Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-08-01 / 4. szám
Вепкег András belügyminiszter és Dégen Imre államtitkár, az OVH elnöke az avató ünnepségen méteren mindenütt becsületes, felelősségteljes, áldozatkész emberekre volt szükség. Az árvízi jelentések akkor a haditudósítások stílusában készültek, s ez teljesen indokolt volt. Az 1600 kilométeres frontszakaszon egy katona megingása, egy parancsnok nem kellő helytállása végzetes következménnyel járhatott volna az egész frontra. Büszke örömmel mondhatjuk el, hogy minden feladatra megvolt a megfelelő ember. Az árvízvédelem irányítása és szervezése a vízügyi szolgálat kezében összpontosult. Pontosan érkeztek a gátak áldozatkész védelmezői, a védekezéshez szükséges anyagok, gépek. A védekezés csúcspontján, június 14-én 44 ezren dolgoztak a gátakon. Tizennégyezren voltak a védekezés derékhadát alkotó vízügyi dolgozók. E napon 12 ezren vettek részt a fegyveres testületek soraiból, 14 ezren voltak a veszélyeztetett térségek lakosaiból és az önkéntes segítőkből, négyezren pedig a szállítás, a hírközlés, az egészségügyi szolgálat és élelmezés feladatait látták el a védvonalakon. Kik voltak az árvízvédelem hősei? így utólag nagyon nehéz lenne számba venni őket. Ha a nevüket márványtáblára kívánnánk vésni, bizony nem ekkora emlékműre lenne szükség. Honnan sereglettek elő ilyen nagy számban azok, akik azonnal megértették a nehéz idők parancsát és önzetlenül, önként felsorakoztak a küzdelemre. Jöttek mindenünnen! Személyes élményem, hogy a debreceni Agrártudományi Egyetem kollégiumában az egyik este televíziót néztek, pihentek, olvasgattak, tanultak a fiatalok, amikor megjött az üzenet, hogy önként jelentkezőket kérnek az árvízvédelemhez. Szinte egy emberként vállalkoztak valamennyien. Egy negyedóra alatt indulásra készen volt háromszáz fiatal. A lányok is követelték, hogy ők is segíthessenek. így volt ez az üzemekben, intézményekben, így volt a honvédségnél. Nagyszerűen vizsgázott ifjúságunk éppúgy, mint a felnőtt lakosság. Külön érdemes talán szólni, hogy a nehéz munkától sokszor mogorva, zárkózott tehergépkocsi-vezetők ezekben az időkben a lelkesedésben és áldozatvállalásban is sokszor túltettek még a fiatalokon is. Mint már olyan sokszor, tapasztaltuk ismét, élen jártak a vízügyi dolgozók és néphadseregünk, a fegyveres alakulatok bátor és áldozatkész harcosai, akik bőséges segítőre leltek az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok katonáiban. A védekezés munkájában százezrek vettek részt. Mindig ott és annyian, ahány segítő kézre szükség volt. Hősies küzdelmüket az egész ország szívszorongva figyelte. Akik éppen nem voltak a gátakon, azok is készek voltak indulni az első hívó szóra. Egész társadalmunk bebizonyította, hogy érzi felelősségét. Az üzemek a károk pótlására egyszázalékos termelési értéknövelést ajánlottak fel. A termelőszövetkezetek önként és azonnal vetőmaggal, állatokkal, gépekkel segítették a súlyos károkat szenvedett közös gazdaságokat. Nagy feladatokat vállalt az építőipar. A társadalmi munkások ezrei indultak el, hogy segítsenek a rombadőlt falvak újjáépítésében. Mindezeket figyelembe véve joggal mondhatjuk el, hogy az árvízvédelmi harc hőse az egész magyar nép volt. Az ár levonulása után politikusok, tudósok, írók, művészek próbáltak válaszolni a kérdésre: mi tette lehetővé, hogy sikerült ilyen eredményesen megvívni a küzdelmet a soha nem tapasztalt méretű árvízzel? Melyek voltak azok az okok, amelyek az országot a katasztrófától megóvták. Az eredményes védekezés legfontosabb alapja az volt, hogy hazánkban szocialista rend van, s szocialista termelési viszonyok uralkodnak. Olyan az egész állami és gazdasági életünk szerkezete, amely kedvez a szükséges erők gyors mozgósításának, átcsoportosításának. Ez volt az alapja, hogy azok, akikre a védekezés irányításának súlyos feladata hárult, azonnal mozgósítani tudták a kellő munkaerőt és anyagi eszközöket. A katonai alakulatokat éppúgy azonnal útba indíthatták, akár a Dunántúl távoli pontjairól is, mint a szállító teherautók konvojait, a szakmunkásokat, vagy éppen a jól felszerelt könnyűbúvárokat. A szocialista ipari és mezőgazdasági üzemek dolgozói megszokták, hogy brigádban, együttesen dolgozzanak és alkalmasak a közös — a szervezett cselekvésre. Társadalmunkban az az elv, hogy a közérdek előbbre való az egyéni érdeknél, s hogy a közösség szolgálata a legszebb, legnemesebb emberi tevékenység. Ez az elv, ha még nem is mindig és mindenütt érvényesül egyforma erővel, de a veszély óráiban egyértelműen diadalmaskodott. 128
