Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1969-12-01 / 6. szám

ság mérlegelési jogkörében — az egyes üzemek által kibocsátott tisztítatlan szennyvíz eltérő kémiai és bio­lógiai tulajdonságaira figyelemmel — korrigálhatja a szennyezésért való tényleges felelősségnek megfelelő felosztási arány kialakítása érdekében. Előbbi példánk­nál maradva tehát megtörténhet, hogy az A üzemet az általa kibocsátott szennyvíz kedvezőtlenebb tisztítha­tóságára tekintettel a vízügyi igazgatóság a fenolszeny­­nyezésért járó 900 000,— Ft-ból nem 225 000,— Ft, ha­nem 350 000,— Ft megfizetésére kötelezi. Természete­sen ilyenkor a korrekció okára a határozat indokolá­sában rá kell mutatni, s meg kell jelölni a szennyvíz­nek azokat a negatív tulajdonságait, amelyek a szeny­­nyező anyagok mennyiségi arányához igazodó felosz­tási módtól való eltérést szükségessé tették. b) Ha több üzem közös szennyvízelvezető csatornát tart fenn, a R. 3. §-ára figyelemmel a helyszíni ellen­őrzés ugyanúgy történik, mint a közös szennyvíztisz­tító berendezés esetében; vagyis mind a csatornának a befogadó előtti szakaszán, mind az egyes üzemek által a csatornába bocsátott szennyvízből vízmintát kell venni. A szennyvízbírság együttes összegének megálla­pítása itt is a befogadó előtti utolsó csatornaaknából vett minta alapján történik. A bírságösszeg felosztása szempontjából azonban különbséget kell tennünk asze­rint, hogy a közös csatornába az egyes üzemek által bebocsátott szennyvíz kémiai és biológiai tulajdonságai a befogadóig megtett út alatt megváltoztak-e, vagy sem (pl bomlás vagy kémiai reakció révén). Ha ilyen vál­tó ás nem következett be — vagyis ha a befogadóba ömlő szennyvíz szennyezőanyag-tartalma egyenlő az eg vés üzemek által kibocsátott szennyező anyagok ösz­­szegével — akkor a szennyvízbírság felosztása az egyes üzemek szennyvizében levő szennyező anyagok meny­­ny iségi arányában történik. Ha viszont a szennyvíz kémiai vagy biológiai tulajdonságai a közös csator­nába való beömlés után megváltoztak, akkor a felosz­tásra értelemszerűen irányadók az a) pontban kifej­tettek, ideértve természetesen a mérlegelésen alapuló korrekció lehetőségét is. E témakör lezárásaként egy eljárásjogi kérdést érin­tünk. Arra szeretnénk ugyanis rámutatni, hogy közös szennyvízelvezető, illetőleg tisztítóberendezés esetén célszerű a szennyvízbírságot az érdekelt üzemekre — bár természetesen üzemenkénti bontásban — egy ha­tározat keretében kiszabni, s e határozat egy-egy pél­dányát megküldeni minden érdekelt üzemnek. Az ilyen gyakorlat mellett nem csupán eljárás-ökonómiai érvek szólnak, hanem az is, hogy ily módon egyszerűbbé vá­lik a jogorvoslatok elbírálása. Ha ugyanis a szennyvíz­­bírság kiszabása üzemenként külön-külön határozattal történik, akkor az egyes érdekelt üzemek fellebbezése alapján — amely nem csupán a szennyvízbírság együt­tes mértéke, hanem a szennyvízbírság összegének az üzemek közötti felosztási aránya ellen is irányulhat — esetleg meg kell változtatni a többi érdekelt üzemre vonatkozó, fellebbezéssel nem támadott határozatot is, attól függetlenül, hogy azok időközben jogerőre emel­kedtek. Az ebből eredő eljárási bonyodalmak megelő­zése érdekében helyesebb az említett esetben egy hatá­rozatot hozni, s az abban foglalt rendelkezéseket a jogorvoslati eljárás során a fellebbezés által érintett körben egységesen felülbírálni. 2. A R. 2. §-a értelmében, ha az üzem több helyen bocsát ki szennyvizet, a helyszíni ellenőrzés során minden kibocsátóhelyen mintát kell venni. E rendel­kezés gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban vitára adhat okot, hogy a szennyvízbírság összegének meg­állapításánál külön-külön kell-e kiszámítani az egyes kibocsátóhelyekre vonatkozólag a bírságot, s ezek ösz­­szege adja az üzem által fizetendő szennyvízbírság mértékét, vagy a számítás egyszerűsítése kedvéért össze lehet adni a különböző kibocsátóhelyeken át a befo­gadóba juttatott — bírságolási határértéken felüli — szennyező anyagok mennyiségét és a teljes mennyiség alapulvételével egy számítás keretében megállapítani a szennyvízbírságot. Ezzel kapcsolatban az a helyes álláspont, hogy amennyiben az üzem több kibocsátóhelyen több befo­gadót szennyez, a