Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-04-01 / 2. szám
megsértett érdekei, hanem ezekért megfelelő kártérítést kell fizetni. Az alsófolyásmenti állam ilyen esetben csak azt teheti, hogy felvázolja érdekeit, abból a célból, hogy azok ésszerű keretek között figyelembe vehetők legyenek. Amennyiben az alsófolyásmenti államnak egyezményben biztosított jogai vannak, úgy a felsőfolyásmentinek azokat saját érdekeinek terhére is tiszteletben kell tartania. Ilyen egyezményes jogok hiányában azonban csak az alsófolyásmenti érdekekre kell tekintettel lennie, ami a felsőfolyásmentinek jogot ad arra, hogy a területén áthaladó, vagy azt szegélyező vizeket maximálisan felhasználja. Az állam tehát e jogával élhet anélkül, hogy félreismerné mások érdekeit. Az államok közötti együttműködés a bíróság megállapítása szerint feltételezi a jóhiszeműséget. Az ENSZ alapokmánya 2. cikkének 2. pontja kimondja, hogy a kötelezettségek jóhiszemű teljesítésének elve a nemzetközi jog egyik alapelve és az államok magatartásának általános irányelvéül szolgál, következésképpen ezen elv tiszteletben tartása az Alapokmányt aláíró államok nemzetközi jogi kötelezettsége. Az ítélet szerint a jóhiszeműség teszi lehetővé az érdekek összeegyeztetését. A felsőfolyásmenti államnak a jóhiszeműség szabályaihoz kell tartania magát és figyelembe kell vennie az alsófolyásmentiek tényleges érdekeit és azokat a lehető legjobban kell kielégítenie. A feltételezett jóhiszeműségre hivatkozással utasította el az ítélet azt a spanyol állítást, miszerint esetleges felsófolyásmenti vízelterelés lehetővé teszi, hogy Franciaország nyomást gyakoroljon rá azzal a fenyegetéssel, hogy a vízfolyást elvágja. A bíróság szerint a nemzetközi kapcsolatokban a jóhiszeműséget feltételezni kell, mert az a szilárd és tartós államközi kapcsolatok alapja. A nem-nemzeti folyók hajózáson kívüli felhasználásának folyamjogi gyakorlata A folyók használatának hajózáson kívüli előtérbekerülése, amivel a nemhajózható folyók, illetve folyószakaszok is hajózhatókká válnak, a folyamjogra jelentős befolyást gyakorol, ezért az e tárgyban kötött fontosabb nemzetközi egyezményekkel az alábbiakban külön-külön foglalkozunk. Az egyezményes szabályozás azonban igen szerény. A Rajna Bálé és Strassburg közötti felső folyásának szabályozására 1956. október 27-én az NSZK és Franciaország egyezményt kötöttek. Ennek értelmében Franciaország a Központi Rajnai Hajózási Bizottság ajánlásainak megfelelő erőművet és duzzasztógátat fog építeni. A duzzasztás következtében! töltésmagasításokat mindkét állam saját költségén végzi el a maga partrészén, hogy az időszakos vízszintváltozások következtében! károk elkerülhetők legyenek. A felek egy paritásos összetételű műszaki bizottságot létesítettek, mely jogosult megfelelő észrevételeket tenni. Az NSZK a Rajna jobb partján biztosította Franciaországnak a kivitelezési munkálatok elvégzéséhez szükséges áthaladási és felvonulási lehetőségeket. A területi elv alapján a szuverenitás az NSZK-t illeti meg, a termelt energia azonban kizárólag Franciaországé és utóbbi viseli a kivitelezéssel és szabályozással kapcsolatos költségeket és az erőmű francia tulajdont képez. Franciaország köteles a kisajátított NSZK ingatlanok tulajdonosainak megfelelő kártérítést fizetni. Viták esetén döntőbíróság illetékes. A Mosel csatornázására vonatkozólag Franciaország, az NSZK és Luxemburg 1956. október 27-én kötött egyezményt. Ennek értelmében a Moselon az egyezményes államok bármelyike kizárólagos használatra a saját területére eső folyószakaszokon villamos erőműveket létesíthet. A munkálatokat a Mosel Nemzetközi Társaság finanszírozza. A folyón eddig 10 erőművet és 13 duzzasztógátat építettek. Az egyezmény 54. cikke értelmében az államok kötelesek őrködni azon, hogy a villamosenergiatermelés érdekében létesítendő vízerőművek ne eredményezzék a Mosel és mellékfolyóinak más vízmedence felé történő elterelését. A folyam igazgatása kizárólag a parti államok illetékességébe tartozik. A jogvitákban döntőbíróságnak kell állást foglalnia. A nemzetközi folyóknak hajózáson kívüli célra történő felhasználása során a vízierőmű megjelenése megbontja a vízlefolyás természetes egyensúlyát. A parti államok tehát több ízben kötöttek szerződéseket, hogy határfolyóik ipari célra történő felhasználásakor (elektromos energia termelésekor) a határokat a sodorvonalszabálytól eltérően állapítsák meg. Ilyen megállapodást kötött Franciaország és Olaszország 1914. december 17-én a Roya folyó tárgyában, valamint ilyen, a hivatkozott 1944. november 14-i USA és Mexikó közötti egyezmény. A vízierőmű műszaki berendezéseinek megosztásánál nem alkalmazzák sem a sodorvonal, sem a középvonal elvét. Így pl. a hivatkozott 1956. október 27-i NSZK— Franciaország közötti egyezmény értelmében épülő rajnai erőmű, bár Franciaország tulajdona, de teljes egészében az NSZK szuverenitása alatt áll. A német— svájci határszakasz tekintetében a Kembs mellett létesítendő gáttól felfelé az NSZK határa a Rajna középvonalát követi, ettől lefelé a sodorvonalban folytatódik. A határfogalom abban az arányban veszti el jelentőségét, ahogy a folyó kincsei kiaknázásának akadályává válik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a vízfolyás fizikai egységének tényét, ami a jogi, vagy gazdasági egységgel nem lehet ellentétben. Ez a körülmény a nemzetközi folyamjogot jelentősen befolyásolja. A folyó nemzetközi jellege kiszélesedik olyan értelemben, hogy a folyó nemzetköziesítésének a hajózhatóság már nem előfeltétele, ugyanakkor a nemzetközi jelleg rugalmassá is válik annak érdekében, hogy a jogrend a gazdasági felhasználás következtébeni változásokat nyomon kövesse. A barcelonai szabályzat megszületésekor éppen hogy csak felmerült a folyamjogban a gazdasági funkció fogalma, mint a tradicionális hajózási funkció kiegészítője. A második világháborút követő fejlődés során azonban a műszaki haladás és az ipari forradalom második szakasza a folyók komplex gazdasági kihasználását központi kérdéssé tette, ahol az egységes víziútrendszerek kiépítése nem annyira csak a hajózást van hivatva szolgálni, mint inkább az összes vízhasználati mód komplex gazdaságos megvalósítását célozza. A közeljövőben azonban a nemzetközi folyó felhasználásának fő célja még a hajózás marad. Akárhogy is nézzük azonban a kérdést, a folyó egységes víziútként történő kiépítése és a víz felhasználása csak akkor fejlődhet hatékonyan, ha az az érdekelt parti államok közötti egyezményes szabályozásra épül. Dr. Heinrich Béla 62
