Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1975-02-01 / 1. szám
5. kép. Itt érte Kennedy elnököt a halálos lövés terjedése meghaladja az 50 km-es szélességet is. Egy viszonylag kicsi belváros körül csupa családi ház. Felkapaszkodtunk a „Southland Life” biztosító társaság 39 emeletes épületének tetejére. Igazat kellett adnom azoknak, akik azt mondták Daliásról, hogy nagy falu, bár szemlátomást fejlődik. További ütünk során felkerestük a Kennedy emlékmúzeumot (ez kivételesen nyitva tartott), majd a hírhedt Deley Plaza-ra látogattunk, ahol 1963-ban meggyilkolták John Kennedy elnököt. A vacsora utáni beszélgetés során tudtam meg, hogy Dallasban mindössze fél évvel ezelőtt oldották fel a szesztilalmat, hogy a papokat itt akkor tekintik embernek, ha legalább hetenként egyszer golfoznak és hogy a női emancipációs mozgalomnak milyen furcsa törekvései vannak. Azt kívánják többek között, hogy az Istenről nőnemben prédikáljanak, szüntessék meg a kártyajátékokat, mert ott a király magasabb értékű, mint a királynő, a történelmet ne „history”-nak, hanem „herstory”nak nevezzék és ne legyen külön férfi és női WC, mert az már megkülönböztetés. Megtudtam, hogy az állam, de főként Dallas vezetői hagyománytisztelő baptisták és ők akadályozzák az új, a korszerűbb megjelenését. Az ifjúság azonban újabban meghátrálásra készteti a begyepesedett vezetést. A késő éjszakába nyúló beszélgetést hosszú reggeli alvás követte. Az igazi ébredést egy magyar típusú kávénak köszönhettem, amelyet a rendházban külön számomra főztek. Hétfő reggel, egyhetes kényszerszünet után, megkezdődött ismét a tanítás. A szünetet a rendkívüli havazás miatt rendelték el. Dallasban szokatlan a hó, nincsenek felkészülve a hóeltakarításra, így a közlekedés szinte teljesen megbénul. Az idő egyébként kellemes. Délben 20 °C körüli volt a hőmérséklet. Ebéd után összecsomagoltam, elköszöntem új ismerőseimtől, majd az Öreg kivitt a buszhoz és felkapaszkod-6. kép. A kikötőben hajóra szálltunk tam egy élményekkel teli hétvége után a Greyhoundbusz Tulsa felé közlekedő járatára. Éjfél volt, mikor Tulsa-ban leszálltam a buszról. Eszembe jutott a jó tanács, hogy sötétedés után nem ajánlatos az utcán gyalogosan közlekedni, így hát nagy sietéssel gyűrtem le e gondokat és a negyedórányi utat a Motel-ig, ahová szerencsésen meg is érkeztem. Mint egy zsák, úgy dőltem az ágyba, ahonnan reggel hétkor a vekker szólított ki. Reggel a hivatalban közölték, hogy percek múlva indulunk egy háromnapos kiszállásra. (Ami az utazást illeti, nem panaszkodhatok, kijut bőségesen, csak erővel és pénzzel győzzem, látogatóknak itt kiküldetést ugyanis nem fizetnek.) Visszasiettem a szállóba, összekaptam a szükséges holmit és máris indultunk a Tulsa-tól 50 km-re levő kikötőhöz (Port of Catoosa), ahol a „Tahlequah” nevű 10 személyes kitűzőhajó várt (12 m hosszú, 430 LE-s Diesel-motor hajtja). Lefelé haladtunk a hajócsatornává alakított, mintegy 100 m széles, 3,5 m-es vízmélységű Verdigris folyón. Kereken 25 tengeri mérföld után (1 tengeri mérföld 1855 m) megérkeztünk a New Graham gáthoz. Hajónk beúszott a 33 m széles és 180 m hosszú hajózsilipbe. A hatalmas méretű támkapu bezárult mögöttünk. (Emlékezetem szerint, otthon a legnagyobb támkapu mérete 13,5 m, amely a Sió-torkolati műnél került alkalmazásra.) A negyedórás zsilipelés közben megnéztük a 18. számú gát és hajózsilip nevű (Lock and Dam 18) duzzasztóművet. A műtárgyakat a Mississippi torkolatától kezdődően számozták. Erős szélben folytattuk utunkat. Azt mondják, aki ferdén áll, az biztosan Oklahoma-ból jött, mert itt mindig fúj a szél és megszokta, hogy a széllel szembe dőljön. A felfröccsenő vízpárnában szivárvány jelent meg. Különös érzés volt amerikai lobogó alatt, nemzeti színűnek látott szivárvány mellett hajózni. Az amerikai zászlót egyébként Truman elnök halála miatt egy hónapig félárbocon tartják. További 12 mérföld után értük el a Chouteau gátat, amelyet 17. számmal jeleznek. Ezen a szakaszon szinte teljesen új mederben folyik a Verdigris. A bal parton 10, a jobb parton pedig 13 átmetszést számoltam meg, ami arra utal, hogy a 18. és 17. számú duzzasztók között az eredeti meder ugyancsak kanyargós lehetett. A 17. számú műtárgy minden mérete megegyező az előbb látott duzzasztóval. Itt is 3 db 18,3 x 8,2 méteres billenő szegmenstábla és 33 méteres támkapus hajózsilip került beépítésre. Az Arkansas folyón és vízrendszerén tolóhajózást folytatnak, azért szükséges ez a számomra szokatlan méretű hajózsilip. Így egymás mellett 3 uszály elfér. Elhaladtunk Port of Muskogee (hatalmas teherkikötő) mellett, majd áthajóztunk a Verdigris folyót magába fogadó Arkansas-ra és az indulástól számított 150 km után elértük a Webber Falls, vagy más néven 16. számú vízlépcsőt. Mára itt befejeztük a hajózást, partra szálltunk. Megnéztük a már ismert méretű hajózsilipet (33 x 180 m), majd a duzzasztót. Őszintén szólva nagyon formálisnak találtam a zsiliptábla-tengelyek elhelyezését a pillérekre épített betonkockában. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a kiskörei pillérek otthon sokkal korszerűbb és esztétikusabb formában épültek. Pedig ez a műtárgy sem régi, 1970-ben készült el. Később megtudtam, hogy valamennyi vízlépcső tervezéséhez egy régi francia terv szolgált. Bementünk az erőműbe is, ahol éppen szerelés alatt állt a 8 db 22 MW-os, majdnem vízszintes tengelyű (10° hajlású) Kaplan-turbina. Hat óra előtt néhány perccel fejeztük be a látogatást. Jó ötven kilométeres autózás után értünk Sallisaw-ba, ahol a „Green Country Motel”ben foglaltak szobát részünkre. Sallisaw a 40. számú kelet-nyugati irányú főútvonal mentén fekvő, 23 ezer fős kisváros Oklahoma állam keleti határán. Csupa földszintes ház, a motel is az. Egy kis mosakodás után Mr. Hoower hívta meg szobájába a tulsaiakat egy pohár Bourbon Whisky-re. Nemzeti ital ez itt és főként Kentucky államban, ahol először készítették ezt a kukoricából származó szeszt. Majd félüvegnyi ital elfogyasztása után, átmelegedve indultunk vacsorázni a közeli étterembe. Vacsora 26