bírságösszeget minden kibocsátóhelyre nézve külön-külön kell kiszámítani és az így kapott számokat összeadni. Ha viszont a több kibocsátóhely ugyanazt a befogadót szennyezi, a számítás módja a szennyvízbevezetés körülményeitől, valamint a szenny­víz tulajdonságaitól függ. A több kifolyón át ugyan­azon befogadóba juttatott szennyező anyagok össze­adására és a szennyvízbírság egy műveletsorozattal való megállapítására kizárólag akkor kerülhet sor, ha a szennyvízbevezetés módja és a bebocsátott szennyvíz tisztíthatósága minden kifolyónál azonos. Az új rendelkezések értelmében ugyanis a szenny­vízbírság összege szempontjából nagy jelentősége van a módosító tényezőknek. Az 1. számú módosító té­nyező vonatkozásában pl. el nein hanyagolható szere­pet játszik a szennyvízbevezetés módja, mert az I. ka­tegóriájú vízfolyásoknál parti beömlés mellett a mó­dosító tényező szorzószáma 0,2, míg sodorvonalba ve­zetés esetén ennek mindössze egynegyede: 0,05. Éppen ezért, ha valamely üzemnek két szennyvízkifolyója van, amelyek közül az egyik a sodorvonalba, a másik a be­fogadó parti vizébe bocsátja a szennyvizet, a szenny­vízbírságot feltétlenül kifolyónként külön-külön kell kiszámítani, mert az összes szennyező anyag vonatko­zásában sem a 0,05-os, sem a 0,2-es szorzószám alkal­mazása nem adna reális eredményt. Hasonló a helyzet a 3. sz. módosító tényező esetében is, amelynek szor­zószáma 0,3 és 1,5 között változik, attól függően, hogy milyen a szennyvíz tisztíthatósága, mekkora a szenny­víztisztító berendezés hatásfoka stb. 3. A R. 5. §-a szerint, ha az üzem szennyezett vizet használ fel, kérelmére a vízkivétel helyén is vízmin­tát kell venni. A R. további rendelkezései azonban nem nyújtanak támpontot arra nézve, hogy mi a gyakor­lati jelentősége ennek a mintavételnek, közelebbről: mennyiben befolyásolja a szennyvízbírság mértékét. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt arra kell rámu­tatni, hogy ilyen vonatkozásban a szennyvízbírságra vonatkozó korábbi és az új jogszabályok rendelkezései között jelentős különbség van. Mind ez ideig az üzem csak az általa a befogadó vizében okozott többlet­szennyezésért felelt, feltéve, hogy annak mértéke meg­haladta a bírságolási határértéket. A befogadó helyett az elfolyó szennyvíz mérésére való áttérés azt ered­ményezte, hogy a „többletszennyezés” fogalma kima­radt a jogszabályok terminológiájából, mert az üzem az általa kibocsátott szennyvíz objektív tulajdonságaitól, nem pedig a befogadóra gyakorolt hatásától függően fizet vagy nem fizet szennyvízbírságot. (A szennyezés­nek a befogadóra gyakorolt hatása a módosító ténye­zők révén a szennyvízbírság összegére és nem jogalap­jára van befolyással.) Mindebből azonban nem következik, hogy a több­letszennyezés mértékének a szennyvízbírság szempont­jából nincs jelentősége. A Vhr. 29. §-ának (1) bekez­dése ugyanis kimondja, hogy nem kötelezhető szenny­vízbírság fizetésére az az üzem, amely szennyezett vizet használ fel, ha az általa kibocsátott víz nem szennyezettebb a kivett víznél. Amennyiben tehát több­letszennyezés egyáltalán nincs, szennyvízbírság kisza­bására annak ellenére nem kerülhet sor, hogy az üzem által kibocsátott víz szennyezettsége a bírságolási ha­tárértéket meghaladja. Kérdéses azonban, hogy a többletszennyezés mértéke egyedül a Vhr. 29. §-a szempontjából játszik-e szere­pet, vagy ezen túlmenően is kihat a szennyvízbírság mértékére. A R. mellékletének a 3. sz. módosító té­nyezőre vonatkozó része a többletszennyezésről nem tesz említést. Mégis, a jogalkalmazás jogpolitikai el­veinek az felel meg, ha a vízügyi hatóságok a 3. sz. módosító tényezőnél említett „egyéb vízgazdálkodási szempontok” körében vizsgálják egyebek között a többletszennyezés mértékét is, s ez irányú vizsgálatuk eredményét a szennyvízbírság összegében kifejezésre juttatják. Nem szorul ugyanis bővebb bizonyításra, hogy az az üzem, amely 70 mg/1 oxigénfogyasztású szennyezett vizet használ fel, s a többletszennyezés hatására 78 mg/1 oxigénfogyasztású vizet bocsát ki, vízgazdálkodási szempontból kevésbé káros tevékeny­séget fejt ki, mint az olyan üzem, amely pl. a 10 mg/l-es víz oxigénfogyasztását emeli fel ugyancsak 78 mg/l-re. 190

Next

/
Thumbnails
Contents