Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970-08-01 / 4. szám
érintő tudománygazdaságtani problémák vetődnek fel. A következőkben példaként bemutatunk egy makroökonómiai jellegű összehasonlítási táblázatot, amely a kutatási intenzitás mutatószámait tartalmazza néhány fejlett tőkés országban és a Szovjetunióban 1962-ben, valamint Magyarországon 1965-ben. (A magyarországi adatokat a TFT adatai alapján számítottam. A többi ország adatait a Tudományszervezési Tájékoztató VI. évf. 5. száma tartalmazza.) Elég egy pillantást vetnünk erre a táblázatra, hogy megállapítsuk: a kutatási intenzitás mutatószámai a tudományos és műszaki színvonal tekintetében vezető szerepet betöltő országokban a legmagasabbak. Minden tekintetben kiugró a szovjet—amerikai élvonal; mögöttük már számottevő „szóródás” mutatkozik. Azt. is meg kell azonban mondani, hogy a kutatás anyagi és munkaerő-ráfordítási mutatószámai valamiféle kombinációjukban nem szolgáltatnak kielégítő megítélési alapot. Nyilvánvaló, hogy másfajta tényezőket is figyelembe kell venni. Így — többek között — a kutatótevékenység tudományterületek, kutatási szintek, gazdasági szektorok közti saj átlagos megoszlását, az „agyak” számát, a kutatói és segédszemélyzet arányát a kutató-fejlesztő személyzet összlétszámán belül, a kutatóhelyek korszerű technikai felszereléssel való ellátottságát, valamint más szervezeti és intézményi adottságot is. A kutatásgazdaságosság — népgazdasági szintű — vizsgálata bonyolult, összetett probléma. Tulajdonképpen arra kell végül is felelni, hogy a kutató-fejlesztő munka meghatározott időegység alatt mennyivel emelte a nemzeti jövedelmet. A kutatás „mikroökonómiája” körébe azokat a vizsgálódásokat sorolhatjuk, amelyek egyegy intézmény vagy intézményhálózat hatékony működése és gazdasági eredményessége szempontjából elemzik a kutatás szerepét és a kutatótevéA kutatói munkaidőfelhasználás jellege * Vegyipari kutató laboratóriumoknál (USA) * Karlsruhe! Sugárkémiai Laboratórium (NSZK) * Magyar építéstud. kutatóhelynél (tervező kutatás) Az MTA agrárkutató intézeteinél Munkaidő-ráfordítás az ossz. m. idő %-ában a) Gondolati, megfigyelő, kísérleti, konstruktív kutatói tevékenység 29,0 39,2 18,1 23,6 b) Kutatási adatfeldolgozás és számítás 4,9 14,0 16,6 16,1 —b) Közvetlen kutatómunka összesen 33,9 53,2 34,7 39,7 c) Szakirodalmi adatgyűjtés, dokumentáció 8,1 5,0 16,0 13,3 d) Intézeti értekezés, tanácskozás 26,7 9,5 14,1 10,3 e) Ügyintézés intézeten belül (vegyes) 3,4 9,0 1,0 12,5 f) Ügyintézés intézeten kívül (vegyes) 19,9 10,6 22,7 15,4 g) Magántevékenység 8,0 12,7 11,5 8,8 * (MTA Könyvtára: Tudományszervezési Tájékoztató, VI. évf., 1966. 5. száma, az agrárintézményeknél saját felmérésem alapján.) kenység ökonómiai feltételeit. Az ilyen jellegű kutatások az egyes kutatási típusok és a kutatási eredmények költségviszonyait, közvetett és közvetlen gazdasági hasznosíthatóságát stb. kívánják meghatározni. Példaként bemutatjuk a kutatói munkaidő felhasználásáról készített mérleget. Végeredményben kereken 34—53% főidő, 35—55% mellékidő és 8—13% veszteségidő az, amivel az ilyen típusú kutatóhelyeken a kutatói munkaerők időmérlegében általában találkozni szoktunk. A kutatómunka hatékonyságának, eredményességének mutatója is fontos jellemzője a különböző népgazdasági ágaknak. A mutató számításakor lényegileg a kutatómunka pénzben kifejezett összes ráfordításait kell a kutatás pénzben kifejezett eredményével szembeállítani. Az ilyen számítások használhatóságának különböző korlátái vannak. A „nagy” és „kis” tudomány Korunkban a maximális tudományos teljesítménynek mint célnak a kitűzése elkerülhetetlenné teszi a tudományos erőfeszítések szervezettségét, az anyagi és szellemi erők koncentrálását, vagyis a „nagy tudomány” kialakulását. Ez a „nagy tudomány” olyan sajátos tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek nagyon rokonszenvesek. Az emberiségnek egyre több táplálékra, több vízre, ipari, ivó- és öntözővízre, s a betegségek elhárítására szolgáló hatékonyabb gyógyszerekre és módszerekre van szüksége. Ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére alkalmas eljárásokat, eszközöket általában csak nagy kutatóhelyeken lehet megfelelő módon kifejleszteni. Éppen ilyen célok hívták életre a mai nagy laboratóriumokat, az egész „nagy tudomány”-t, a technológiai eljárások kialakítására, az életszínvonal emelésére és a honvédelem megerősítésére. Mind többen vannak olyan véleményen, hogy nélkülözhetetlenül szükséges ugyanakkor a „kis tudomány”, az egyénileg tevékenykedő kutató is. Mélyreható felismerések, az általánosan elfogadott nézetektől radikálisan eltérő új eszmék ugyanis ritkán keletkeznek jól szervezett, nagy laboratóriumokban, szorosan és tervszerűen együttműködő kutatók csoportjában. Bárhogy is vitatják a „kis” és „nagy” tudomány kérdését, 144
