, egységes alkotás híján terméketlen vitatkozások, önerőinket így forgácsoljuk semmivé s haladás helyében nagy és bölcs eszmeváltások árán nevetséget nyerünk, ön első ízben hajlandónak bizonyult követni elgondolásaimat... BESZÉDES: ön szinte úgy nevetség, sőt gúny tárgyává tette a magyarországi vízi utak tervezetét, melyben én utak, vaspályák helyében csatornákkal kívánom megteremteni a közlekedést. VÁSÁRHELYI: Én szabályozatlan folyamaink, megzabolázatlan áradásai mellett nem látom biztonságát az ilyen közlekedésnek. A megásott kanálisok áradások idején ott is kiöntik a népet otthonukból, ahol addig sohasem kellett félni folyamáradástól. A vizek veszélye a Kárpátok közepére lezúduló katlanvölgyben nagyobb életveszedelem szabályoztatás nélkül, mint a fenyegető nyarak égetése. BESZÉDES: De mielőtt kanálisaink, csatornáink megszületnének, ön szárazon hagyja az országot kapunyitásával, mert hajókázó főuraink csupán a tengert látják fontosnak, elérendőnek s ön ehhez nyújt segítő kezet meggondolatlanul. VÁSÁRHELYI: ön a mocsárok mélyén óhajt kanálist ásatni? Sértőek és nevetségesek az ön vádjai. BESZÉDES: Ne felejtse el Vásárhelyi uram az ősi törvényt: az égből aláhulló esőt ne engedd ki kertedből, határodból, megyédből, országodból, mert aki ezt teszi, tékozol. ön pedig azt cselekszi most. VÁSÁRHELYI: Ezek ellenem a rosszakarat beszédei. Egész országunk földjei fölött pangó vizek tespednek félévszámra. Széchenyi urunk tengeri útja pedig a fellendülő kereskedést, a zárt önmagunkba fojtottság feloldását jelenti, ön ne feledje, tetteink fölött bíró a nemzet, mely egykor el fogja marasztalni gyönge látásáért. BESZÉDES: Utam hiába való volt hát, ön saját eszméi mellett nem képes meglátni a másét, de mindjobban magára marad majd, pedig a csalódásokat egyedül elviselni nem lehet, ön könnyen hisz, Vásárhelyi uram és könnyen fog csalatkozni is. Nyúljon csak dicső uraink bugyellárisához, a nagy eszmék aprópénzeiért, majd megkapja, hogy vissza paraszt! VÁSÁRHELYI: ön vad ember indzsellér uram, fékét vesztett, szilaj és meggondolatlan. BESZÉDES: ön alázatos és gazdagságtisztelő, nemes, ki fölfelé barátkozik s eszességét odakínálja nagyúri köszönetekért. VÁSÁRHELYI: A faragatlanság nem érdem s nyersességgel nem nyerhet semmit. Többet tékozol, mint hinné, mert hajlékonysággal a nemzet ügyét inkább szolgálja a művelt, mint erővel, gorombasággal, aki magát biztosnak hiszi. Nem szeretem a néptől elszakadókat, akik csak odahaza nem érzik jól magukat. BESZÉDES: Mi túléljük a rajongókat és földbe-ágyazott igazságainkkal megváltoztatjuk majd a világot. VÁSÁRHELYI: Ez már vakmerő önhittség. Mindenesetre engedje meg, hogy köszönettel nélkülözzem ezek után társaságát. BESZÉDES: Csak a büszkeség soha el ne hagyja! (Kimegy.) TÖREK (hosszabb csönd után): Ezt tán vasvillával vették el az anyja alól. (Más hangon.) De mára elég volt a vendégjárásból. Egy kapitány, egy török, párjával valamiféle orgyilkosok, egy szép asszony meg egy veszett ember. Ilyenek elől én otthon a Tisza mocsarába menekültem volna. Elő sem jövök onnan egy hétig. Hej jó uram, de sokszor ráértem én ott benn gondolkozni az életről. Nem volt társam, csak a csend, meg a madár. VÁSÁRHELYI: De mindig előjöttél, öreg Máté. TÖREK: Igaz uram, hiszen itt vagyok. De! VÁSÁRHELYI: Igen, folytatni csak úgy lehet: de! Emberek ellen, értetlenekkel szemben. TÖREK: És a sok jóakaró, nem-köszönöm segítsége közepeit. VÁSÁRHELYI: Jóakaró? Igen, ők hiányoztak legjobban, (összeborzong.) Ne féljetek, jön a szövetségesetek Konstantinápoly, Bécs, tudomány nélkül való irigyeim, ha a zaklatást abbahagyjátok jön a láz, érkezik a hideglelés. Aszály meg jeges ár, mikor az ember vérfolyamaiban tombol. Értitek is ti a vízszabályozást? Én magamban hordozom, a testemben. TÖREK: Készen az orvosság uram, heverj le, fogyaszd. VÁSÁRHELYI (félig önkívületi állapotban): Máté, majd Pesten elmondod egyszer... vagy meséld el otthon, mikor magasra lobog a tűz, ülnek az emberek, vigyáztok a Tiszára a töltéseken... mert a folyó kiönt, ha nem őrzik a gátjait... TÖREK: Vigyázz uram, ez a főzet maróbb mint az eddigi volt. VÁSÁRHELYI: Az kell! Égessen, tűz kell, megfagyok! Lesni kell a folyamokat! Az ártó hullámokat kanálisokban csillapítja az ember és nyári forróságban elöntitek a mezőket csöndes alkonyainkon, mikor már száradni kezd a gyep. TÖREK: Elmesélem uram. VÁSÁRHELYI: Haza kell jutni, Máté. El kell mondani: Dunánkon szabad az út a tengerig. Traián híd lábaiban nem akad fönn a hajó, víz alá süllyedt rönkökön nem fenekük meg több uszály. TÖREK: Hazamegyünk. Elmondjuk együtt. Csak nehogy túl messze legyen az az otthon, uram! VÁSÁRHELYI: Legyőztük a folyamot, Máté. Utat metszettünk a sziklába, öreg. Csak az emberek, csak az embereket... TÖREK: Azért ne viaskodjál tovább. Meg lehet és meg is kell pihenni. (Csönd, vár.) Megnyugszik, az agya ilyenkor sem pihen, vívódik az élettel akárcsak mindenki más, míg él. Egyik csendesebb, másik zajosabb. (Feláll, kinéz.) Odakint elborult, micsoda idő. Az ember sohasem tudja mire virrad! (Vége az első résznek.) , . .. ... , ' ’ (Folytatása következik) 37
