Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-04-01 / 2. szám
Az 1/1964. sz. OVF utasítás alkalmazásának fővárosi tapasztalatai és eredményei HÁZTARTÁSI. /PAR! ÍS FGYEB /т/ZFOGZASZTÁS ALAKULÁSA Három éve múlt, hogy az 1/1964. OVF sz. utasítás — az ipari vízfogyasztás rendjéről — megjelent. Alkalmazásával, végrehajtásával kapcsolatban a fővárosban is bőséges tapasztalat áll már rendelkezésre. Ennek alapján megállapítható, hogy a vízgazdálkodás, a víztakarékosság terén jelentős eredményeket biztosított. Az eredmények felméréséhez ismerni kell a főváros vízfogyasztásának és vízellátási helyzetének alakulását a kapitalista gazdasági rend utolsó 10 évében, majd azt követően napjainkig. A fogyasztás fejlődését a Vízművek éves termelési adatai és a napi csúcsfogyasztások alakulása mutatják az alábbi táblázat szerint. Év Termelés millió m3/év Napi csúcsfogyasztás 1000 m3 1938 73,3 302 1939 77,4 316 1940 75,7 261 1941 79,0 284 1942 87,1 318 1943 90,0 331 1944 87,9 299 1945 69,5 271 1946 82,2 312 1947 87,8 322 1948 86,2 330 1949 95,9 371 1950 117,1 478 1951 117,5 455 1952 134,4 531 1953 148,6 522 1954 163,5 533 1955 174,6 570 1956 184,0 640 1957 187,7 682 A táblázat adatai arról tanúskodnak, hogy a kapitalista gazdasági rendben a fejlődés üteme lassú volt, 10 év alatt, 1938-tól 1947-ig, mindössze 14,5 millió m3-rel emelkedett a termelés, a napi csúcsfogyasztások pedig alig mutatnak fejlődést. Ennek megfelelően a főváros vízellátási helyzete abban az időben kielégítő volt, a Vízművek víznyerő, termelő és szállító tartalékokkal is rendelkezett, minélfogva ezek elégtelenségéből eredő vízhiányok nem fordultak elő. A lassú fejlődés magyarázata az, hogy az ipar volumene lényegesen kisebb volt és az iparvállalatok akkor csak a legszükségesebb mennyiségű ivóvizet fogyasztották, ipari célra pedig — gazdasági okokból — a saját vízműberendezéseik vizét használták fel. Gyökeresen megváltozott a helyzet a szocialista gazdasági rendben, a 3 és 5 éves tervek időszakában, az ipar nagyarányú fejlesztése és Nagy- Budapest kialakítása folytán. Az 1947-et követő 10 év alatt több mint 100 millió m3-rel, tehát közel hétszeres ütemben emelkedett a termelés és ennek megfelelően a fogyasztás. Természetes, hogy a fejlődésnek ezt az ütemét a Vízművek nem tudta követni. A főváros vízellátásának fejlesztésére központi keretből rendelkezésre bocsátott összegek elégtelennek bizonyultak a szükséges mértékű bővítésekre, a tartalékokat pedig részben a peremterületek vízellátása, részben az ipar állandó növekvő fogyasztása felemésztette. Az ipar nem járult hozzá -a fejlesztési költségekhez, de mind nagyobb vízigényekkel lépett fel és a Vízműveknek megfelelő jogszabályok hiányában nem állt módjában ezeknek gátat vetni, nem is volt azonban érdeke, mert ez időben a terv túlteljesítése, minél több víz termelése és eladása volt a cél. Ez a „tervgazdálkodás” oda vezetett, hogy az ipar nagymértékű vízfelhasználása folytán már 1952-ben komoly vízhiányok léptek fel a főváros területén. A fogyasztás eltolódott az ipar javára (lásd: a grafikont). 1952 előtt a termelt víz nagyobb részét még a háztartások fogyasztották el, ettől kezdve azonban az ipar vízfelhasználása került túlsúlyba mind nagyobb mértékben. A lakosság legszükségesebb ellátása érdekében csakhamar fogyasztást korlátozó rendelkezésekre volt szükség az iparral szemben. A korlátozások bevezetése és azok feloldása után, a tapasztalatok szerint, a főváros fogyasztása csak hosszabb idő után emelkedett újra arra a szintre, amelyen a korlátozások előtt volt. Ebből a jelenségből joggal lehetett következtetni arra, hogy az ipar fogyasztása, amikor azt nem korlátozzák, túlzott és indokolatlan. Megfelelő rendszabályok alkalmazása nélkül az ipar nem gazdálkodik a rendelkezésére álló vízzel, hanem pazarolja azt. E megfigyelés és felismerés nyomán lassan érlelődött meg az a gondolat, hogy az ipar túlzott fogyasztását, időszakos korlátozás helyett, állandó jelleggel meg kell fékezni. Kényszeríteni kell az ipari fogyasztókat, hogy gazdálkodjanak, takárékoskodjanak az ivóvízzel. Az 1/1964. OVF sz. utasítással, annak következetes alkalmazásával ezt sikerült elérni. Az utasítás szükségességét és időszerűségét a következők támasztják alá. 1964-ben az utasításban foglaltak alapján a Fővárosi Vízművek szerződéskötésre szólította fel azokat az iparvállalatokat, amelyek fogyasztása a napi 200 m3-t meghaladta. A beérkezett igények szerint e vállalatok részére a Vízműveknek 1965-ben napi 38 000 m3-rel több vizet kellett volna szolgáltatnia, mint 1963-ban. Arra a közlésre, hogy a többletvizet csak vízműfejlesztési hozzájárulás ellenében biztosíthatja, valamennyi vállalat visszavonta többletigényét és megelégedett az 1963. évi fogyasztása alapján megállapított kontingenssel. Bár az utasítás 1964. január 1-én hatályba lépett, a Fővárosi Vízművek a nagyszámú ipari fogyasztóval csak július 1-től tudott szerződést kötni. Az év I. felében tehát még korlátlanul fogyaszthattak e vállalatok. Ennek megfelelően a főváros I. félévi fogyasztása 8 millió m3-rel 59
