Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-12-01 / 6. szám
hogy amit mond azt meggyőződéssel vallja. Sugározzák belőle, érezze, tudja, hogy igaz ügyet képvisel, az általa javasolt és kitűzött célok jó ügyet szolgálnak”. Nagyon fontos és megszívelendő a szerző azon megállapítása is, hogy a vezetőnek áhhoz, hogy a szervezet tagjait motiválni tudja, a szervezet tagjaként kell dolgozni, nem kívülállóként, csak utasítások kiadására szorítkozva vezetni. A vezetői beosztás önmagában is távolítja a vezetőt, ezen túlmenően környezete akarva, akaratlanul tovább szigeteli és egyenesen veszélyes, ha a vezető önmaga is ilyen beállítottságú lesz. Örülök, hogy a szerző nem tűzdelte tele könyvét statisztikai (vagy másolt) elméleti munfcaidőbeosztásökkal. Nem vitatom, hogy szükséges bizonyos módszer, amelyet minden vezető kialakít az időgazdálkodás szempontjából. A magamhoz hasonló szintű vezetőknél viszont nem hiszek az előre megtervezett olyan időbeosztásokban, túlzott elfoglaltságokban, hogy a munkatársak napokat, néha heteket várnak — indokolt esetekben is —, hogy vezetőjüket elérhessék. Ez a jellegű magatartás is inkább egyes vezetők által táplált olyan misztifikáló körülmény, amellyel vagy rendkívüli elfoglaltságukat akarják bizonyítani, vagy ezzel is leplezik azt, hogy helyetteseikkel, munkatársaikkal nem osztják meg a vezetést. Újszerűnek tartom a könyv VI. fejezetét, amely a jó vezetői munkát az alkotó tevékenység szférájába sorolja. E gondolatok szélesebb körű elfogadtatása visszaadna valamit abból a vezetői munka elismeréséből, megbecsüléséből — amely sok esetben indokoltan — az utóbbi időben kissé megkopott. Nem akarók párhuzamot vonni munkánk és a művészi alkotások között, de egy térség (mint egy-egy vízügyi igazgatóság területe 5—8000 km2) természeti adottságainak befolyásolásán, megváltoztatásán (mint például milliárdokat érő árvízvédelmi töltésrendszer fejlesztése, a területen élő lakosság közműves vízellátása, vízgazdálkodással a terület alapvető megváltoztatása, egy-egy táj arculatának formálása) évtizeden, vagy több évtizeden át vezetőként dolgozni és kiállni a feladatok megvalósításáért lehet olyan alkotás, mint egy művészeti alkotás, vagy egy tudományos tevékenység. Nagyon hasznosnak és újszerűnek tartom „A vezetés és prognosztika” című VII. fejezetet, melyből elég hivatkozni szerző, Korbély Józseftől vett idézetére (197. oldal) „Ha a jelent meg akarjuk érteni, ismerni kell a múltat. A múlt és jelen kapcsolatából következtethetünk a jövőre”. E fejezet valószínű másokban is felébreszti annak a hiánynak a pótlását, hogy más irányú leterheltségünk miatt kevesöbbet foglalkoztunk működési területünk múltjának a megismerésével. A könyv ezen fejezete szinte kötelez e hiányosságok pótlására. Nem lennék őszinte, ha ugyanakkor nem mutatnék rá olyan területre is, amelyről szívesen hallanék, olvasnék szerzőtől. Jó lenne hallani például néhány tanácsot felettes szervek bizonyos szintű vezetőivel tartandó munkakapcsolat kialakításáról, amely témában szerzőnek szintén tárgyi ismeretei vannak. A vízgazdálkodás megalapozó tevékenységével szorosan kapcsolódik a társadalmi — gazdasági folyamatok mindegyikéhez, ezért a területi vízügyi szervek vezetőinek kapcsolatai is igen sokrétűek. Mivel a szerző könyve — a vezetők számára — elsősorban a vízügyi szerven belüli munkához ad hasznos tanácsot —, bár érinti a kapcsolatok szükségét is — szívesen hallanék más ágazatokkal, valamint párt-, állami és tanácsi szervekkel való kapcsolataink gyakorlatának kialakításáról, helyes módszereiről is. Ugyanis bármennyire eltérő lehet egy-egy igazgatóság kapcsolatainak módszere, sajátossága a megyei szervekkel (párt-, tanácsi, társadalmi szervekkel), mégis hasznos lehetne néhány gyakorlati módszer. Egy gyár vagy üzem igazgatójával szemben egy-egy vízügyi igazgatónak sok esetben két-három megyei szervvel kell nemcsak felszínes kapcsolatot tartani, hanem meg kell ismertetni velük a terület vízgazdálkodásában rejlő lehetőséget, megszerettetni azt és újszerű kezdeményezéshez, kockázattal is járó vállalkozásokhoz, mint a megye vezetőit kell őket megnyerni. Csak a nagyságrendek kedvéért említem meg, hogy a megyei szerveken túl, területünkről négy város és hét járás párt-, tanácsi és társadalmi szerveinek vezetőivel kell tartalmi kapcsolatot kialakítani— szerényen számítva is ez 50—60 személyes kapcsolatot jelent. A nagyobb üzemek vezetői, községek, termelőszövetkezetek elnökei, vezetői is jogosan igénylik az esetenkénti személyes kapcsolat tartását — bármennyire is osztjuk meg a feladatokat helyetteseinkkel. A felsorolt kapcsolattartás nagyságrendje számszerű felsorolás nélkül is nagyon figyelemreméltó. S mindez a témával való foglalkozás szükségességét bizonyítja. Fenti kapcsolatokon túlmenően pedig természetesen jelentkező, a közéleti tevékenység szüksége is — amely szintén érdemi munkát kíván — s ez sem mérhető a funkciók számával. A közéleti munka felismerése és abban való részvétel a gazdasági munkával közel azonos nagyságrendű és közvetlenül vagy közvetetten vízügyi érdek is. A hiányérzetnék ez a felsorolása nem csökkenti a szerző kitűnő könyvének értékét, inkább azt célozza, hogy inspirálja a sokszínű, de szintén vezetői problémák megoldására, módszereinek kidolgozására és publikálására. Összegezésként úgy vélem, a könyvet közérthetősége, tudományos és gyakorlati megalapozottsága, előadásmódjának stílusa egyaránt igen hasznossá teszi úgyszólván minden szintű vezető részére. Meggyőződésem: sokan felismerik majd hasznosságát és rövid időn belül — a szerző eddigi munkáihoz hasonlóan — közismertté válik, mint a vezetési munka mindennapos gyakorlatának tankönyve, segédeszköze, tanácsadója. Papp Ferenc vízügyi igazgató 234
