Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-02-01 / 1. szám
kor kényszerítették fel a völgyek lakosságát a jobban védhető várhegyre, annak sáncai mögé. De mivel a letelepedés feltétele az ivóvíz biztosítása, valószínű, hogy a vár vízellátását hosszú időn keresztül egyedül biztosító Várkút (vagy Sárkánykút) eredete is erre az időre vezethető vissza. A honfoglalás után itt épült királyi vár és püspöki székhely virágkorában már minden bizonnyal megvolt s ezt a 13. sz.-tól írásos adatok is tanúsítják. Műemlékvédelmünk helyes történeti érzékére vall, hogy ezt a vár kialakulásában és fennállásában alapvető jelentőségű 26 méter mély kutat (bár közben elapadt) 1938-ban helyreállították, s ha eredeti formáját nem is ismerjük, stílusos kovácsoltvas emelőállvánnyal látták el. (A török kori várháborúk idején nagy szerepet játszó kút a 16. sz. 2. felében Salm osztrák generális várőrségének gondatlansága miatt hosszú időre használhatatlanná vált, s az ivóvíz hiánya a várat teljesen védhetetlenné tette: minden ostrom alkalmával gazdát cserélt s ennek során csaknem teljesen elpusztult.) Ebben a szomorú átmeneti időben döntő jelentőségre emelkedett a vár vízellátásában a hegy tövében fakadó Ürkúti forrás (vagy Fehérkút). A vártól keletre eső völgyben kialakult ún. Szt. Ivánváros vízellátását biztosító kútról hordták fel ekkor a vizet a Várba is, mint arról nemcsak írásos emlékek tudósítanak, de aminek az emlékét a korabeli metszetek is megőrizték. A kút legrégibb ábrázolása 1603-ból való s 1615-ben jelent meg Ortelius munkájában Nürnbergben. A kissé naiv rajz — Veszprém második ismert képi ábrázolása — külön hangsúlyozza a forráskút jelentőségét, s látható rajta a környező romok között is épen maradt (vagy gyorsan újjáépült) „Ürkúti malom” is. Gaspare Bouttats valamivel későbbi — 1884-ből való — metszete pedig a malom és az alatta vezető kis híd mellett vízhordókat is ábrázol. A kút később, a Vár 18. századi fejlődése során jutott ismét szerephez a Vár vízellátásában: erre alapozták a Turnier Henrik által 1767-ben üzembe állított vízvezetéket. Az elhanyagolt és elfeledett forrás ugyancsak megérdemelné, hogy műemlékként helyreállítsák. A számos veszprémi kút között egy van még, aminek a történetét, és szerepét jobban ismerjük — és amelynek a fennmaradásáról a műemlékvédelem megfelelő formában gondoskodott is: a Káma-kút (vagy Komakút). Ez az egykori vártól „ezer lépésnyire” délre, a mai Zalka Máté téren található, annak a Csermák-lépcső felé eső szögletében. Már 1271-ben szerepel az oklevelekben, s körülötte alakult ki a Szt. Miklósszeg nevű, s a várostól különálló település, mely csak a 18. századi fejlődés során került kapcsolatba a város többi részével. Az ekkor kialakult Jeruzsálemhegy és Cserhát nevű városrészek vízellátását is jelentős részben ez a forrás biztosította, melynek túlcsorduló vize még a 18. századi térképek szerint is az Ördögárkon, majd a Hosszú-völgyön (Jókai, korábban Hosszú utca) keresztül érte el a Sédet. A történelmi múltú A műemlékké nyilvánított középkori „Korláth-malom” romjai — mo ... kutat nem lehetett eredeti formájában helyreállítani, mert vize időközben elapadt, az útjába eső árkokat pedig feltöltötték. A középkori jellegű, letakart kútkáva azonban stílusosan idézte a kút múltját — egészen a legutóbbi időkig, amíg egy építkezésnél szét nem rombolták ... A város múltjából még számos kútra vonatkozóan vannak adatok, ezek története, szerepe azonban még feltárásra vár. Ilyen volt a „Kiskút” és a „Péntekkút” (az utóbbi a Betekints-csárda, Sallai Imre u. 4. sz. mellett), melyek az északnyugati városrész a középkori Szt. Margitszeg vízellátását biztosították, a Hosszú utcai ún. „Festőkút” (a Várhegytől nyugatra, mintegy az Ürkúttal átellenben), valamint a távolabbi Fejesvölgyi forrás, mely a jeruzsálemhegyi 18. századi település kialakulásával, majd még inkább a 19. század végén az új városi vízmű tervezésekor jutott fontos szerephez. A 18. sz.-ban kialakult keleti városrész ma is ismert kútjai voltak a cserháti kerekeskút (a mai Csapiár János utcában) és a Királykút stb. A hazai technika-, ipar- és gazdaságtörténet szempontjából egyaránt jelentős vízimalmok történetének egyik legérdekesebb fejezete a veszprémi malmok múltja. A legrégibb adat a 11. századból való, a 13. századból — a tatárjárás utáni időkből — pedig már egész sor malomról szólnak az oklevelek: 1249-ből három, 1258-ból kettő, 1269-ből egy (a Korláth-malomról), 1275-ből pedig ismét egy újabb malomról van adatunk, melyről azt is tudjuk, hogy a Benedek-hegy sziklája alatt volt, tehát lehetséges, hogy azonos az itteni későbbi „Káptalani malommal” (ma: Traktor u. 6. sz. alatt), vagy a Ring-malommal. Különösen sok okleveles adat maradt fenn a veszprémi malomiparról a város második virágkorából, az Anjouk idejéből (több mint 70 okirat). A város két leggazdagabb földesura a püspök (egyben a megye ispánja) és a káptalan birtokában ebben az időben a városban és környékén mintegy 50 vízimalom volt. Egyedül a káptalannak 6 malma volt ekkor Veszprémben (pedig a Korláth-malom még nem volt az övé), és további 25 a közeli falvakban, melyek közül a legjelentősebb a Péti-vizen öskünél fennálló két malom volt: Kont Miklós nádor és családja, valamint a káptalan közti állandó háborúskodás tárgya (1354—1384). (Malomgátja a Kikeri-tó 2. századi római völgyzáró gátja volt, s tárolt bő vizének hasznosítására az üzemvíz-esatornára és az árapasztó csatornára egyaránt építettek egy-egy malmot. Közülük legalábbis az egyik feltehetően római eredetű. A második világháború alatt 1944-ben pusztult el.) A veszprémi Séd-malmok hosszú sorában a legrégibb ismert malom a Felső-Séden az akkori Szt. Margitszeg (Szt. Margit Egyház) területén épült Korláth-malom (a későbbi Gábriel-malom, a mai Kittenberg, előbb Gépház u. 16. sz. alatt) az amelyik a legjobban megőrizte kö-A műemlékként helyreállított középkori „Káma-kút” romjai — ma ... 31
