Vízgazdálkodás, 1968 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1968-04-01 / 2. szám
Kínai ivadékhal Harmadnyaras amur 3,5 kg) a paksi szövetkezeti halastóban Kétnyaras fehér amúrhal a táci halastóban; a terjedelmes és puha tapintású hastáj is jelzi, hogy ballasztdús, növényi eredetű táplálékon él hogy az 1 kg alatti súlyú amur fizikai okoknál fogva képtelen az erős szárú és a víz fölé kinyúló növényeket letörni. A nád és a sás víz alatti hajtásai viszont már a fiatalabb egyedeknek is kedvelt tápláléka. Az amur, mint melegkedvelő hal 15 C° feletti vízhőmérsékletnél kezdi meg a vízinövény-fogyasztást, de csak 20 C°nál magasabb vízben fogyaszt számottevő mennyiségű táplálékot. Külföldi vizsgálatok szerint 25 C°-ú környezetben naponta testsúlyával azonos menynyiségű vízinövényt eszik meg. Kísérleti adatokból már ismerjük a táplálékhasznosítási mértékét is. Ezekből az adatokból — az időszaki súlygyarapodás ismeretében — meglehetős pontossággal megbecsülhető az adott amurállomány bizonyos időszakban végzett vízinövényfogyasztása. Az adatok a következők: az amur 1 kg súlygyarapodásához 20—30 kg nád, sás, vagy egyéb fűféle, 30—60 kg lágyszárú, magasabb rendű vízinövény (hínár, vízirózsa, súlyom stb.), 60—70 kg fonalas alga (békanyál) szükséges. (A kiirtott vízinövényzet mennyisége ezeknél 10—30%-kal rendszerint több, mivel az amur főként bőséges táplálék esetén a kitépett növényzetnek csak egy részét fogyasztja el.) Az amurral tervezett növényirtásnál első kérdés a vízterület kiválasztása. Itt alapszabály, hogy csak a természetes vagy mesterséges módon teljesen zárt vízterület jöhet számításba. Halunk ugyanis, mint folyóvízi szervezet vándorló természetű; a legkisebb lehetőség esetén tömegesen elhagyja élőhelyét. A másik szempont a vízhőmérséklet: a nyáron is 20 C° alatt maradó vizekbe amur nem való, mivel csak rendkívül nagy állomány ad eredményes növényirtást. A harmadik szabály, hogy azokba a vizekbe, ahol ragadozó halak (sügér, csuka, süllő, harcsa stb.) is élnek, csak 40—50 dkg-nál nagyobb példányok kihelyezése gazdaságos. A kisebb halak nyúlánk testük miatt ugyanis tömegesen esnek a ragadozóknak áldozatául. A negyedik szempont, az amurok visszafogási lehetősége. Ha ez nem kedvező, úgy nem tudjuk az állomány nagyságát szabályozni és emellett az értékesítés elmaradásával anyagi veszteség is éri a telepítőt. Az ötödik szempont a horgászattal kapcsolatos: az amur, mint falánk, kíváncsi hal, főként 20 C° feletti vízhőmérsékletnél nagyszámban fogható horoggal, ezért horgászvizeknél különös gonddal kell őrizni a növényirtási céllal telepített állományt. Növényirtási kísérleteink leírása A hazánkban 1964 óta folyó tógazdasági növényirtási kísérletek (Dinnyés, Csór, Szarvas stb.) mellett az elsődleges vízügyi érdekből folyó növényirtási kísérleteket 1966 tavaszán kezdtük meg az amurral a Dunántúlon a Nádor—Malom csatorna Urhida—Tác közötti szakaszán. Egyidejűleg a csatorna mellett elterülő termelőszövetkezeti (Tác) halastóba is helyeztünk amurokat a növekedés, egészségi állapot és a megmaradási % összehasonlítása végett. A halak szállítása messziről (Szarvas, Kísérleti Halastavak) történt és sajnos nem sikerült, ezért a kihelyezést követően sok volt az elhullás. Az induló darabszám emiatt bizonytalan volt, így ezt az évet (1966) nem is tekintjük kísérleti időszaknak. Annyi viszont megállapítható volt, hogy az elhullás ellenére az őszszel visszahalászott amurmennyiség a vételárhoz képest 6000—7000 Ft többletet jelentett. A Malom-csatorna előzőkben említett szakaszára 1967 tavaszán 350 db — 1966 nyarán is ott tartózkodó — 0,7 kg átlagsúlyú példányt helyeztünk. A 10 kát. holdnyi területi patakszakaszt a kihelyezett amurok teljesen kitisztították. Itt figyelembe kell venni, hogy a biológiai növényirtás lényegében már 1966-ban elkezdődött. E kedvező helyzettel szemben viszont az amurok növényirtási tevékenységénél feltétlenül hátrányos volt a csatornaszakasznak a beléömlő veszprémi Séd miatt hűvös vize. Ezt mutatta az, hogy a már említett kontrol halastóban a halak kétszer akkora őszi súlyt értek el (1966-ban), mint a csatornában. 42
