Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-02-01 / 1. szám
vidékről áttevődik hazánk hegy- és dombvidéki területeire. A vízgazdálkodási rendszerekkel összefüggésben a vonalmenti árvédekezés továbbfejlődéseként kiépülnek a területi árvédelmi, ármentesítési rendszerek is. A lefolyás teljes szabályozásának állapotában az árvédekezés átalakul a rendszer elemei közti és a legkorszerűbb technikával felszerelt előrejelző rendszeren alapuló vízkormányzási tevékenységgé, illetve a létesítmények ellenőrzésévé. A szennyvizek elvezetése terén várható a regionális szennyvízgyűjtő, szállító és tisztító rendszerek kialakulása. A biológiai tudományok nagyarányú fejlődésével valószínűleg megoldható lesz a vízfolyások természetes öntisztuló képességének fokozása, amely nagymértékben hasznosítható a vízminőségvédelemben. A vízgazdálkodási rendszerek működésére a teljes automatizálás, távirányítás, a programvezérlés lesz jellemző. A rendszerek üzemeltetését nagymértékben fogja segíteni a műbolygók, radarberendezések és a nagy teljesítményű számítógépek alkalmazásán alapuló hidrometeorológiai előrejelzés. Az előzőekben vázolt általános elvek alapján példaként megkísérelünk egy olyan konkrét vízgazdálkodási feladatot körvonalazni, amelynek megvalósítása az ezredfordulón vagy azt követően kerül elérhető közelségbe. Az ország közép-dunántúli területén a társadalmi-gazdasági fejlődésnek mindinkább akadályozója a vízhiány. Mind ennek, mind pedig a Balaton komplex vízellátási gondjainak megszüntetésére kialakítható a Középdunántúli Komplex Vízgazdálkodási Rendszer. A Bakonyban, a Balatonfelvidéken és a Vértesben létesítendő tározórendszert a Dunából Győr és Komárom között induló távcsatorna segítségével szivattyúsán táplálnánk. A tározókhoz kapcsolódóan gravitációs vízszétosztó hálózat épülne ki (vízszállító csatorna, csővezeték, vízvezető alagút, völgyeket áthidaló csatornahíd stb.), amely a szükséges helyekre szállítaná a vizet, továbbá felülről táplálná a Galya— Séd—Nádor rendszert. A Balaton vízellátása ehhez kapcsolódóan oly módon nyerne megoldást, hogy a Balaton körül és a vízgyűjtőjén levő vízhasználatokat, nem a Balaton és a Balaton vízgyűjtőjének természetes vízkészletével elégítenénk ki, — azt meghagynánk magának a tónak —, hanem a Középdunántúli Vízgazdálkodási Rendszer segítségével, amelyet ebben a vonatkozásban még a rábai és a drávai vízátvezetéssel is ki lehetne bővíteni. Ez a megoldás egyben megszüntetné a Balaton közvetlen vízpótlásával kapcsolatos vízminőségvédelmi és biológiai gondokat. Az eddigiekben mai ismereteink alapján próbáltuk felvázolni a vízgazdálkodással szemben támasztott jövőbeli követelményeket és megoldási lehetőségeket. Ügy véljük azonban, hogy törekvésünk nem érdektelen, ha a mai szemlélet szerint irreális, vagy fantasztikusnak tűnő elképzelések vizsgálatára is teszünk javaslatot. A vízháztartási egyenlet tagjai közül napjainkban még leginkább a lefolyás befolyásolására vagyunk képesek. A lefolyás teljes szabályozása tehát — ha nem kis erőfeszítéssel érhető is el, de — a reálitások közé sorolható. Más a helyzet a párolgás terén. Ezt jelenleg csak nagyon kis mértékben tudjuk befolyásolni. Az egyre inkább emberi kézbe kerülő nukleáris energia azonban olyan távlatokat nyithat a mesterséges párologtatásra, amely például az árvízvédelem módszerévé válhat! A párolgás szoros kapcsolatban áll a csapadékkal. Ha már a jövő megoldotta a mesterséges párologtatást, csupán egy kicsi lépés szükséges az irányított csapadékkeltéshez. A légnyomásviszonyok változtatásával, mesterséges termikek alkalmazásával előidézhető a felhőterelés és a megcsapolás a kívánt helyen. A párolgás és a csapadék közvetett szabályozására kínálhat lehetőséget — a lefolyás, de főként a készletváltozás útján — a vízbontásos tározás. Az újabb energiakészletek megjelenésével és a hagyományos energiatermelés növekedésével együtt járó kínálat révén elérhető közelségbe kerülhet a víznek — különösen tavaszi és árhullámok idején — alkotóelemeire, hidrogénre és oxigénre való bontása, magas nyomású, viszonylag kis helyigényű raktározása. Kisvizek idején a folyamat megfordítására — vízgyártásra — is gondolhatunk. A vízbontás egyébként valószínűleg szennyvíztisztító technológiaként is figyelembe vehető a távlatban. A szennyvíztisztítás kérdésével a jövőben az üzemi méreteken túlmenően is foglalkozni kell. Számítva a gyakorlati biológia fejlődésére, mesterségesen növelhetjük a folyók öntisztulóképességét és így a tisztítást nagy méretekben magában a mederben végezhetjük. A víz minőségének védelme érdekében azonban bármilyen intézkedéseket is teszünk, elkerülhetetlennek látszik a felhasználás szerinti, legalább hármas (ipari, háztartási, ivó) osztályozás és ennek megfelelő külön vízellátó (regionális és országos) rendszerek kiépítése. Az automatizálás és a távjelzés fejlődéséről néhány évtized múlva bizonyára már időszerűtlen lesz beszélni akkor, amikor például az előre jelzett időjárásnak megfelelően automatikusan levegőbe emelkednek az öntözőbalonok, hogy műanyaggyomrukból a kijelölt területet adott menynyi ségű vízzel permetezzék be. A vízgazdálkodás fejlődése — mint eddig — a jövőben sem lesz mentes az ellentmondásoktól. Ezek feloldása azonban elsősorban a „saját vízgyűjtő” és a „gravitációs szemlélet”-ből való kilépés, a vízátvezetés elvének széles körű elfogádása és alkalmazása, az új iránti tartózkodás leküzdése árán remélhető. A jövő feladatait a mában kell megalapozni. A hosszú távú előretervezés, amely különösen a vízgazdálkodási tevékenységben szükséges, megkívánja, hogy a jövő feladataival már most foglalkozzunk, az előterveket, a koncepciókat ezekre az igényekre és lehetőségekre tekintettel készítsük e^Ö. I)r. Dávid László—Dr. Nagy László 11
