Vízgazdálkodás, 1975 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1975-06-01 / 3. szám
TÖREK: Főuram, a víz még szorít helyet az arravaló népnek, de ha régi járásán elterpeszkednek az új uradalmak, hová lesz a gazdátlan szegénység? SZÉCHENYI: Micsoda rebellió? Megtelepedik és mívelt földjein gazdagságot, vele életet nyer. Mindenfajta bujdoklásnak végére kell érjünk. Tán az szabad, ki éren, nádon vergődik s kondákkal, nyájakkal egy sorsot hord? Minden jólétnek fundámentuma a jól igazgatott munka, melyek új értelmet találnak a kiterjedt nagygazdaságok fellendítésében. Hogyan tűrhetnénk, hogy e tájat vadvizek és bitangolók bírják? TÖREK: Olykor a vízár kegyelmesebb, uram, mint a Károlyiak jobbágysanyarító törvénye. SZÉCHENYI: Ez rebellió, amiért pallost vagy sáncfogságot érdemelhet a szavak kimondója. TÖREK: Főuram, ki hamar felejti, hogy sárból nőtt tornyokig, könnyen leomlik. Ebben a halott világban az én két kezem szára a kivezető utad. Az én szokott szemem tudja a te kijutásodat. A bal vagy rossz sorsból mindig több azoké, akik vakon cselekszik az erősek akaratát, de ki látja meg őket? Wesselényi úr csak kevés született s több a Károlyiak tágas birtokán kényszergő, mint az ő gazdaságán élő. A keserűség meg a bujdosók rossza tanácsosa, de akit mindig ütnek, marnak és nincsenek áldott kezek, akik lenyúljanak s felemeljék őket, a rossz tanács sugalma szerint válhatnak bűnösökké. VÁSÁRHELYI (ijedten): Veszett beszédek ezek, Máté! SZÉCHENYI: Te voltál az ki a Damir-kapi mellett olykor egyedül gyámolítottad bölcsen hangzó igékkel a zajló víztől félőket? Te voltál volna, aki Vásárhelyi uram mellett magad voltál a biztatás? Törek Máté János, a vízjárások ismerője, a nagy kapu-nyitás Al- Dunánk szabályozásának tanúja, hogyan emésztheted magad ilyen felforgató tanokon. (Kis szünet.) Igen, ez a rettenetes kivetettség a rosszra vezető kalauz. Elvadul az emberi lény ilyen Isten látogatta világban. Ezt a helyet el kell tüntetni. A Vaskapu zuhatagja is megszelídült, hogy az emberkéz lerontotta veszedelmes szírijeit. Az élet is jobbul, ha megváltoztatod azt, mi lesüllyeszti. Békák, bíbicek helyett kalászt nevel számodra a víznyomás, szitok helyén fohász fakad a nép ajkán, gazdagság leszen koldusok tanyahelyeiből. TÖREK: Nagy jó uram, az Al-Dunával megbírtál, mögötted is lefödtem fejem tisztelésedre, de a Tisza víz nagyobb úr! Ott az őrvidéken török ágyúk éhes ásítása nem adott annyi virrasztóit éjszakát, mintha itt ásót ütsz a bolygatatlan földbe és csatornát mélyítesz a termő televénybe. Én a panaszló szegények szájával szóltam, de néked nagyobb akadályod lészen a veled rangú gazdag. Jusson emlékezetedbe, uram! Jól mondád: az ilyen nehéz beszédekért pallost fényesítnek, ám mit is ér nékem az élet, hiszen nincs maradékom- Szegény jó indzsellér urunk azonban nem vészeli át többé a súlyos próbát, amit ár, úr, jobbágy ad majd néki szenvedésére. A Tisza árka országot átalér. Hatalomban a megyék, birtokban a tehetősek, az urak, mennyi vesződséget jelentenek és mily kevés köszönet lesz a jóért? Engedj meg főuram, hogy szólottám, de magunkért úgy sem mer moccanni senki. VÁSÁRHELYI: Mi a nemzetért, érdemes országunkért cselekszünk, Máté. Bőség és kincsek halmaza terül majd elénk, ha ez a zabolátlan vízfoglalta föld teremni fogja gyümölcseit. Látom a Tisza mellékét, mint a hollandus földjét: csatornák enyhítik nyári szomját a vetéseknek, árkaikban lehúzódik a tél hava a befogadó folyamsodorba, ha a lomha vízjárás az átmetszések nyomán megszilajul. Hallom az örvendezést birtokos és jobbágyfiak meggyőződéséből, hiszen terem a láp, a mocsár s a mély csatornák útjain gőzhajó hasít hullámot Várad, Debrecen, Pest kikötőkkel Pozsonyig, és túl hazánkon idegen városokig. A Máramaros hegyeiben döntött szálfák leúsznak a homokvidék nyomorúságos falvaiba, hogy belőlük méltó hajlék emeltessék. Vadvizek országából életre támad a folyamok, csatornák síkokat átszelő országút ja. Telek fagya szelídül, nyarak heve lankad és boldogabb lesz a magyar! TÖREK: