Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-04-01 / 2. szám
A munkamotiváció jelentősége Embereket vezetni annyit jelent, mint őket tudatosan alkalmazott ösztönzőkkel hatékony munkára késztetni úgy, hogy egyúttal emberi fejlődésük is érvényesüljön. Ebben lehet tömören megfogalmazni a vezetők feladat-komplexumának egyik fontos területét. Ahhoz, hogy vízügyi szerveink vezetői meg tudjanak felelni az e téren jelentkező elvárásoknak, elengedhetetlenül szükséges azoknak az összefüggéseknek, törvényszerűségeknek az ismerete, amelyek a dolgozók teljesítménye és munkájukkal kapcsolatos magatartásuk között fennállnak. Csak akkor lehet ugyanis a különböző ösztönzőket tudatosan és hatékonyan alkalmazni, ha ezek rendszerében az ok és okozati összefüggéseket tiszteletben tartjuk. Az ember viselkedését, magatartását, cselekedetét —i tehát munkáját is — számos tényező (motívum) befolyásolja. A motívumok elválaszthatatlanok az ember törekvéseitől, célkitűzéseitől, ezek megnyilvánulásai ugyanakkor szoros összefüggésben vannak azokkal a környezeti hatásokkal, amelyek a célkitűzéseket, törekvéseket, az érdeklődést, egyszóval az ember munkához való viszonyulásának pszichikai összetevőit formálják. Motívumként szerepelhet ugyanis a munkához való pszichikai viszonyulás valamennyi érzelmi, értelmi és akarati összetevője, ha összefüggésben áll a célkitűzésekkel és törekvésekkel, mégpedig oly módon, hogy gazdagítja, erősíti az ember munkához fűződő törekvéseit, serkenti őt az eredményes tevékenységre. Így pl. a tevékenység fontos motívuma lehet a munka iránti érdeklődés, a munkafeladat sikeres végrehajtása feletti munkaöröm, a munka közbeni jó közérzet, jó hangulat, mivel ezek a tényezők mind ösztönzőleg, serkentőleg hatnak a munkatevékenység folyamatára. A motivációk célirányossága, tudatossága, szándékossága, erőssége és milyensége dönti el, hogy közülük melyik kerül előtérbe, melyik kerül akarati cselekvésünk középpontjába. Az embert, mint biológiai organizmust, a fiziológusok a homeosztázis állapotával jellemzik, ami a biológiai egyensúly fenntartására irányuló törekvést fejez ki. Ha a szervezet a homeosztázis állapotától eltér, akkor ez olyan jelzéssel szolgál biológiai mechanizmusunkban, hogy valami hiányérzet, illetve szükséglet jelenik meg a nyomában. A tudatosult hiányérzetek, illetve szükségletek kielégítésre serkentenek, s mint motivációk meghatározott cselekvések kiváltói lehetnek. A fiziológiai jellegű motívumok mellett az ember a társadalmi hatásokon keresztül áttételezett és kialakított sok más motívummal is rendelkezik. Az ember cselekvéseinek annyi motívuma, ösztönző állapota lehet, ahányféle szükségérzete van. Ezek pedig rendkívül sokfélék. „Az akarat csírái már benne rejlenek a szükségletekben, mint az embert cselekvésre indító ösztönzésekben” — írja Rubinstein. Szükségletek, ösztönzés, akarat — ez a három tényező az, amely minden cselekvésünkben, így a munkatevékenységben is szorosan egymásra épül. A motívumok belső hajtóerőt keltenek bennünk és ezáltal ösztönzést érzünk egy bizonyos cselekvésre. Az ember céljai először mindig igényeinek legalacsonyabb szintjével kapcsolatosak. Ha e szinten beteljesedtek vágyai, ez a tény a következő szint elérésére ösztönzi. A motiváció többféle csoportosítása ismeretes. Megkülönböztetnek magasabb rendű és alacsonyabb rendű motívumokat. Alacsonyabb rendűeknek tekintjük azokat, amelyek a test szükségállapotainak (éhség, szomjúság, fájdalom stb.), az életfenntartásnak a biztosítására késztetnek. A magasabb rendű motívumok a társadalmi fejlődés termékei és kulturális, esztétikai, etikai stb. törekvéseket tartalmaznak. Egyes szerzők az általános biztonság szükségletét tekintik a legfontosabbnak, amit az ember éppen a munkája segítségével teremthet meg. Jól használható csoportosításnak tekintjük A. H. Maslow rendszerét, aki alapvető és nem alapvető szükségleteket különböztet meg. Alapvető szükségleteknek a következőket tekinti: 1. Fiziológiai szükségletek. Ide sorolja a fiziológiai ösztönöket, valamint olyan személyi szükségleteket is, mint a lakás, a ruházkodás stb. Amíg ezek a szükségletek nincsenek kielégítve, addig más szükségletekre alig vagyunk fogékonyak. A legfontosabb motivációs tényezőt tehát az embernek a munkabérért megszerzett eszközökkel kielégíthető fiziológiai szükségletei jelentik. Munkabérükből a dolgozók természetesen nemcsak fiziológiai szükségleteiket elégíthetik ki, hanem további anyagi és nem anyagi jellegű (immateriális) szükségleteiket is. A munkabér ugyanis az elismerésnek, a sikernek a szimbóluma is, és mint ilyen általában a munka egyik fő indítéka. A munkabér e bonyolult motivációs hatásának megvan a fordított vetülete is, amennyiben az a körülmény, hogy az ember bizonyos szükségleteit nem tudja kielégíteni, kifelé sok esetben munkabérével való elégedetlenség alakjában és a munkabér emelésére irányuló követelés formájában jelentkezik. Egyébként az is megállapítható, hogy minél kisebb mértékben tudja az ember egyéni szükségleteit munkájával kielégíteni, annál inkább keresi kielégítésük lehetőségét munkahelyén kívül és annál inkább törekszik arra, hogy munkája fölött érzett elégedetlenségét megfizessék. Részletes vizsgálatok során sok esetben megállapították, hogy a dolgozóknak az az állítása, 66
