Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970-06-01 / 3. szám
kerültek elzárásra és ismételt elöntéssel fenyegették a Tisza—Szamos-közi területet. A szakadások helyreállítására magyar árvízvédelmi osztag sietett a román védekezők segítségére és együtt állították helyre a gátakat. Ennek a gyors és eredményes munkának köszönhető, hogy a Számos-menti községekben újra meginduló életet, a már helyszínre szállított építőanyagot, az újjáépítés folyamatát nem befolyásolta újabb medren kívüli elöntés, sikerült az árhullámokat a Kraszna és a Szamos medrében levezetni. A Szamos és Kraszna áradásával egyidejűleg eddig még soha nem tapasztalt mértékű árhullám indult a Berettyón és a Sebes-Körösön, amely Szeghalomnál június 14-én hajnalban 678 cm-rel tetőzött, több mint 120 cm-rel meghaladva az eddig észlelt maximumot, illetve Körösladánynál a Sebes-Körös 815 cm-es vízállást ért el, amely kereken 1 méterrel lépte túl a korábbi legmagasabb vízállást. A heves áradás kivédésére elsősorban a gátak magasságát kellett megemelni, amelyet a veszélyeztetett községek lakosságából szervezett közerő, a honvédség, valamint a vízügyi dolgozók egyetlen éjszaka alatt több tíz km hoszszú nyúlgát és jászolgát építésével valósítottak meg. Ezek a jászolgátak tartották a sok helyen a terep fölött 6—8 méterre is megemelkedő vízállást, ezek a fáradságos, gyors munkával megépített nyúlgátak védték meg Szeghalom, Ko-A rendkívül magas árvíz ellen hosszú kilométereken jászolgát épült mádi, Körösladány és a környező egyéb községeket az elöntés veszélyétől. A Berettyó és a Körösök töltései akkora vízterhelést még sohasem kaptak, ennek tulajdonítható, hogy a teherbíróképességük végső határát jelentő csúszások sorozatosan jelentkeztek. Az egész ország lélegzetvisszafojtva figyelte a körösladányi, az újirázi csúszás bevédését, a foki hídnál folyó suvadásmegtámasztási munkálatokat. A roppant vízteher hatására a gátak több helyén megcsúsztak A Fehér- és Fekete-Körösök áradása is — a romániai szakadások ellenére — veszélyes helyzetet teremtett különösen Sarkad és Gyulavári térségében. Roppant vízteher hatására a töltések koronáján a gátszakadást megelőző repedések jelentkeztek, amelynek elhárítására jelentős erők mozgósításával került sor. Amikor az áradó Körösök felett repültünk, azt hihettük, hogy a Duna felett járunk, hisz ilyen nagy vízfelület még sohasem volt sem a Sebes-, sem a Kettős-, sem a Hármas-Körösön. Félelmetes érzés volt látni, a koronával szinelő vagy a hevenyészett nyúlgáttal tartott vizet, amely meg-megújulva támadta az emberkéz alkotta töltéseket, visszahódítani akarva régi és azóta termővé tett birodalmát. Szeged térségében a több mint 20 napja 900 cm feletti vízállás eddig is kemény próbára tette a védekezőket. A Szamos, a Kraszna, a Berettyó és a Körösök árhulláma azonban a Tisza alsó szakaszán ismét magas árhullámot alakított ki, amelynek tetőző értéke Csongrádnál és Szegednél csaknem azonos a június 1—2-i tetőzés értékével. Az apadás ütemét nemcsak a felülről érkező újabb tiszai árhullámok, hanem a Maros ismételt árvizei is lassították. Az árvízi helyzet csak június utolsó napjaira enyhült, amikor az apadás már lehetővé tette, hogy a Tisza felső szakaszáról, majd a Körösök partjai mellől, s végül a Csongrád alatti Tisza-szakaszról is elvonulhatnak a védekezők, s megkezdődhet a védelmi anyagok visszanyerése, a megrongálódott töltésszakaszok helyreállítása. Az árvíz ellen a gátakon folyó védekezés mellett a városok és falvak védelme megkívánta a 88
