Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1971-02-01 / 1. szám
A vízgazdálkodás gazdaságpolitikai jelentősége Dél-Franciaországban II. rész „Provence” gazdasági újjászervezésére alakított „Canal de Provence” vegyesgazdálkodású Nemzeti Vállalat A „Canal de Provence” Nemzeti Vállalat szervezetét, jogi konstrukcióját, jellegét és célkitűzéseit tekintve igen hasonló az I. részben ismertetett Languedoc-i vegyesgazdálkodású Nemzeti Vállalathoz. 1957-ben tervező irodaként alakul meg; tevékenységének gerincét Provence gazdasági átszervezésével kapcsolatos közgazdasági és agrártudományok, de mindenekelőtt a vidék vízgazdálkodási struktúrájának átalakítására vonatkozó műszaki tervkoncepciók képezik. 1959- ben átalakul vegyesgazdálkodású társasággá, 10 millió frank alaptőkével, majd 1963-ban, állami koncesszió révén, lényegében Provence gazdasági újjászervezésének fővállalkozója lesz. Provence, mely magában foglalja a gazdag és virágzó tengerpartot és a mediterrán kiima szárazságtól és tikkasztó hőségtől sújtott, mezőgazdaságilag alig hasznosított, ún. belső övezetet, éles kontrasztot nyújt. A kontraszt felszámolásának egyetlen gyógyszere; az igényeknek megfelelő mezőgazdasági, ipari és ivóvíz biztosítása. Nem új téma ez, erről tanúskodnak a római emlékek, majd a XII. századból folyamatosan fellelhető öntözőcsatornák, melyek azonban a vidék vízfolyásainak ingadozó vízkészlete miatt, legfeljebb átmeneti és részletmegoldást jelentettek. Provence vízigénye mintegy 650 millió m3, ami a mezőgazdaság, ipar és lakossági szükségletek között kb. egyenlő arányban oszlik meg. A kielégítésre váró igény a nagyarányú népszaporulattal (4%, szemben az országos 0,9% átlaggal), valamint a tengerpart egyre növekvő idegenforgalmával, mely az állandó lakosság vízszükségletét mintegy négyszeresére emeli, rohamosan emelkedik. A vállalat elsőrendű feladata tehát a meglevő, de eddig nem hasznosított vízkészletnek — a korszerű vízépítési technika felhasználásával — az igények szerinti mozgósítása. A vidék vízbázisa: a bő vízhozamú Durance és annak egyik legnagyobb mellékvízfolyása, a Verdon. A Durance szeszélyes vízfolyásának szabályozására és potenciális energiájának hasznosítására az „Electricité de France” a Mezőgazdasági Minisztérium támogatásával megépítette az ország egyik legnagyobb vízügyi létesítményét, a Serre-Pongon-ivölgyzáró gátat, melynek kapacitása 1,2 milliárd m3. A 900 millió m3 hasznos térfogatból 700 millió m3-t az ipar hasznosít, míg a 200 millió m3 térfogatú mezőgazdasági víztároló — a környék öntözési igényeinek kielégítésén kívül —, lehetőséget nyújtott a Verdon vízhozama nagy részének elvezetéséhez. A Verdon vízkészletének hasznosítási lehetősége pedig kulcs Provence vízháztartásának újjászervezésében. A „Canal de Provence” főcsatorna ugyanis, melynek megépítése és üzemeltetése a vállalat alapvető feladata, s melynek létesítményei évi 700 millió m3 vegyes hasznosítású víz szállítását teszik lehetővé, vízkészletét a Verdon-ból biztosítja. A főcsatorna teljes tervezett hossza 220 km, azonban a domborzati adottságok miatt 118 km-en át hegységeket átszelő, vasbeton-cső alagútban halad. Az alagút átmérője minimum 2,20, maximum 5,05 m. Alkalmam volt megtekinteni a főcsatorna már üzembe helyezett 13,1 km hosszú, 40 m3/sec hozamú első szakaszát (Canal Maitre), melynek csak kis része (2 km) nyílt vezetésű, míg 11 km-en át a víz csőalagútban „galériában” halad. A galériák kivezetésénél nyomáscsökkentő műtárgyakat létesítenek. Feltűnően szép látványt nyújt a kőburkolatú nyílt csatornákban az alig szennyezett, karsztos víz világos kék színe. A szállított víz vegyes hasznosítású és bár nyers víz, de minimális tisztítás után ivóvíznek is alkalmas, mivel ipari szennyeződése a vidék szinte kizárólagos mezőgazdasági jellege miatt csekély. A völgyeket, vízmosásokat, pilléreken nyugvó csővezetékekkel hidalják át. A római kori vízvezetékekre emlékeztet a 195 m hosszú, 5,05 m átmérőjű előregyártott elemekből készült „Abéoui” feszített vasbeton csővezeték (teljes súlya 5 ezer tonna, pillér magassága 11 m), továbbá a Saint Bachi 148 m hosszú, 3 m átmérőjű, 10 m3/sec vízhozamú csővezeték, mely már a csatorna 2., ún. „Bimont”-i szakaszán épült és a 40 millió m3 Bimont-i tározóval Aix-en-Provence vízellátását biztosítja. A „Canal de Provence” építése 1964-ben kezdődött, és három szakaszban 15 év alatt valósul meg. Az első szakasz 350 millió Fr-os előirányzattal 1969-ben befejezést nyert, biztosítván Aix-en-Provence és környéke ivó- és ipari víz ellátását, Marseille vízigényének átmeneti biztosítását (végleges csak 1980-ra valósul meg) valamint 14 300 hektár mezőgazdasági terület öntözővízzel történő ellátását. A munka második szakasza, mely a tervek szerint 1975-ben fejeződik be, 600 millió frankos előirányzattal Toulon város vízellátását, valamint 18 ezer hektár terület öntözővíz ellátását kívánja megoldani; míg az 1980-ban Csatornahíd St. Gilles és Nimes között 32
