Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-12-01 / 6. szám
A vízgazdálkodás helyzetének javításán kívül a vegetáció kedvezően hat a mikroklimatikus viszonyokra: hiányában a mikroklíma durva szélsőségei érvényesülnek, az asszimiláció révén növekszik a helyi oxigéntermelés, javul a levegő tisztasága, a levélzet bakterizid hatása révén csökken a környezet káros baktériumállománya, növekszik a termelődő széndioxid hasznos felhasználása, a produktív, termelő párolgás aránya. Növényzet hiányában nagy az ún. improduktív párolgás, vízfelületek és a vegetáció hiányában kicsi a levegő relatív páratartalma, nagy a talaj, az építmények és levegő felmelegedése, ami kellemetlen közérzet, kedvezőtlen élet- és munkakörülmények okozója. A területen mozgó víz megfelelő vegetáció hiányában elhordja a termő talajfelszínt, az elsodrás helyén talajpusztulást, a leülepedés helyén pedig káros feliszapolódást, hordaléklerakódást okoz, amelynek kiküszöbölésére milliárdökat kell fordítanunk. A mozgó víz magával ragadja a talált szennyeződés nagy részét is és fertőződik. Jelentős tényező ugyan az élővíz öntisztulási, a szennyezést feldolgozó, megszüntető hatása, ez azonban nem korlátlan és csak az űn. élővizekre jellemző. A szennyezésnek a víz öntisztulási képességét meghaladó fokán, a víz hasznos élővilága is elpusztul és a víz holt anyaggá válik. Csak a veszély ismeretének hiányával, tájékozatlansággal, és ezen az alapon nyugvó felelőtlenséggel magyarázhatók azok a jelenségek, amelyeket a belsőségi vízfolyások, valamint a helységeken kívüli vízparti üdülő- és kirándulóhelyeken, sajnos nagyon gyakran tapasztalhatunk. A belsőségi szakaszokon az udvari szeméttől kezdve a kisebb háziállatok hulláján, az elhasznált használati tárgyakon kívül a legkülönfélébb arányú szennyezés tapasztatható, rendszerint kis szállítóképességű patakokban, folyókban. Eléggé gyakori eset, hogy a vízmosásokat, anyagnyerő helyeket, berágódott, nem használt dülőutakat a község szeméttelepként használja. Tapasztalható ez ott is, ahol a talajvíz az anyagnyerő helyen a felszínre kerül, ebbe hordják a hulladékot. A hulladék rendszerint nagyon sok káros kémiai és kórokozó anyaga közvetlenül fertőzi a talajvizet. A terület kezelőinek, az egész lakosságnak létérdeke tehát a tisztaság, a hulladék olyan elhelyezése, amely a víz tisztaságát nem veszélyezteti. A legnagyobb veszély az olaj, az olajszármazék. Ezek már 1:1 000 000 hígításban is ívásra alkalmatlanná teszik a vizet. Gyakori eset: műhelyek, szerviz-állomások szabadban vannak és a hulladék olaj, a szennyezett mosóvíz, tisztítóberendezés nélkül kerül a talajba, esetenként közvetlenül valamely folyóvízbe. A mező- és erdőgazdasági gépek számának növekedésével egyre nagyobb veszélyforrás az a gyakorlat, hogy szabadban elhelyezett mosóállványokon először nyersolajjal, majd bő vízzel mossák le a gépeket és az ily módon szennyezett víz tisztítóberendezés nélkül a talajba kerül. Növekvő veszély forrása az üzemanyagtároló hely is. A tartályok töltése és ürítése során, korróziójuk nyomán olaj és olajszármazék szivároghat a talajba. Kívánatos kettős falú tartályok, de legalább az olajat felfogó szűrőréteg alkalmazása a tartályok beépítése helyén. Az olajvezetékek csőrobbanása viszonylag gyakori. Ilyen esetben a nyomás — 60 atm. — és a szállított mennyiség rendkívül nagy felületet áraszthat el olajjal. Külföldi példából ismeretes: csőtörés nyomán 1500 tonna olaj ömlött mintegy 50 000 négyzetméternyi területre. Viszonylag gyakori az olajszállító tartálykocsik sérülése. Veszélyes a fűtőolaj házi kiskannás, a földfelületen való tárolása is. A műtrágya — főként az N-műtrágyák — földburkolatú, különösen pedig szabadban tárolás esetén, egyre jelentősebb a fertőző forrás. A bélflóra ugyanis a N03-ot N02-té bontja le, ami pl. a csecsemőkre már 20 mg/1 koncentrációban is mérgező. Hasonlóan veszélyesek a herbizidek — a vegyi gyomirtó szerek — amelyeknek nagyobb koncentrációban való talajba juttatása szintén jelentős veszély forrása. Nem hanyagolható el azonban a kémiai mosószerek (detergensek) növekvő arányú használatának veszélye sem. A kórokozók, különösképpen a gyermekbénulás, a májgyulladás és egyéb betegségek nagyon ellenállóképes vírusai, szintén súlyos gondot okoznak. Ezek szabad vízben hetekig megőrzik fertőzőképességüket. A talajon keresztül szivárgó vízben viszont lényegesen rövidebb ideig virulensek. E sokoldalú és az élet csaknem minden területén ólálkodó veszély arra figyelmeztet, hogy — mielőbb és minél szélesebb körben ismertessük a víz jó minőségét a legkülönbözőbb élet- és munkaterületen veszélyeztető okokat, a veszély elhárításának módozatait, valamint az óvórendszabályokat; — növeljük a talajvédelemmel kapcsolatos szakszerű, céltudatos üzemi tevékenység fontosságának megismertetését; — nagyobb gonddal kezeljük a felszíni víztárolók feliszapolódásának csökkentését szolgáló berendezések, a vízgyűjtők eróziójának, a part- és medererózió végső fokon, az eutrófizálódás kérdéseit; — a víz menti terület szakszerű berendezésével, használatával és gondozásával csökkentsük az élővizek minőségének veszélyeztetettségét; — a biotechnikai építési módszerek gyakorlatának kiterjesztésével növeljük az élővizek öntisztulási képességét, csökkentsük a medererózióból származó hordalék-terhelést. A víz növekvő veszélyeztetettsége nyomán alkották meg az európai vízohartát és indították meg egyre nagyobb arányokban a pedagógusok, alsó-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanárainak vízügyi, főként vízélettani továbbképzését Európa több országában. Folyóirataink, főként a nagy olvasótáborra támaszkodó ismeretterjesztő lapok, szenteljenek megfelelő teret a vízminőség megóvásával, a vízmente szakszerű használatával és gondozásával kapcsolatos hazai kérdéseknek, tanácsszerveink pedig ismertessék e kérdéskomplexus egészségügyi és gazdasági kihatását és a vele kapcsolatos sokrétű teendőket. A „jó gazda gondosságával” folytatott körültekintőbb tevékenység, jelentősen növelheti a víz jó minőségének megóvásához és a szükséges mennyiség előteremtéséhez felhasználandó anyagi eszközök hatékonyságát, az egészséges emberi élettér fenntartásának, gazdagításának lehetőségét. Dr. Szarvas Ferenc 185
