Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-02-01 / 1. szám
к <?íttiie&éfoec/&éb*€* €ш€?/%ГЖ>€>ГС Esztendők óta kesernyés szájízzel figyeltük, hogy a nagy nyugati világlapok milyen fejlett érzékenységgel reagálnak a környezetvédelem kérdéseire. A legnagyobb lapok szinte naponta oldalakat, de legalább hasábokat szentelnek a víz, a levegő elszennyeződéséről, az ipari és egyéb zajártalmakról szóló írások közlésének. Mind gyakrabban foglalkoznak az energiatermelés melléktermékei okozta veszélyekkel, az egyre nagyobb tömegben jelentkező, főként erőművi forróvíz hasznosításával, vagy hasznosítás nélküli elvezetésének kérdéseivel. Külön témaköre újabban a nyugati nagysajtónak a környezetvédelem szabályozására irányuló jogfejlődés és jogalkotás kérdése is. Mindez semmiképpen sem véletlen műve. A fejlett ipari országokban már súlyos, befejezett tények orvoslásáról, a kevésbé fejlett államokban pedig nagyobbára a megelőzés időszerű tennivalói állanak a feladatok homlokterében. Kétségtelen, hogy a befejezett tények anyagi-műszaki következményeinek megszüntetése lényegesen bonyolultabb feladat, mozgósító ereje is sokkal mélyebbre hat a társadalom szervezetében. Ennek megfelelően a társadalom minden fórumán is szükségszerűen nagyobb hullámokat vet a megoldást kereső tendenciák költség- és egyéb kihatása. Természetes jelenség: a társadalom különböző fórumai az össztársadalom-, az osztály- vagy csoportérdekek ütközésének színhelye. A környezetvédelem, akár megelőzésről, akár helyreállításról van szó, mindenképpen költséges műveletnek számít, amely végső hatásaiban a termékek önköltségében, a társadalom fenntartási költségeinek alakulásában is egyre érezhetőbb mértékben jelentkezik. Az áru önköltségének emelkedése az ipari vállalatok versenyképességére hat, és a társadalom, az államháztartás gondjait növeli. És ha napjainkban mindez bármennyire is szokvány jelenség, társadalmi vetülete semmiképpen sem kedvező, tehát minden kormány számára a viharos felhőjárás vízióját idézi fel. Ez a magyarázata annak, hogy a nyugati világlapokban újabban olyan írásokat is olvashatunk, amelyek a harangok félreverése helyett a környezetvédelem veszélyeinek túlzásait teszik szóvá, sőt helyenként már úgynevezett divattémaként igyekeznek értékelni, amelynek hangszerelését nem a realitás, hanem az újságírói fantázia, a szenzációszomj határozza meg. A gyakorlott szem és fül azonban esetenként megérzi, hogy az ilyen közlemények szele, szellője honnan fujdogál. A társadalom szempontjából általában kedvezőbb állapot ugyanis a veszély némi eltúlzása, mint a kollektív lelkiismeret elaltatása, a homokba ásott emberfők sokasága és valamely csoportérdek érvényesülése végett a kezdeményezések megbénítása. Rendkívül fontos szempont továbbá, hogy az államvezetés és a szélesebb társadalom minél tisztábban lássa: a környezetvédelem már régen nem azonos a kizárólag víztisztító művek, csatornarendszerek építésének eddigi gyakorlatával, a vegyi és biológiai ártalmak befejezett tényei elleni védekezés részletkérdéseinek műszaki megoldásával. Ezek kétségtelenül változatlanul igen fontos műveletek, de egyik sem több, mint egy-egy részfeladat megoldása, amelyek azonban gyökeresen és az emberiség jövője szempontjait mérlegelve csak az okozatok megszüntetésére, enyhítésére alkalmasak. A felvilágosító munkának mindenekelőtt oda kell összpontosulnia, hogy a bioszféra eltartó képessége nem végtelen és nem lehet alkalmas bármilyen hevességű emberdagály civilizált viszonyok között való fogadására. Már a mai 3,5 milliárdnyi emberállomány eltartása is olyan víz és egyéb anyagfelhasználással, méreg, szemét és szennyező anyag kibocsátásával jár együtt, amely — miközben a társadalom fizikai, biológiai szükségleteit még rendben kielégíti — a természeti környezet olyan mértékben elszennyeződik, hogy közvetve és közvetlenül már a Föld holnapjának sötét veszélyeit festi a falra. Az ökológia intő szózatait annál inkább komolyan kell vennünk, mert valamennyi következetesen egyetlen irányba mutat. Egyre markánsabban felismerhető, hogy a szanálás, a műszaki módszerek alkalmazásának hatékonysága már legfeljebb a károk némi csökkentésére és nem megelőzésére, kiküszöbölésére elegendő. E gyakorlat ugyanis tipikusan tüneti jellegű és már manapság is megállapítható az időpont, amikor a vizek elszennyeződése, a szemét és hulladék mennyisége ismét erősebben növekszik majd, mint a szanálás előtti időszakban, miután a szennyterhelés mértéke a tisztító művek teljesítményéhez képest is jóval gyorsabban növekszik. Ma már közkeletű igazság: ökológiai és technikai intézkedésekkel a környezet további végzetes elszennyeződése legfeljebb késleltethető, de semmiképpen sem megoldható. Merő látszat, hogy az ember élete a nagy technikai fejlődés nyomán a természet erőitől egyre inkább függetleníthető. (Legkézenfekvőbb cáfolata ennek, hogy minél fejlettebb urbánus körülmények között él, annál elesettebben, annál mohóbban szomjúhozza a természetes környezet nyugalmát. A saját üdülőépítés, a turisztika népmozgalommá terebélyesedése lényegében semmi egyéb, mint hanyatt-homlok visszamenekülés a természethez.) Egyre közkeletűbb igazságként bontakozik ki korunk embere szemében, hogy a civilizáció által a természeti normákon véghez vitt helytelennek bizonyult korrekciókat mihamarabb vissza kell állítanunk, különben a magyar költő szavai az egész emberiségre kiterebélyesedve öltenek testet és szerte nézve valóban nem leli majd honát hazájában: a Földön. Túlzás nélkül állítható: amilyen mértékben ezt a felismerést világméretekben valóra váltjuk, annyi reményünk van a nagyobb ökológiai katasztrófák megelőzésére. Ha azonban az emberiség továbbra is csak a részmegoldásokra koncentrál és múló, krajcáros érdekek igájában a résztől nem látja az egészet, a vállalati vagy országonként elharapózó sovinizmus merevgörcsében az egész emberiség holnapját téveszti szem elől, ma még nem tudható, hogy holnapra a gáz, a biológiai katasztrófa vagy a tűzhalál beteljesedését választja. Hogyan alakul a Föld vízgazdálkodása A Nemzetközi Hidrológiai Szövetség bulletinjének 1970 decemberi száma Fenyegeti-e a Föld népességét katasztrofális vízhiány címen érdekes tanulmányt közöl. A cikk a Föld statikus vízvagyonáról a következő adatokat közli: A hidroszféra része és a vízvagyon jellege Térfogat 1000 köbméterben A teljes térfogat %-a Óceán 1 370 323 93,93 Felszín alatti víz 60 000 4,12 Felszín közeli víz 4 000 0,47 Gleccserek 24 000 1,65 Tavak 230 0,016 Talajnedvesség 75 0,005 Légköri nedvesség 14 0,001 Folyóvizek 1,2 0,0001 39
