Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-06-01 / 3. szám
erőművek üzemtervének kidolgozását irányító LampI Hugó és Benedek József szerepe sem. Benedek Józsefet e felelősségteljes munka mellett és annak elismeréséül egyúttal a Tudományos Műszaki Tanács energiagazdasági bizottságába is kinevezték. A kirendeltség működésében, főleg az intervenció erősödése idején, az előkészítő-tervező mérnöki munka állt előtérben, azonban a 400 főn felüli átlagos munkáslétszám elég jelentős külső munkákra is enged következtetni. Ismeretes, hogy Sajó Elemérnek (aki kevésbé exponált helyen lévén, elkerülte a megtorlást) a Tanácskormány bukása után is nagy szerepe volt a munka folytatásának lehetővé tételében, külföldi tőke segítségével. Amikor pedig egy jó évtized múlva a gazdasági válság és az inségmunkák szükségessége és egyéb tényezők ismét kedvező feltételeket látszottak biztosítani a gazdasági fejlődést szolgáló vízi munkálatok, sőt a vízgazdálkodás tervszerű fejlesztése számára, vízügyi programjában ismét összefoglalta mindazt, ami a magyar vízimérnökök korábbi törekvéseiből megvalósíthatónak és szükségesnek látszott. Az „Emlékirat” és az 1918—1919. évi dokumentumok alapos ismeretében egy pillanatig sem kétséges a két koncepció közti szerves kapcsolat, elvi azonosság. (Ezt a gazdasági helyzet hasonlósága is aláhúzza. Az 1918—1919-es évek erősen megcsonkított iratanyagából előkerült egy dokumentum-csomó, mely arról tanúskodik, hogy az egész vízügyi szolgálat megmozdult annak érdekében, hogy a frontról hazatért munkanélküli tömegek foglalkoztatását kétes értékű „inségmunkák” helyett produktív munkaterületeken biztosítsa: hogy felhívja a figyelmet azokra a lehetőségekre, melyeket a már kész, felülvizsgált és jóváhagyott műszaki tervek alapján megkezdhető s az ország gazdasági fejlődését segítő vízi munkálatok nyújtanak. Sajó Elemér és munkatársainak az 1930-as évek elején kelt javaslatai ugyanebben a szellemben készültek.) A vízgazdálkodás egyes részfeladatainak megfogalmazásában, célkitűzéseinek propagálásában a vízügyi szolgálat munkatársain kívül más mérnökök is részt vettek. A vízerőhasznosításnak, illetőleg a korszerű — a hőerőművek és vízerőműveik kooperációján alapuló — országos energiaszolgáltató hálózat kialakításának fő propagálói Bogdánfy Ödön (valamint Benedek József és Viczián Ede) mellett, elsősorban Seidner Mihály (1875—1968) és Hoór Tempis Mór (1867—1944) a korszerű energiagazdálkodás nemzetközi viszonylatban is jelentős és elismert úttörői voltak. Seidner a Ganz Villamossági Gyár élén, mint termelési biztos és mint a Tudományos Műszaki Tanács energiagazdálkodási bizottságának tagja működött. A Budapesti Erőművek kooperációjára vonatkozó, s Fehér Lajossal közös terve a Tanácskormány egyik első megvalósult műszaki fejlesztési intézkedése volt. Hoór Tempis Mór a Szociális Termelés energiagazdálkodási tanácsadója az energiagazdálkodás struktúrájának korszerűsítését és a falu villamosítását sürgette. A vízeróhasznosítás részesedésének növelése érdekében különösen szorgalmazta a Schmidthauer Antal, pozsonyi folyammérnök által kidolgozott Pozsony—Győr közötti vízerőhasznosítási tervek megvalósítását. Seidner Mihály számára csak a felszabadulás utáni Kossuth-díj hozta meg a késő elismerést, úttörő elgondolásaik megvalósulását pedig a késői fejlődés is még csak részben biztosította. Dr. Hoór Tempis Mór (1867—1944) A Vaskapu-erőmű mai építkezései különösen időszerűvé teszik, hogy itt Bánki Donátról (1859—1922), az első Vaskapu-vízerőmű első készítőjéről (1917) is megemlékezzünk. Mint tudós és mint ember egyaránt a haladás képviselője, s az energiagazdálkodás terén is a leghaladóbb elveket vallotta: felismerve az energiabázis strukturális változásainak tendenciáit, a földgáz- és a vízeróhasznosítás fejlesztését sürgette. Vaskapu-vízerőművének terve mellett, mely Európa legnagyobb vízerőműve lett volna, nem maradhat említés nélkül az a javaslata sem, melyet éppen az AMOSZ energiagazdasági bizottságában terjesztett elő: a kis-, vízerők korszerű hasznosítására (1918) az elavult, rossz hatásfokú vízikerekek kicserélésére, az általa szerkesztett rendkívül egyszerű és szellemes (kettős-átömlésű), ún. „Bánki-turbinával”. Ettől a műszaki fejlesztéstől országos viszonylatban 70 000 LE energiatöbbtermelést s évente ugyanennyi vagon szén megtakarítását remélték. Ismeretes, hogy a vízgazdálkodás egy másik fő területe a mezőgazdasági vízgazdálkodás kérdését, Nyisztor György támogatásával, az AMOSZ Mezőgazdasági Műszaki Szakosztályának kezdeményezésére egy egészen újszerű „mezőgazdasági-műszaki szolgálat” keretében kívánták megoldani. Ennek az elgondolásnak a kezdeményezője személy szerint Fasching Antal (1879—1931) műegyet. magántanár, kiváló geodéta, az Állami Földmérés vezetője volt. (1919 után emigrációba kényszerült s csak halála előtt tért haza.) De nagy aktivitással vett részt a vonatkozó tervek kidolgozásában Bogdánfy Ödön és a 67
