Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1970-08-01 / 4. szám

a tény az, hogy a gazdasági és társadalmi életünk mai menete a „nagy tudományoknak” ked­vez. Ugyanakkor azt is figye­lembe kell venni, hogy a tudó­sok dolgozhassanak a „kis tu­domány” területén is; továbbá, hogy mind a „nagy tudomány”, mind a „kis tudomány” a kuta­tás különböző területeit tárja fel, s így a maga területén mindegyik fölényben van a má­sik felett. A tudomány és a civilizáció hatása az emberi boldogságra megállapítható ugyan, de nem mérhető. Irányáról és nagysá­gáról mindenesetre számos, sokszor éles vita folyt. Nem ta­gadható, hogy ismereteink nö­vekedésének köszönhető, ha napjainkban néhányszor annyi embernek jut a Földön fedél és élelem, mint ahánynak akár­csak pár száz évszázada is. Ha azt az örömet, amit a ta­nulás, megértés, a felismerés, az eredményes alkotómunka nyújt, ki lehetne terjeszteni az emberiség nagy csoportjára, ha tehát ilyenformán a tudomány a jelenleginél jobban elősegíte­né mind több ember jó közér­zetének a kialakítását, a tudo­mány jelentősége roppantul megnövekednék. A tudomány napjainkban tartó diadalútja mellett a tudomány olyan ered­ményeiről, problémáiról is meg kell azonban emlékezni, ame­lyek nem segítik elő a jó közér­zet kialakítását. Az ismeretes tömegpusztító eszközök mellett elsősorban azoknak a veszélyes és megszokáshoz vezető gyógy­szereknek a használatát kell megemlíteni, amelyek elterje­désének megakadályozása je­lenleg sok gondot okoz. A jövőben azzal is számolni kell, hogy új tudományterüle­tek meghódítása nemcsak a megismerést növeli, hanem az emberi tevékenység hatósuga­rát is és ez mind jó, mind rossz irányban érvényesülhet. Mindezek azt mutatják, hogy a jövőben a tudományos vezető szerep olyan felelősségek válla­lását is megkövetelheti, ame­lyektől a tudósok visszariad­nak. És így kétséges lehet, hogy a jövendő vezető tudósai talál­nak-e annyi örömet munkájuk­ban, mint napjainkban. Az előbbiekben vázoltak el­sősorban a „nagy tudományra” vonatkoznak, amelyek megva­lósulása felé haladunk és a ka­pitalista országokban tapasz­talhatók főleg ezek a veszélyes és visszás jelenségek; mégis ér­demes ezekre itt nálunk is fel­hívni a figyelmet. Ugyanis a „nagy tudomány” végletes megvalósulása esetében a tudo­mány az emberiség összponto­sított erőfeszítésévé alakul, amely az ismeretek szakadat­lan növelésére törekszik, s a természet megértésének valami szuperpiramisát hozza létre — és ha kellően nem vigyázunk —, akkor ez az előbb vázolt ve­szélyekkel együtt megy végbe. Az mindenki előtt világos, hogy napjainkban a tudomá­nyos erőfeszítések szervezettsé­ge szükséges, mert egyetlen el­me már napjainkban sem képes ismereteink minden részletét igazán mélyrehatóan átfogni. S az áttekintés annál nehezebb lesz, minél inkább nő a tudo­mányos információk tömege. Ma minden kutató más kutatók ezreihez tud szólni, de csak egyesek szavára képes figyelni, s csak néhányat ért meg. Kö­vetkezésképpen a tudomány egysége csak az eredmények ál­landó számbavételével, összeve­tésével tartható fenn, s mivel erre az egyes kutató képtelen, különleges szervezet létrehozá­sával kell ezt a jövőben megol­dani. Egyébként az ellentmondó kísérleti adatok bagatellizálása, az érdektelen jelenségek eltúl­­zása, az általánosítás jogosulat­lan extrapolálása olyan folyto­nosan növekvő fogalomzavart eredményezhet, amely alatto­mosan fékezi majd a tudomány fejlődését. Súlyosbíthatja a helyzetet még az, hogy az emlí­tett jelenségek nemcsak ked­veznek más negatív tényezők­nek — pl. a tekintélyek túlzott tiszteletének, egyes vezetők hiúságának —, hanem meg is erősödnek általuk. A közlemények áradata és a növekvő fogalomzavar nagy­részt magából a tudomány nö­vekedéséből ered, s egyszer­smind egyre erőteljesebben akadályozhatja a tudomány fej­lődését, illetve aggasztó megle­petéseket okozhat. Pl. a tudo­mány forradalmasította mező­­gazdaságunkat, de a természeti egyensúlyok rendszerében ez nemegyszer későn felismert károkat is okozott. Abból is származtak nehézségek, hogy nem tanulmányoztuk eléggé a társadalmi-történeti struktúrák megbontásának következmé­nyeit. Ezek a jelenségek is hozzájá­rulnak ahhoz, hogy egyre nehe­zebb különbséget tenni a tudo­mányos erőfeszítések indokolt­ságának mérlegelésekor a tudo­mány fejlődésének objektív szükségletei és az egyes kutatók szubjektív szempontjai között. Mindezek arra intenek, hogy a jövőben nem lehet a tudomány fejlődése ügyét — még szűkebb területen sem — egyedül egyes emberek, illetve — maholnap — csak az emberi elme átte­kintő- és ítélőképességére bíz­nunk. Ezeket a visszásságokat a tu­domány jelenlegi erőteljes fej­lődése, az emberiség javára hasznosítható eredményei elho­mályosítják. A figyelem felkel­tése azért — gondolom — nem hiábavaló, mert az a közös ér­dekünk, hogy a tudomány fej­lesztése minél jobban szolgálja a jó közérzet kialakulását, az emberiség boldogulását. Dr. Egyed Imre A Szovjetunió szupertankhajókat épít Az UPI jelentése szerint a Szovjetunióban alapos ta­nulmányok és tapasztalatok gondos mérlegelése nyomán a többi tengeri hatalmakhoz hasonlóan szupertankhajó­park építését határozták el. Amint a TASS jelenti, a most épülő tankhajó térfogatát 150 000 tonnára és 30 000 ló­erőre tervezik — gőzturbinás meghajtással. A hajó utazósebessége előreláthatóan 16,5 csomó lesz. Amint a TASS pótlólag megjegyzi, az új tankhajóegység térfogata a jelenlegi Szófia-osztályú tartályhajók háromszorosa lesz. A 49 500 tonna vízkiszorítású Szófia-osztálybeli tankhajókat egyik leningrádi, az új szupertankhajót az ország egy másik hajógyára építi. 145

Next

/
Thumbnails
Contents