Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-04-01 / 2. szám

A magyar vízgazdálkodás negyedszázados műszaki alkotásai

sak, mint amennyi kisvíz idején a Dunában lefolyik. Ennek tulajdonítható, hogy míg a felszabadulás előtt több százezer holdat, gyakran két hónapon át is borítottak a belvizek, most az átlagos belvizek levezetési ideje 18—20 nap.

Korábban az elmaradott technika, a korszerűtlen munkaeszközök használata jellemezte a vízgazdálkodást. Ma már számos vonatkozásban elmondhatjuk, hogy munkánkban a világszínvonalon álló, vagy azt megközelítő módszereket alkalmazunk. Kevés olyan eljárás van a világon, amelyet a vízépítésben ne alkalmaznánk, vagy amelynek konkrét alkalmazási igénye és lehetősége ne merült volna fel. A földmunkák 90%ának gépesítése, csővezetékes földszállítás (hidromechanizáció), a szivárgás elleni résfal, a csúszózsaluzás alkalmazása és még számos új építési mód elterjedése jelzi az utóbbi évek technológiai fejlődését. A gőzüzemű szivattyútelepek átépítése korszerű, elektromos üzemre, úszó vízkivételi művek és új szivattyús gépcsoportok kialakítása, a műanyagok kiterjedt alkalmazása, az izotópok hasznosítása, az automatizálás, a távjelzés és távirányítás bevezetése, az ipari televízió és a képmagnetofon alkalmazása is tükrözi az elmúlt időszakra jellemző gyors műszaki haladást.

A tudományos kutatás fellendülése egyaránt hozzájárult a vízkészletek feltárásához, — amelyek megismerése és számbavétele az utóbbi 15—20 év folyamán ment végbe —, a vízzel összefüggő hidrológiai, kémiai, biológiai folyamatok jobb megismeréséhez, a vízépítés és a

vízgépészet korszerű fejlődéséhez és a technológiai eljárások tökéletesítéséhez.

Az új gazdaságirányítási rendszer a vízügyi közgazdasági munkában jelentett élénkülést, hozzájárult a vízgazdálkodás közgazdasági alapjainak kikristályosodásához.

A felszabadulás és a szocialista fejlődés, amely szélesre tárta a közművelődés és a szakmai műveltség megszerzéséhez vezető utat, 25 év alatt a vízimémök-képzésben háromszoros, a vízügyi technikus oktatásban hatszoros növekedést eredményezett. Így jelenleg évente 60 vízimémök és 170 technikus állítható munkába. Új oktatási forma bevezetésével felsőfokú vízgazdálkodási szaktechnikus-oktatás, a vízügyi szakközépiskolák rendszere és szervezett szakmunkásképzés alakult ki. Űj generáció nőtt fel, amely a vízügyi szolgálatban régebben dolgozó, tapasztaltabb munkatársakkal harmonikus egységben, alkotó módon vett részt az eredmények létrehozásában.

Nem lenne teljes a kép, ha nem emelnénk ki az eltelt negyedszázad fejlődésének oly fontos tényezőit, mint a vizek állami tulajdonának deklarálása az Alkotmányban, az egységes vízügyi szervezet megteremtése, a szocialista vízügyi törvény megalkotása, a vízgazdálkodás helyi feladatainak társadalmasítása a vízgazdálkodási társulatok révén.

A Vízgazdálkodásnak azonban vannak olyan területei is, ahol a fejlődés az általános előrehaladással nem tartott lépést. A vízellátásban elért nagyarányú fejlesztés ellenére még jelentős feladatok állnak előttünk ahhoz, hogy az ország valamennyi belterületi lakosához közműves ivóvizet juttassunk. A városok és községek csatornázását még gyorsabb ütemben kell fejlesztenünk, hogy megfeleljen a városiasodás követelményeinek és az egészségügyi kívánalmaknak. A mezőgazdasági vízrendezésben a felszíni vízelvezetés mellett a talajvízháztartást befolyásoló talaj vízszint-szabályozás még nem terjedt el a kívánt mértékben hazánkban. Az árvízvédelmi töltések méretezésénél és építésénél a korszerű építési módok, szigetelési eljárások alkalmazásával együtt szükséges a talajmechanikai és hidraulikai követelmények fokozott érvénye44