Vízgazdálkodás, 1970 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1970-08-01 / 4. szám
termelés új megvilágításba helyezte a tudós szerepét, időszerűvé és elkerülhetetlenné tette az „emberi tényező” fokozottabb tanulmányozását a tudományos kollektívák helyes szervezése és működtetése érdekében. A tapasztalatok gyűjtését szolgálta ezen a területen a tudósoknak az a régebbi törekvése, hogy tisztázzák a gyakran misztikusnak, irracionálisnak ábrázolt alkotó folyamat ható tényezőit. Sok kiváló természettudós kutatta már az alkotó tevékenység sajátosságait, olyanok pl., mint Helmholtz, Szecsenov, Planck és Einstein. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy igen fontos annak a szerepnek a tisztázása, amelyet az intuíció, a fantázia, a találékonyság játszik a különböző tudományokban, s úgyszintén azoknak a módszereknek a meghatározása és kialakítása, amelyek fejleszteni, tökéletesíteni segítenek a tudomány embereiben ezeket a tulajdonságokat. Különösen jelentősek az alkotó gondolkodás kifejlesztésének módszerei a tanulóifjúság esetében. Ennek egyik eszköze lehet pl. az, hogy olyan tudománytörténeti anyag kerül az oktatásba, amely a modern tudomány fogalmait nem mint befejezett, mindörökre adott tételeket, hanem mint a huzamos, időnként vitatott kutatómunka eredményeit mutatja be. Érdemes megemlíteni azt is, hogy egyes országokban már vannak olyan iskolák, ahol — kísérletként — azzal kezdik az oktatást, hogy mi az anyag, mi a mozgás, a kölcsönhatás, az akció és reakció; mi a reverzibilis és irreverzibilis változás, mi a tér és idő, a vonatkoztatási rendszer stb. Van pl. olyan általános iskolai negyedik osztályos tankönyv is forgalomban, amelynek címe „Relativitás”. Az egyre erősödő pszichológiai kutatások ellenére az elme funkcióira, s általában a szellemi életre vonatkozó ismeretek ma még nem alkotnak egybefoglalt rendszert és egyelőre az élettelen természetre vonatkozó ismeretek és az ember szellemi funkcióira vonatkozó ismeretek között alig találhatók érintkezési pontok. Bár annyit tudunk, hogy az egymástól elválasztható test és lélek elképzelés nem tartható fenn, vagy azt, hogy az egyes emberek közötti viszonylatoknál figyelembe kell venni az egyéneket környező történetileg kialakult közösségi „mezők” befolyását is. A jellemnek és a lelki működésnek a test kémiai konstituciójával való kapcsolata ugyancsak egyre nyilvánvalóbbá válik. A pszichológiával foglalkozó kutatók egy része azt állítja, hogy az eddig felhalmozott ismeretek rendszerezése, új, magasabb fokon való egyeztetése „kopernikuszi fordulatot” jelenthetne a pszichológiában. Annyi feltétlenül biztosra vehető, hogy ismereteink kiterjesztése az élettelen világról az egész természetre, valóban nemes feladat és eredményeként talán az is kiderül, majd, hogy hogyan és milyen körülmények közt lehet fokozni az élet örömét. A tudomány ökonómiája A tudomány jelentőségének növekedése szükségessé teszi a tudomány, a tudományos kutatás hatékonyságának állandó emelését; az eredményes, gazdaságos kutatás feltételeinek vizsgálatát. Ezért találkozhatunk a tudományos kutatás tervezésének és szervezésének nemzetközi szakirodaimában az utóbbi években egyre több olyan tanulmánnyal, amelyik a kutatótevékenység közgazdasági és gazdasági kérdéseivel foglalkozik. A tudományos kutatás „makroökonómiája” körébe általában azok a vizsgálódások tartoznak, amelyek a kutatásnak, mint tudományfejlesztő tevékenységnek az általános ökonómiai kérdéseit elemzik, mégpedig többnyire népgazdasági, ritkábban regionális vagy nemzetközi keretben. Ezek az elemzések a kutató tevékenységnek, illetve a vele kapcsolatos anyagi és munkaerő-ráfordításoknak az általános tudományos-műszaki és termelési színvonalra, a nemzeti jövedelemre és a gazdasági fejlődés más mutatóira gyakorolt hatásával; a kutatási ráfordítások tudományágak és termelési ágazatok közti megoszlásának tényleges vagy kívánatos arányaival foglalkoznak. A kutatás makroökonómiai problémáinak vizsgálata számtalan ponton átvezet az általános gazdaságpolitika, az állami költségvetési politika, az iparés mezőgazdaság-fejlesztési politika kérdéseinek területére. A kutatásgazdaságtan körében makroökonómiai szinten nyilvánul meg legerősebben a tudományos kutatótevékenységnek a tudományos tevékenység egyéb ágaival, így többek között a tudományos felsőoktatással és továbbképzéssel a tudományos ismeretterjesztéssel, s az egész kultúrával és civilizációval való összefonódottsága. A kutatásgazdaságtan makroökonómiai problémái többnyire mint a tudományos élet egészét Ország Kutatási ráfordítás a nemzeti jövedelem %-ában 1000 főnyi népességre jutó kutatófejlesztő személyzeti létszám 1000 főnyi foglalkoztatottra jutó kutatófejlesztő személyzeti létszám Nagy-Britannia 2,2 4,0 6,1 Franciaország 1,5 2,4 3,8 NSZK 1,3 2,6 3,9 Hollandia 1,8 2,8 4,5 Belgium 1,0 2,3 3,5 USA 3,1 6,2 10,4 Szovjetunió 2,6 4,7 7,3 Magyarország 1,6 4,0 8,0 143
