Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1973-04-01 / 2. szám

FARKAS KÁLMÁN — a „Közegészségügyi mérnöki szolgálat” kiépítője és vezetője

(1859 —1953)

Budapest városrendezésének és közművesítésének úttörője Lechner Lajos után — a vidéki városok vízellátásának és csatornázásának megkezdésében és fejlesztésében hasonlóan úttörő szerepet betöltő „Közegészségügyi mérnöki szolgálat” kiépítőjéről és vezetőjéről is meg kell emlékeznünk.

A szinte matuzsálemi kort — 94 évet — megért kiváló vízimérnök 20 esztendeje: 1953. jan. 28-án húnyt el. Mérnöki oklevelének megszerzése után (Bp. 1884.) gyakorlati működését a komáromi Kultúrmérnöki hivatalnál kezdte meg. Innen hívták be szolgálattételre az újjászervezett vízügyi igazgatás központjába, az Orsz. Vízépítészeti és Talajjavító Hivatalba, s ennek munkatársaként kapott megbízást — Barcza Károly után — az ez idő tájt (1890) létrehozott Közegészségügyi mérnöki szolgálat szervezetének kiépítésére és vezetésére. (A szolgálat 1894-ben kapott — mint Közegészségügyi Mérnöki Osztály — önálló szervezetet az említett hivatal keretében, majd 1900-tól mint az Orsz. Vízépítési Igazgatóság ötödik ügyosztálya működött.) A szervezet tevékenységi köre nemcsak a hozzá benyújtott vízmű- és csatornázási tervek felülvizsgálatából állott — részben hatósági engedélyezés céljából, részben szakértői felkérésre — hanem maga is készített terveket egyes vidéki városok közművesítésére. (Az első felülvizsgált tervek: Pécs, Sopron, Nagyvárad és Brassó vízvezetéke, valamint Budapest csatornázási terve voltak.)

A Farkass Kálmán által kidolgozott vízellátási tervek közül a legismertebb Veszprém város vízvezetékének terve, amelyet — Bolgár Mihály gimn. tanár alapos hidrogeológiai előmunkálatainak felhasználásával — 1894- ben tett közzé. Javaslatában a helyi szakemberek által támogatott, s a városi vízellátás hagyományos kereteihez alkalmazkodó három körzeti vízmű helyett, a sokkal gazdaságosabb egységes városi vízmű mellett szállt síkra,

s színvonalas munkájával, meggyőző érveivel nemcsak a távlati fejlesztést is tekintetbe vevő terv elfogadását, hanem a lakosság érdekeit szolgáló gyors döntést és megvalósítást is biztosította.

A később könnyelműen szétzilált — a vízügyi szolgálat kereteiből kivett és a kultúrmérnöki intézménytől elszakított — szervezet munkássága még kevéssé feltárt, de szakértői és tervezői munkájának méreteire jellemző, hogy 1898-ig 166 községben, ill. városban 244 vízvezeték létesült kereken 1,5 millió fő vízellátására. Tervezőmunkájának olyan kiemelkedő eredményei voltak, mint a mezőség 70 települését ellátó regionális vízmű terve, mely a maga idejében nemzetközi viszonylatban is úttörő kezdeményezés lett volna, ha megvalósul. (Ezt az I. világháború kitörése akadályozta meg.)

Farkass Kálmán érdeme, hogy a szolgálat tevékenységét az artézi-kútfúrásra is kiterjesztette, s hogy védelmet nyújtson a vállalkozói visszaélésekkel szemben, kútfúró berendezések és szakemberek rendelkezésre bocsátásával támogatta a községeket vízellátásuk javításában.

Gyakorlati munkásságával párhuzamosan a szakma fejlődését követő — és fejlesztését szolgáló — szakirodalmi tevékenysége is jelentős. A főleg a Vízügyi Közleményekben és a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet közlönyében megjelent tanulmányai közül a legjelentősebb a „Sík területen fekvő és vízfolyásoktól távoleső hazai városok csatornázása” c. tanulmánya, melyet a kor legnagyobb műszaki kitüntetésével, a Mérnök-Egylet aranyérmével tüntettek ki. (1896.) E tanulmány nemcsak tárgyválasztása miatt jelentős, hiszen a magyar .városok zömének legégetőbb problémájának megoldására keresett megoldást, hanem a szerző széles körű érdeklődésének, műszaki felkészültségének is egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka.

