Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-08-01 / 4. szám
Árvízi emlékmű Fehérgyarmaton XJTJaJTJXJTjrTJTJgJTLJTXIJT-IXJrT-nJTJlJTJTJT-riJTJT-riJTJTJTJT-ri-r Jelentős esemény színhelye volt július 11-én Fehérgyarmat: itt avatták fel ugyanis az 1970. évi tiszavölgyi árvízvédekezés hősi erőfeszítéseit és az árvizet követő sikeres újjáépítést megörökítő emlékművet, mely méltóan juttatja kifejezésre az emberi akarat diadalát. Óriási küzdelem folyt két évvel ezelőtt a Tisza völgyében az ember és a természet között. Az árhullám magassága csaknem minden folyón meghaladta az eddig észlelt legmagasabb vízállásokat és számos helyen 6—8 m magas vízoszlop terhelte a gátakat. Az áradás nagyságát és veszélyeit fokozta, hogy az ismétlődő árhullámok a Tiszavölgy szinte minden folyóján együttesen jelentkeztek és összetalálkozva növelték egymást. A védekezés méreteit jellemzi, hogy egyidejűleg és tartósan 2800 km hosszúságú védvonalon volt árvízvédelmi készültség Az erők nagyarányú és gyors összpontosításának a legveszélyezettebb helyekre való átcsoportosításának, a védelem szervezettségének és öszszehangolt együttműködésének, a védekezésben részt vevők helytállásának és az árvízvédelem fejlett technikájának köszönhető, hogy a Tisza mentén mindenütt és — a váratlan Számos-árvíz kivételével — valamennyi mellékfolyó védvonalán A felavatott emlékmű sikerült az árvizet a gátak között tartani és csaknem 2,8 millió kát. hold ármentesített területen városok, falvak sorát, több milliárdnyi népgazdasági értéket és emberi életeket az árvíz pusztításától megvédeni. Bár az árvízvédekezés közvetlenül vagy közvetve százezreket érintett, az árvíz az ország életének, gazdaságának menetében nem okozott zavart. A védekezés gazdasági eredményének jellemzéséül megemlíthető, hogy mintegy 200 milliárd forintra tehető az elhárított kár, amely a Tisza és mellékfolyóinak gátszakadásai esetén bekövetkezett volna. Egyetlenegy tiszai gátszakadás nagyob kárt okozott volna, mint amibe az egész védekezés került. A védekezés eredményeit híven jellemzik Illyés Gyula — a Népszabadság 1970. június 28-i számában megjelent — „Jegyzetek a nehéz napokból” c. írásának következő sorai: „Magyarország ezt a háborút megnyerte. Kellett hozzá erőfeszítés, tudás, akarat; kellett áldozat is. Az ellenség benyomult. De sikerült útját állam, bekeríteni, hurokba fogni... Falvak sorát ürítette ki az ásós-kapás hadsereg. De volt még egy csatanyerés. A belső bizalomé. Annak az érzete, hogyha a küzdelem tovább folyik, az egész ország odaáll; minél többet áldozva, annál egységesebben . ..” Valóban így volt ez, amit most látunk igazán, amikor két év távlatából emlékezünk vissza a lezajlott eseményekre azzal a jóleső érzéssel, hogy az akkori erőfeszítések nem voltak hiábavalóak, mert hiszen ebből a nagy csatából végül mégis az ember került ki győztesen, amit a most felavatott emlékmű méltóan hirdet. Az emlékművet Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára avatta fel. Az avatóünnepségen részt vett Benkei András, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, belügyminiszter, Dégen Imre államtitkár, az Órszágos Vízügyi Hivatal elnöke, aki az árvízvédekezést kormánybiztosként irányította, Lakatos Béla vezérőrnagy, Menyhárt András vezérőrnagy, dr. Tar Imre, a Szabolcs- Szatmár megyei pártbizottság első titkára, Oleg Georgijevics Koroljov, a Szovjetunió nagykövetségének első titkára, Ivan Ivanovics Szkiba, a Szovjet-kárpáton túli terület pártbizottságának másodtitkára, Ivan Petrovics Sepa, a kárpáton túli területi tanács elnökhelyettese. Ott voltak a helyreállításban közreműködő megyék és a budapesti kerületek párt- és állami szerveinek képviselői. A Hazafias Népfront főtitkárának avatóbeszédét az alábbiakban ismertetjük. Ez az emlékmű méltóbb helyre nem kerülhetett volna, mint az országnak arra a részére, ahol 126