Nagy a hited, uram, tartson meg téged. Láttalak sziklákat omlasztani, de látlak-é csatornákat nyitni? VÁSÁRHELYI: Mihelyst a munka kezdetét veszi, megújulok elnyűtt tagjaimban. Köhögés nem fullaszt, testemben megszűnik a sajgás, ha lelkem lázálmainak állított tetteit a valóságban: földben, csatornában, hullámok meg nem fogyatkozó mozgásában megnyílni látom. Életkapukkal lesz tele e föld és nem a magam dicsére, de egész nemzetem jobbítására cselekedhetem. TÖREK: Hárommal birkózol egyszerre uram. Három, egyre sok. Tisza folyamunk hozza ellened az árt, a mi lápunk, mocsárunk fogja előled a földet, úr és nép értetlensége sem pénzzel nem adóz, sem kapáival nem könnyíti gondodat. Ne hidd, hogy próféta-szó itt akaratod. A kun kapitányok városában úgy jegyezték föl a deákok: ha nem járta meg a viza földet, éhen veszett a marha. A török miatt kivágták az erdőt, rönköt raktak a palánkfalakba védelmül belőlük, a császári hadak elbitangolták jószágainkat, s a pusztává silányított laposokat elborította a morotvák, lápok vize. Indzsellér uram, ez a ti országotok, de én élem a velem valókkal. Hogy jól fizessen a termő élet, ahhoz is kell a jó eső járás, de hiába telt meg magtárod, ha őszre, mire vásárba vinnéd, elül vele az úttalan sárban a négy igavont szekér is s úgy lesz, hiába arattál. SZÉCHENYI: Nincs hitványabb vétek a megátalkodottságnál. Hát e bejárhatatlan országnak egyenes utai lesznek a vizek, folyók, kanálisok. Gőzhajók viszik a népet, terhét, terményét és kereskedés által hozzák más földek javait. Magyarország évszázadokat veszített, haladása vaspályák, gőzhajók által kivonatik a süllyedésből. A hollandi tengerével vívott meg hazája földéért, mi a mocsárunkkal ne bírnánk? Sőt, inkább a tudatlanság a mi ostorunk, mely az előrevonókat is viszszafarolni kényszeríti. TÖREK: Gőzös hajódnak füstjét érzem, főuram. E fordulótól nem messze a köves part, a nehéz ladik már elül a sekély vízben. Itt a föld megbírja járásodat, a bukó nap is int, s e dögletes morotvából legott föltárnád a szúnyog. Fürednél fogat is vár, engem hazáig már a sarlós hold fog igazgatni, hogy el is találjak. Nézd el tudatlan voltomnak, hogy ellened szóltam. Indzsellér uramat kísérje erő meg látás és jobban bízó segítők egyengessék utait. SZÉCHENYI: Tehát velünk sem tartasz a partig? TÖREK: E vénült ladik magától elkóborol s nekem most ő fizet hallal, csíkkal, éléssel. VÁSÁRHELYI: És a munkálatok indítása, Máté? Az első tiszai átmetszés, az embersereg, akiknek éjszakába veszőn mondtad biztatásod, feddésed, benned megcsalódnék talán? TÖREK: Indzsellér uram, amire szavamat vetted, attól el nem állok. Ott leszek, ha ég, idő megtartanak, ahol a vizek útjainak járását intézed. SZÉCHENYI: Kegyetlen beszéd volt, mely pallost emlegetett. Öreg János, jó ha a messzeségbe látót arra késztetik, nézze a járásába vetett göröngyöt, különben elterül. VÁSÁRHELYI: Igen, de a vízerek, morotvák, pangó tavak, szabadjára járó folyamok: a nemzet elmaradása, a töltések, partok, erős gátak, embervágta vízi utak: az élet és a jövendő! TÖREK: Ha együtt a törött, nyűtt embervilággál a maguk kicsi örömére is teremted uram, akkor igaz. Tőlünk távolra tetszik mindegyre aki vezeti a föld népét. Törhet túl, talán a fellegekig és egyszerre üres lesz tér, táj meg földi világ úgy előreszállott, s észreveszi, magára maradt, őszi húzáskor a darucsapat egy-egy szilaj szárnyasa kiválik és csak száll, csak szánt sebesen s mikor elveszíti a mögötte járók hangját olyan bánatosan, sírósan krúgat utánuk, mint sír, a seregtől szakadt szilaj csikó. Sok-sok kéz hiányzik, hogy emelje ezt a nagy szegénységet igaz szándékkal. SZÉCHENYI: Megfáradtál, eltörődtél öreg János. A magyar történet ismér nagy korokat, amelyben mindenki felemeltetik. TÖREK: Tudom uram, csakhogy ez a történet belénk íródott, magunkban hordjuk és mit tudunk a történetből? Engedelmeddel uram: Igazságos Mátyás király urunk őfelsége, nagyságos Rákóczi fejedelem úr, meg no békességedre mondom, Dózsa György úr, ennyi íródott belénk! 118