ZSIGMONDY BÉLA — а ж artúzikútfúró, az Alföld vízellátásának úttörője

(1848 — 1916)

A véletlen sajátos játéka, hogy a főváros és a vidéki városok vízellátásának és csatornázásának úttörői — Lechner Lajos és Farkass Kálmán — mellett, és azokkal egyidőben, az alföldi települések vízellátásában új fejezetet nyitó Zsigmondy Béla munkásságáról, születésének 125. évfordulójáról is megemlékezhetünk. Munkásságuk e futó áttekintésén keresztül is bepillantást nyerhetünk a hazai vízellátás és csatornázás múlt század végi és századfordulói helyzetébe, mondhatni a vízellátás és csatornázás hazai hőskorába, mely annak idején a nemzetközi fejlődéshez való gyors felzárkózásunk lehetőségét ígérte... Nem kiváló mérnökeinken, hanem a háború felé sodródó ország kormányzatának tehetetlenségén és szerencsétlen adminisztratív intézkedésein múlott, hogy ez a nagy reményekre jogosító fejlődés az 1910-es években elakadt.

125 éve — 1848. márc. 7-én — született Zsigmondy Béla a kiváló mérnök és kútfúró — a rendkívüli tehetségű, sőt világhírű Zsigmondy-család egyik legkiválóbb tagja, — aki kortársai közül a legtöbbet tett az alföldi települések egészséges ivóvízzel való ellátása érdekében. A Zsigmondy-család is megérdemel néhány szót: Zs. Béla nagybátyja, a család Bécsbe szakadt ágának tagja, volt Zsigmondy Richárd a világhírű, Nobel-díjas kémikus, s hasonlóképpen nagybátyja, Zsigmondy Vilmos, a neves bányamérnök és kútfúró. Ismeretes, hogy Zsigmondy Vilmost, miután kiszabadult a szabadságharcban való részvétele miatt elszenvedett súlyos várfogságból nem vették vissza az állami szolgálatba. Magánmérnöki irodát nyitott s nagy jelentőségű bányageológiai kutatásai mellett a mélységbeli vizek (hév-vizek és gyógyvizek) feltárásának és hasznosításának úttörője lett. Az első nagy eredmények: Harkány (1866), Lippik, a Margitszigeti artézi kút, valamint a városligeti Széchenyi-fürdő artézi kútja még Zsigmondy Vilmos nevéhez fűződnek. De munkásságát az alföldi medence mélységbeli vizeinek széles körű feltárásával és az ivóvízellátás céljaira való felhasználásának biztosításával unokaöccse — és munkatársa — folytatta és teljesítette ki. Ma is több száz működő artézi kút tanúsítja a kútfúrás, sőt a fúrástechnika fejlesztése, tökéletesítése terén végzett munkájának eredményességét.

Zsigmondy Béla 1880-ban fúrta az Alföld első felszökő vizű artézi kútját, Hódmezővásárhelyen, a város parasztmecénása, Nagy András János megbízásából. A fúrás eredménye fordulatot jelentett az Alföld vízellátásában: bebizonyította, hogy ha tetemes áldozatok árán is, de mégis lehet az Alföldön is jó ivóvizet szerezni. A sikeres példát azután a legtöbb alföldi város követte (így pl. az elsők között Szentes, 1884-ben). E kutak legnagyobb részét Zsigmondy Béla fúrta, bár működésének köre szinte az egész ország területére kiterjedt. Nagy érdeme, hogy az 500 m-nél nagyobb mélységben végzett fúrásoknál fellépő nehézségeket új technikával: az általa első ízben alkalmazott sodronykötéllel, (az ún. „öblítő rendszer” meghonosításával) és az addig használatban levő eszközök jelentős átalakításával leküzdötte. A végzett munka jelentőségére és fejlődésére jellemző, hogy amíg 1890-ben még csak 350 mélyfúrást tartottak nyilván, ezek száma 1898-ra meghaladta a 2400-at, s az egészséges ivóvízzel ellátott lakosságot pedig kereken 2,5 millióra becsülték.

79