Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-04-01 / 2. szám
miszerint azért hagyják ott munkahelyüket, mert elégedetlenek keresetükkel, nem mindig felel meg a valóságnak, és hogy az eltávozás valódi oka gyakrabban az, hogy elégedetlenek bizonyos olyan jelenségekkel, mint amilyen az emberi kapcsolatok rendezetlensége, a vezetők magatartása, az elismerés hiánya vagy egyáltalán a vállalatnál, illetve az adott szervezetnél uralkodó kellemetlen „légkör”. 2. A biztonsági igények. Ez nemcsak a jelenre, de a jövőre is vonatkozik. Biztonságot keres az ember az időjárás viszontagságai ellen, biztonságot a családi életben, az egészség megőrzésében, stabil munkahely megszerzésében vagy megtartásában. Tágabb értelemben az ember biztonsági törekvésére vall az is, hogy előnyben részesíti a megszokott és ismert 'dolgokat a szokatlanokkal és az ismeretlenekkel szemben. De a biztonsági igények közé tartozik a tudományosan megalapozott világnézet is, amely a társadalom, a politika, a tudomány, a művészet stb. kérdéseiben való eligazodásban segít bennünket. Az életkörülmények színvonalában bekövetkezett csökkenést a biztonságérzet csökkenésének tekintjük. A rossz előkészítéssei folytatott szervezési változások negatív hangulatában éppen az emberek biztonsági szükséglete fejeződik ki. 3. Szeretet-igény. Mindenki igyekszik valahová, valakikhez tartozni, ezért keresi az emberekkel való kapcsolatot, igényli a barátokat, a feleséget, a gyermeket. Lehet, hogy az előzőekben ismertetett szükségletek kíelégítetlenségének az állapotában ez utóbbi igényekre nem is gondol az ember, de amint kielégítette az előzőeket, azonnal és érezhetően jelentkezik a szeretet iránti törekvés. Ez az alapja annak, hogy az ember keresi a bensőséges emberi kapcsolatokat, várja a kollektív segítségnyújtást, és természetesnek tekinti a segítségadást. Az embernek az a kívánsága, hogy bizonyos csoport tagja legyen és összekovácsolódjék a csoporttal, nagyon jelentős motivációs forrás. Az egyes csoporttagok hajlapiosak arra, hogy befolyásoltassák magukat csoportjuk által. Ez megnyilvánulhat munkateljesítményükben is annak folytán, hogy inkább a belső csoportnormákat tartják tiszteletben, mint a vállati normákat. A tapasztalatok általában azt mutatják, hogy a csoport a vezető által megállapított normát oly mértékben fogadja el, amilyen mértékben a vezetőmaga is tagja a csoportnak. A vezetőnek ezek szerint ahhoz, hogy a csoport tagjait motiválni tudja, magának is a csoportban, annak tagjaként kell dolgoznia, vagyis nem szabad a csoporton kívül állnia és kizárólag utasítások kiadására szorítkoznia. 4. Az elismerés. Az a szükséglet, hogy az embert mások elismerjék és megbecsüljék, és hogy az ember így önbecsülésre tegyen szert, minden egyes embernél megvan, még akkor is, ha nem nyilvánul meg mindig kifejezetten. Itt különösen a modem társadalom egyik problémájáról van szó, amelyben az intenzív munkamegosztás és szakosítás az emberek többségének már nem teszi lehetővé, hogy lássák munkájuknak a késztermékben megtestesült eredményét. Ebből azután megszületik a munkával való elégedetlenség érzése. Mindezek alapján rendkívül fontos, hogy megtaláljuk az elismerésnek azokat a formáit, amelyek mérséklik ennek a kedvezőtlen ténynek következményeit. Ezeknek az új elismerési formáknak az érvényesítése annál nagyobb jelentőségű, minél inkább gyengül az alapvető emberi szükségletek motiváló hatása. 5. Az önmegvalósítás iránti igény. Az ember olyan tevékenységet akar folytatni, amelyhez megfelelő képességekkel rendelkezik. Ez a törekvés arra irányul, hogy azzá legyünk, amik vagyunk, és azzá váljunk, amire képesnek érezzük magunkat. E törekvések formái rendkívül sokrétűek. Az egyik ember ideális anya vagy feleség akar lenni, a másik festeni vagy alkotni akar. (pl. egy vízilétesítményt megtervezni vagy kivitelezni stb.) Többnyire összefonódik a két törekvés, vagyis az, hogy azzal foglalkozunk, amit szeretünk, amihez képességeink vannak, és ezenkívül még alkossunk is. Az előbbiek rendszerint előfeltételei az alkotásnak, de nem mindig vagy csak kevés esetben vezetnek el ahhoz. Minél több ember, minél nagyobb mértékben találja meg igényeinek kielégítését a munkájában, annál inkább lesz személyiségének fontos meghatározója a munka, és annál inkább válik a munka életszükségletévé. Az önmegvalósítási, önkifejlesztési igény a munka legsokoldalúbb ösztönzője. Nem lehet lemondani arról, hogy kisebb-nagyobb mértékben ezt minden embernél létrehozzuk. A munka ugyanis számtalan motivációs lehetőséget kínál. Utalunk néhány fontosabb motivációra. a) A cél, a feladat motivál. A pszichológiai kutatásokban különösen sok kísérletet végeztek a tanulás és a cél, valamint a jutalmazó és a büntető helyzetek összekapcsolásával. A cél tudata és a cél eléréséhez fűződő pszichológiai hatások (büntetés, jutalmazás) e kutatásokban számszerűleg is kimutatható szoros korrelációkat, összefüggéseket tártak fel. A céltudat hiánya mind a tanulási folyamatban, mind a munkatevékenységben erős negatív hatásként jelentkezik. b) A tevékenység motivál. A tevékenység színes, érdekes, izgalmas, ha igénybe veszi fantáziánkat, képességeinket, ha fejlődünk, ha bizonyos képességeinket kiélhetjük, ha érdekesek a munkavégzés körülményei, ha sokféle emberrel találkozhatunk stb. c) Az eredmény motivál. Ha ismerjük azt. hogy meddig jutottunk el valamiben, akkor ez fokozhatja további eredményeinket. Ha többet értünk el, mint más, akkor a következőkben is ki akarunk emelkedni, főleg abban, ami különösen erős oldalunk. Ha pedig megjelölik, mit kell javítanunk a teljesítményen, akkor törekszünk a javítására. Ha ismerjük a leendő eredmények pozitív következményeit, akkor ez megfelelő, illetve jobb teljesítés elérésére sarkall. 67
