Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1972-04-01 / 2. szám

Mindig felemelő érzés olyan vízügyi szerv munkájáról villa­násszerűen vagy összefoglalóan hírt adni, melynek ténykedése éveken keresztül kiegyensúlyo­zott és általános megelégedett­séget vált ki azokban a körök­ben, amelyek hivatottak ezt el­bírálni. Ilyen érzés tölt el ben­nünket esetünkben is, amikor a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság tevékenységét kíséreljük meg röviden bemutatni. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez az igazgatóság évek hosszú során át derekasan meg­oldotta a ráháruló egyre na­gyobb és nagyobb vízgazdálko­dási feladatokat és ezáltal jelen­tősen hozzájárult e tiszántúli térségben az általános társadal­mi és gazdasági fejlődéshez. Az igazgatóság által elért eredmé­nyek természetesen nem vélet­lenek, hanem annak tulajdonít­hatók, hogy az itt dolgozó kol­lektíva nagy szakmai hozzáér­téssel és mély hivatástudattal végzi munkáját olyan irányítás mellett, amely bátran alkalmaz­za a korszerű vezetési módszere­ket. A derekas helytállásból fa­kadó munkasikerek elismerése­ként az igazgatóság az utóbbi négy év alatt kétszer nyerte el a „Kiváló Vízügyi Igazgatóság” kitüntető címet, a másik két év­ben pedig az Országos Vízügyi Hivatal elismerő oklevelét. Az a tevékenység, melyet a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság folytat egyrészt a vizek haszno­sítása, másrészt a vizek kártéte­leinek elhárítása terén, e térség fejlődése szempontjából mindig rendkívül nagy jelentőségű volt, azonban túlzás nélkül elmond­hatjuk, hogy napjainkban még a korábbiaknál is fontosabbá vált. Ez érthető, mivel az ipari és mezőgazdasági üzemek, vala­mint a lakosság részéről jelent­kező vízigények rohamosan nő­nek és ugyanakkor azok az érté­kek is ugrásszerűen gyarapod­nak népgazdaságunk fejlődési üteme következtében, melyeket meg kell védeni az ár- és belvi­zek pusztításaitól. Az általános természeti adott­ságokat tekintve a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság működési területe hazánk egyik legszélső­ségesebb éghajlatú, rossz vízgaz-Az igazgatóság székháza 53

Next

/
Thumbnails
Contents