Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970-12-01 / 6. szám
és városok modernizálására. A társaság alaptőkéje 5 millió írank, melynek 82%-a közjogi részvényesek tulajdonát képezi. Tevékenységének finanszírozása többféle forrásból történik. Mindenekelőtt költségvetési hozzájárulás (kezdetben 60, jelenleg 75%-ban) hosszú lejáratú bankhitel <30—35 éves törlesztésre, 5,25%-os kamatlábbal), továbbá saját erő. Az alapítóokmány elképzelése szerint az öntöző rendszer teljes kiépítése és üzembe helyezése után az állami szubvenció megszűnik, a társaság működésének költségeit teljes egészében a kiszolgáltatott víz ára kell hogy fedezze. A társaság éves beruházási volumene átlagban 60 millió frank. Azonban az építőipari árindexek 1969. év végéig mintegy 11%-kal emelkedtek, így a régi árak szerint megállapított keret már nem biztosítja a beruházások tervezett megvalósítási ütemét. A lemaradás eddig mintegy 10%. Az igények növekedése viszont mind az öntözés, mind egyéb vízszolgáltatások terén még a tervezett fejlesztéshez viszonyítva is fokozottabb, amit azonban a társaság hitelhiány miatt kielégíteni nem tud. Franciaországban az öntöző főmű és szolgáltató mű beruházás hidránsig bezárólag vissza nem térítendő állami hozzájárulásból épül. Az üzemi berendezést (hordozható és íélstabil vezetékek) legtöbbször a társaság maga vásárolja meg és általában 10 éves törlesztésre bérbe adja az öntöző gazdaságnak. A hitelkondíciók megállapítása, valamint a nyújtandó állami támogatás mértéke (általában 20—30%) függvényét képezi az öntözendő kultúrák kiválasztásának. Az öntözővíz szolgáltatását illetően pedig, annak volumene, időszaka és fizetendő díja vonatkozásában a társaság az öntöző gazdasággal szerződést köt. Az öntözéses gazdálkodás jelentősége Az öntözőrendszer teljes kapacitásra való felfutása — 500 km főcsatorna, 9000 km föld alatti nyomócsővezeték és mintegy 40 db, összesen 100 ezer kWó teljesítményű szivattyútelep kiépítésével — 250 ezer hektár terület öntözését teszi lehetővé, mintegy 1 milliárd m3 évi öntözővíz biztosításával. Az öntözéssel érintett települések száma 237 db, 800 ezer főnyi lakossággal. A beruházás teljes költsége 1,5 milliárd Fr, a vállalat éves terve átlagban 100—110 millió frank. Az öntözés módja a régebben alkalmazott felületi öntözéssel szemben, a számos gazdasági és öntözés-technikai előnyt biztosító esőztető öntözés. A vízbeszerzés forrása szerint az öntözőrendszer két nagy zónára tagozódik. A 130 ezer hektárt képviselő keleti rész, melyet egy 130 km hosszú főcsatorna lát el közvetlen a Rhőneból történő 75 m3/sec vízkivétellel, és a 120 ezer hektárt kitevő nyugati zóna, melynek ellátásához szükséges öntözővizet három, összesen 250 millió m3 térfogatú, a környező vízfolyásokra telepített völgyzárógátas tározók biztosítják. A kiépítés erős ütemben folyik. 1969. év végén öntözhető terület 64 ezer hektár, ebből mintegy 50 ezer hektár a keleti zónában, 14 ezer hektár pedig a nyugati, a tározók által kiszolgált területen helyezkedik el. Éves növekedési ütem 5500—6000 hektár. Meg kell azonban jegyezni, hogy a jelentkező igény ennél jóval magasabb, különösen a nyugati zónában. Az a tény, hogy az öntözés a mediterrán jellegű vidék termelésének nélkülözhetetlen szükségszerűsége, egyre inkább tudatosul a lakosság széles rétegeiben. Az öntözéses gazdálkodók száma 1964-ben 1616 fő. 1968-ban 5158 fő. Az öntözővíz-szolgáltatásra a társasággal megkötött szerződések száma 1964-ben 2 633 db, 1968-ban 11000 db. De meggyőzően alátámasztja az előbbi adatokat az öntözésre berendezett területek kihasználtsági foka is, mely hazai viszonyainkat alapul véve, rendkívül magas. A legrégibb, 1959-ben üzembe helyezett öntözőfürt kihasználtságának foka 88,1%. Az 1960—61-ben megépült öntözőfürtöké 70%, míg az 1966-ban átadott öntözőfürtök kihasználtsága — hároméves üzembe helyezés után — már elérte a 46,2%-ot. Hogy mit jelentenek ezek az adatok e hanyatló vidék gazdasági újjászervezésében, csak akkor tudjuk meg-Gréaux-i Bains-i tároló felelően értékelni, ha a 10 év előtti állapotokat idézzük. Száraz gazdálkodás mellett a községek határának 75%-át parlag foglalta el. Ahol mezőgazdasági művelés folyt, az szinte kizárólag szőlőtermelésre korlátozódott. Az alacsony hozamú, közepes, vagy rossz minőségű szőlő rendszerint csak a termelő saját szükségletének kielégítésére szolgált, mivel sem minőségben, sem árban nem tudott lépést tartani a szomszédos olasz fajtákkal. A piac igényeit figyelmen kívül hagyó monokultúrás termelési mód mellett a gazdasági hanyatlást gyorsította a birtokok erős szétparcellázottsága. Néhány 100 hektáron felüli nagybirtok összezúzta a szétszórt, négy hektárnál ritkán nagyobb kisgazdaságokat. A kultúrák közti megosztást vizsgálva, az öntözött terület 40%-án gyümölcstermelés, 23%-án zöldségfélék, 21%-án takarmánynövény, 16%-án minőségi szőlőtermelés folyik. A legelterjedtebb gyümölcsfajták (őszi- és sárgabarack, alma, cseresznye, körte) évi termelése 550—600 ezer tonna, ami országos, sőt nemzetközi viszonylatban is jelentős szerepet biztosít Languedoc vidékének. A zöldségfélék termesztése (elsősorban paradicsom, spárga, dinnye) jelenleg 4000 hektár területen folyik. Volumenének növekedése, valamint a növényfajták választékának növelése szorosan összefügg az öntözőfürtök kiépítésének ütemével, valamint a szállítás és az értékesítés megszervezésével, amiben a társaság szintén jelentős feladatot vállal. Megindult a termelők szövetkezeti tömörítése is a termelés és értékesítés központosítására. A szövetkezet tagjai mind a minőség betartása, mind a szállítandó menynyiség tekintetében szigorú kötelezettséget vállalnak. Míg 1964-ben a forgalom mindössze 20 ezer tonna volt, addig 1968-ban a statisztikai felmérés 80 ezer tonnáról számol be. Nimesben, Montpellierben és Besierben három nagy piacközpontot alakítottak ki hűtőházakkal és tárolókkal, A vidék képe száraz-gazdálkodás mellett 239
