Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-10-01 / 5. szám
részecskék természetes leülepedéséhez körülbelül 200 évre van szükség, a kis agyagrészecskéknek két év elegendő, a koagulánsoknak nevezett sajátos anyagok azonban, amelyek a vízben a legparányibb porszemecskét is magukhoz vonzzák, fokozatosan elnehezülnek és a fenékre süllyednek. Á Szovjetunióban — más országoktól eltérően — két külön szabvány van: egyrészt az ivóvízre, másrészt arra az alapanyagként szolgáló vízre, amely a vízművekben való fertőtlenítésre alkalmas. A vízműbe csak az egészségügyi védőövezetből bocsátanak vizet, amelyen belül különleges egészségügyi szabályokat kell betartani. Á Moszkva-csatorna közelében van például az ucsinszki víztároló. Ez a csatorna része, de hajók nem járnak rajta és nem bocsátanak bele ipari szennyvizet. Olyan ez, mint egy óriási ülepítő medence. Három hónapig megy keresztül rajta a víz és eközben annyira megjavul a minősége, hogy be lehetne engedni a vízvezetékbe. Mégis alávetik a tisztítás minden szakaszának. Nem kevésbé gondosan vigyáznak arra a hajózható csatornára is, amelyen a Volga vize érkezik. Minden áthaladó hajón különleges kamrák vannak, ahová a csatornán való közlekedésük idején minden szennyező anyagot és szemetet összegyűjtenek. Ezeket a kamrákat csak a végállomáson nyitják fel. Néhány évvel ezelőtt a Moszkva folyót hatalmas erejű vízárammal „kimosták” és most olyan, mintha megújult volna. A folyó ágyát tiszta, új homok borította be. A város nem engedi bele többé a szennyvizet. Szennyfogókat állítottak még a záporok nyomán keletkező városi szennyvizek útjába is, nagy teljesítményű vízszellőztető állomások működnek, amelyek a szennyvizek teljes biológiai megtisztítását elvégzik. Moszkva ma csaknem az egész igénybe vett vízmenynyiséget eredeti tiszta állapotában adja vissza folyójának. Tadzsik SZSZK, Dusanbe. A kormány székháza Mindenesetre az a napi 4 millió köbméter víz, amelyet a moszkvai vízművek biológiailag képesek megtisztítani, egyenlő a város alatti folyó napi fogyasztásával. Az ötéves terv időszakában az emberkéz alkotta vízhálózat hossza Moszkvában, több mint 500 kilométerrel növekszik. Ezt a mennyiséget az új lakásokba költöző lakosok száma alapján számították ki. Egyébként a moszkvaiak „vízivókedve”, a számítások szerint, hamarosan eléri a fejenkénti napi 880 litert. Ekkora „szomjúság” kielégítésére Moszkvának meg kell növelnie víztárolóit. 1976-ban a szovjet főváros vízvezetékét táplálni kezdi a Vazuza folyó tiszta vize is. Moszkva akkor naponta körülbelül 6 millió köbméter vizet fogyaszthat el. Tatjána Toriina (APN) Új módszerek a víztárolók párolgási veszteségeinek csökkentésére A párolgási veszteségek csökkentésére már régebben használnak zsíralkoholból álló monomolekuláris védőrétegeket (filmeket). Ezekkel az anyagokkal egyetlen molekulányi vastagságban bevonjuk a víz felszínét és a víz elpárolgását nagy mértékben csökkentik. Szélcsendes éghajlat alatt ez az eljárás jól beválik, ellenben az élénkebb széljárás a monomolekuláris védőréteget széttépi vagy kihajtja a víztároló partjára. Ezért szükségessé vált a párolgáscsökkentés más módszerei után kutatni. Tanzániában a kisebb méretű víztárolókat úgy védik a túlzott elpárolgás ellen, hogy tetőt építenek a víztároló fölé. A tető felfogja a napsugárzást, a vízkészlet sokkal kevésbé melegszik fel és ennek folytán párolgási veszteségei csekélyebbek lesznek. Az „albédó” szerepe Az Egyesült Államokban olyan adalékanyagokat tesznek hozzá a vízhez, melyek fokozzák a vízfelszín visszaverőképességét, az úgynevezett albédót. Ezzel igen jó eredményeket lehet elérni, mert a víz ezúttal is csak sokkal kevésbé melegszik fel a napsütésben és így kisebb a párologtató energia. Műanyag-gömbök Ismét más módja az elpárolgás mesterséges csökkentésének az, hogy a víz felszínére műanyag-gömböcskéket szórnak ki. A műanyag jelenléte szintén fokozza a felszín albédój át és ezzel csökkenti az elpárolgás mértékét. Az új lehetőségek ellenére a „meleg” országok még jelenleg is monomolekuláris védőrétegek módszerét használják a párolgási vízveszteségek csökkentésére. Régebben a legáltalánosabban használt bevonó anyag a bálnazsír-alkohol volt. Űjabban másodlagos elszappanosíthatatlan anyagokat használnak, amelyek melléktermék gyanánt keletkeznek egyes szintetikus anyagok gyártásakor. Ezek jelenleg a legolcsóbban és a legkönnyebben beszerezhető alkoholok. World Meteorological Organization H/C/ME 1973. Berényi 193
