Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / Különszám
tutaj alá 10—15 cm átmérőjű dorongfát helyeztünk el a szivárgóvíz jobb eltávolítása céljából. Ez a megoldás különösen az erősen átázott fedőréteg, illetve az alacsonyabb szivárgópadka-méret esetében volt célszerű és feltétlen indokolt. A szivárgópadkába épített rőzse a rézsűn általában fél méterre! túlnyúlt, tehát a földműből kilógott, ezeken a helyeken a koncentrált vízszivárgás megfigyelhető és köbözéssel mérhető volt. A rőzsetutajos szivárgók vízszállítása lényegében megegyezett a kőszivárgók vízszállításával. Megjegyzem azonban, hogy a néhány év leforgása alatt számítani kell a rőzsetutajos szivárgók eltömődésével, így a rőzsetutajos szivárgók csak ideiglenes megoldásnak tekinthetők, amely kényszerhelyzetben alkalmazott megoldás, és előbbutóbb ezek kőszivárgókkal cserélendők fel. Meglevő töltésrézsűben, illetve meglevő nyomópadkában való szivárgóépítés a védekezés alatt meglehetősen kockázatos beavatkozásnak tűnik. Hosszabb szakaszok kibontása nem engedélyezhető, azonban kellő felügyelettel és megfontolással alkalmazva, esetünkben megoldást jelentett. A szerzett kedvező tapasztalat feltétlen indokolttá teszi töltéseink felülvizsgálatát abból a szempontból, hogy mely szakaszokon válik a fenntartás keretében szükségessé a szivárgók kiépítése. Minden olyan helyen, ahol a töltés magja valamikor talicskás munkával készült, ezt követően az elmúlt évszázadban többször sor került részben talicskás, részben kordés munkával a szelvény továbbfejlesztésére, majd ezeket a többszöri átépítéseket követően gépi földmunkával további töltéserősítést végeztek, feltétlen indokolt a szivárgók beépítése. A szivárgópadka-építés a védekezés egyik feltétlen alkalmazandó módjának tekinthető minden olyan esetben, ahol a fent említett két építési technológia alkalmazása megoldható. Ennek bizonyítására álljon itt néhány költségadat: a hézagos homokzsákterhelés költsége 200, ugyanakkor a rőzseszivárgós nyomópadka költsége 70, a kőszivárgós nyomópadka építése 92 volt hasonló körülmények között. A nagyságrendek összehasonlítása egyértelműen a rőzse- vagy kőszivárgós nyomópadka alkalmazása mellett szól. A költségek összehasonlításán túlmenően figyelembe veendő a műszaki hatékonyság is. Hézagos homokzsákleterhelés esetén annak felszedése után a töltésállapot a régi marad, a rőzse- vagy kőszivárgós nyomópadka-építés esetén a beépített földmennyiség a töltés további erősítését eredményezi. A védekezés alkalmával a fakadóvíz problémája különösen élesen jelentkezett területünkön. A magas és hosszan tartó áradás soha nem észlelt hosszon és nagyságrendben eredményezett fakadóvizet. Számos község közvetlen a védvonal mellett helyezkedik el, és ezeken a helyeken már az elmúlt évek árvizei alkalmával is súlyos tehertételként jelentkezett a fakadóvíz. 800—850 cm-es vízállás esetén általában a 20—50 méter széles fakadóvíztükör alakul ki, a domborzati viszonyoktól függően. Ez évben azonban a magas és hoszan tartó árvíz következtében a fakadóvizek nagy területen szétterültek. Több helyen a védekezés alkalmával méréseket végeztünk a fakadóvíz mennyiségére. A számított fakadóvíz a becsült vízgyűjtő területről lefolyó csapadék víztöbblettel és a becsült párolgási veszteséggel korrigálva 15—30 l/m2/nap értékre adódott, illetve gátfolyóméterenként és naponként 300—600 I értékkel számíthattunk. A kapott értékek nem pontosak, azonban alkalmasak arra, hogy adott esetben és helyen az alkalmazandó szivattyúkapacitást, illetve csatorna vízszállítóképességet meghatározhassuk. A fakadóvizeket egy bizonyos szint elérése után el kell távolítani, ellenkező esetben maga a víz találja meg a szétterülés lehetőségét. Számos helyen a töltéssel 60—100 m távolságban párhuzamosan vezetett csatorna és a csatornából kiemelt földmennyiségből készült gát alkalmazása megoldást jelentett. A kiépített kis gátak a víz szétterülését megakadályozták, a gátakba beépített kis bukók a fakadóvíz egyenletes szintentartás melletti elvezetését biztosították. A csatornát valamelyik közeli belvízcsatornába kötöttük, vagy ahol erre nem volt mód, és több ilyen helyünk volt a védekezés alkalmával, szivattyúval a csatorna vizét kellő szinten tartottuk. A megoldás lényege a fakadóvízszint viszonylagos magasságának meghatározása. Ez részben a talajtól, részben a terepviszonyoktól függ. Állandó megfigyelés alatt tartandó a beavatkozás, mivel a fakadóvizes területeken buzgárosodási jelenségekkel is találkozhatunk. Ilyen esetben a fakadóvízszint magasabban tartása indokolt. Az árvíz alkalmával is van lehetőség különböző vízoszlopmagasság kipróbálására és a jelenségek megfigyelésére. A szivárgó- és fakadóvizekkel kapcsolatos teendő lényegében ugyanazt az alapvető kérdést veti fel, mit csináljunk a töltésbe, illetve a mentett oldalra került vízzel: visszatartsuk, vagy elvezessük? A kérdésre a válasz: általában vezessük el, hogy emellett a töltéstest és a mentett oldali fedőréteg talajstabilitását biztosítsuk. Ez utóbbi csak helyszíni kísérletezéssel, helyszíni megfigyeléssel állapítható meg. Egyensúlyi helyzet biztosításának kísérletezéséről van szó akkor is, amikor a fakadóvizet egy bizonyos szint felett el kívánjuk vezetni és akkor is, amikor a mentett oldali töltésrézsű víztelenítésével nemcsak a rézsű, de a gáttest állékonyságát is biztosítani kí-222
