Vízgazdálkodás, 1972 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1972-02-01 / 1. szám
lentős emelkedése, vagy az előre gyártott mesterséges gyeptakaró széles körű kerti alkalmazása. A hagyományos iparágak termelőkapacitásának növekedéséből és a technológiák változásából származó vízigény-növekedés mellett külön említést kell tenni a szerves és szervetlen vegyipar várható fejlődéséről, s ezen belül számolni kell a biológiai tudományok kiteljesedésével is, amely feltehetően — akár a gyógyászatban, akár az élelmiszeriparban kifejlett hatása révén — tekintélyes vízfogyasztóként lép be. A vízhasználók azonban nemcsak növekvő vízigényük révén, hanem egyre emelkedő szennyvízkibocsátásukkal is többletfeladatot rónak a vízgazdálkodásra. Külön figyelmet igényel az atomipar szennyvize, valamint a csomagolástechnika fejlődésével együtt járó műanyaghulladék eltávolításának, vízből való kiszűrésének problémaköre. A problémák megoldásánál sokat várhatunk az alkalmazott biológia fejlődésétől. A szennyvíz megfelelő tisztítását nemcsak a víz ismételt felhasználhatósága, hanem a természeti környezet, a bioszféra megóvása is szükségessé teszi. A mainál lényegesen nagyobb feladatot ad a vízgazdálkodásnak a jövőben a vízi közlekedés. A kelet—nyugati mesterséges vízi utak kiépítésével várható a tranzitforgalom növekedése, amely maga után vonja a hazai kikötők fejlesztését, a teheráru nagyobb arányú vízi szállítását. A vízgazdálkodással szemben támasztott további fontos követelmény a káros és felesleges vizek szabályozott levezetése. Már manapság is egyre inkább köztudottá válik, hogy az emberi tevékenység hatására — vízgyűjtő területek beépítése, erdők irtása, folyóparti települések terjeszkedése, de maga az urbanizáció folyamata révén is — az árvizek szintje emelkedik az árhullámok keletkezése meggyorsul. Követelmény ezért ma is és egyre sürgetőbbé válik a jövőben is az árvízvédelmi biztonság fokozása, a megfelelő árvízvédelmi és belvízvédelmi rendszerek kiépítése, az árvízi és belvízi lefolyás teljes szabályozása. Milyen alapelvek jellemezhetik a jövő század vízgazdálkodását? Az alapvető jellemző a természetes lefolyás szabályozására irányuló emberi beavatkozás kiteljesedése. A lefolyás és az emberi beavatkozás kapcsolatában három egymást követő időszakot különböztethetünk meg: I. a természetes lefolyásnak, II. a lefolyás fokozatos szabályozásának és III. a lefolyás teljes szabályozásának időszakát. Az I. időszakban a vízgyűjtőn semmiféle, hatásában jelentősebb beavatkozás nem történik, a lefolyás a természeti viszonyoknak, körülményeknek megfelelően alakul, ingadozik. A II. időszakban megkezdődnek — először szűkebb, helyi jelleggel, majd egyre kiterjedtebben regionális méretekben — a tudatos emberi beavatkozások. Hatásukra a lefolyás egyre jobban változik és fokozatosan szabályozottá válik. Az időszak hossza eltérő, elsősorban a vízgyűjtő nagyságától függően, néhány évtől néhány száz évig terjedhet. Végül a III. időszak a lefolyás teljes szabályozásának időszaka, amely során a vízkészletek teljesen szabályozott újraelosztása a vízigénylők (vízhasznosítás, vízkárelhárítás) között folyamatosan játszódik le a kiépült szabályozó létesítmények nyújtotta lehetőségek alapján. A természetes lefolyási viszonyok megváltoztatására irányuló tudatos emberi beavatkozás hazánkban, átfogó méretekben lényegében a múlt század derekán indult meg. Ezt az időszakot alapjában véve a káros vizek szabályozására irányuló törekvés jellemezte. A jelen században elsősorban a vízfolyások szabályozására, hasznosítására törekedve, a lefolyás fokozatos szabályozásának állapotában vagyunk. Természetesen a vízgyűjtők és az eddig végzett beavatkozások nagyságától függően a szabályozás mértéke ma még területenként eltérő. A jövő század vízgazdálkodási feladata lesz a lefolyás teljes szabályozásának megvalósítása. A teljes szabályozás távlati szükségességének ismeretében kívánatos a vízkészlet fogalmának bővítése. Jelenleg a fokozatos szabályozás állapotában ugyanis a teljes vízkészletnek egy kritikus részét tekintjük mértékadónak. A teljes szabályozás viszont a vízgyűjtő egész vízkészletére terjed ki, ami a sokéves átlagos felszíni lefolyással és a sokéves átlagos felszín alatti vízkészlettel jellemezhető. A lefolyás teljes szabályozásának egyik legdöntőbb kérdése a tározás. Hazai viszonyaink között ennek megvalósításához a víztározás általános szemléletét ki kell terjeszteni a tározóhoz kapcsolódó természetes vízgyűjtő határain túlra, azaz a víztározók feltöltése és táplálása szempontjából nemcsak a kapcsolódó természetes vízgyűjtő lefolyását kell figyelembe venni, hanem azt, hogy a tározók feltöltése és táplálása — gravitációsan vagy szivattyúsán — megoldható más vízgyűjtőkről is. Nagy területen hatalmas tározó rendszerek építhetők ki és több kisebb-nagyobb vízgyűjtőn együttesen és egységesen valósítható meg a lefolyás több éves kiegyenlítésű szabályozása. További lehetőségeket nyújt a felszín alatti, valamint a felszíni és a felszín alatti tározás kombinációja. A lefolyás teljes szabályozásának és a vízkészletek nagyarányú hasznosításának alapvető eszközei a nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek lesznek, amelyek komplex tározórendszereket, több célú regionális vízellátó és vízelvezető, valamint árvízmentesítési rendszereket foglalnak magukban. Ezek — mint komplex létesítmények — egyaránt szolgálják az ivó-, az ipari és az öntözővíz ellátását, továbbá a vízenergiatermelést, a vízi közlekedést és a vízrendezést. Különösen a hegy- és dombvidékeken számolhatunk ilyen új rendszerek kialakulásával. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vízkészletek tározása és szétosztása szempontjából a vízgazdálkodási beavatkozások súlypontja a jövő században a sík10
