Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-04-01 / 2. szám
tala létrehozott tárolótér hét megyét érint és a vízlépcsőhöz csatlakozó öntözőrendszerek vízellátásán kívül a teljes Tisza-völgy vízgazdálkodásának kulcsfontosságú létesítménye. Tárolóteréből a folyó alsó szakasza mentén települt ipari és egyéb fogyasztók vízszükséglete is pótolható. A hatásában nagy térségre kiterjedő létesítmény egyaránt szolgálja a mezőgazdasági, az ipari, a közlekedési jellegű vízigények kielégítését és a villamosenergiatermelést. Ugyancsak a területi komplex összefüggések példájaként említhetjük a Balaton térségét. A tó és tápláló folyói az ország egyik legjobban kihasznált, időnként már túlterhelt vízrendszerét alkotják. A Balaton 90%-os biztonsággal megállapított természetes hasznosítható vízkészlete az öntözési idényben 83 millió m3. Az engedélyezett vízhasználatok azonban már a 100 millió m3-t is meghaladják. A fejlesztést ezért korlátozni kell annak érdekében, hogy a tó elsődleges hasznosítási célja, az üdülési lehetőség ne károsodjék. A vízkészletek nagy kihasználtsága azonban ma már újabb vízfelhasználás engedélyezését nemcsak a tó közvetlen környezetében, hanem a Zala vízrendszerében sem teszi lehetővé, mert minden itt elhasznált víz — még a kisebb helyi öntözések vízfogyasztása is — hiányként jelentkezik a Balaton vízmérlegében. Az üdülési igények ugyanakkor megkötik a tó vízszintingadozását, így korlátozott a természetes tárolótér kihasználása. A hiány részben a Nyirád környéki bauxitbányák karsztvízének felhasználásával, részben a Sió csatornázása és vízvezetőképességének növelése útján pótolható. A bányaművelés érdekében végrehajtott vízszint-sülylyesztés jelentősen befolyásolja a térség természetes vízháztartását a felszíni és a felszín alatti vízkészleteket. Egyes területeken a források, kutak elapadnak, más helyeken a mezőgazdaság és az ipar felhasználhatja az elvezetett karsztvizet, amelyből a nyugat-balatoni térség településeinek vízigénye is kielégíthető. A nagy térségekre kiterjedő vízügyi kihatásokra jellemző, hogy a Balaton alatti víztartó rétegek vízéből az északi és a déli part, Tihany és Zamárdi egyaránt részesül. Sorolhatnánk a példákat a visontai külszíni szénfejtéssel összefüggő felszíni vízrendezési és felszín alatti talaj vízszint-szabályozási munka komplex kihatásainak elemzésével, ahol több település vízellátását és a környező mezőgazdasági területek vízigényét kell kielégíteni, vagy az atomerőmű telepítésével kapcsolatos kérdésekkel, ahol a telepítés helyét elsősorban a 60 m3/sec hűtővíz-igény kielégítésének lehetősége határozza meg. E példák is meggyőzően szemléltetik, hogy ma már csak a sokrétű és egymással gyakran ellentétes igények összehangolásával, térben és időben egységesen kialakított, több célt együttesen kielégítő komplex rendszerek megvalósításával oldhatjuk meg célszerűen, műszakilag helyesen és gazdaságosan a vízhasznosítás és a vízkárelhárítás feladatait. így alakult ki a vízgyűjtő-területeket egységesen vizsgáló, a vízügyi beavatkozásokat komplex szemlélettel összehangoló vízgazdálkodás, a természetes vízháztartásnak és a társadalom víz iránti szükségleteinek optimális összehangolására irányuló tudományos, műszaki, gazdasági és igazgatási tevékenység. A vízkészletgazdálkodás a vízzel való gazdálkodásnak legfontosabb kiinduló alapja. A legutóbbi évekig azonban rendszeres, gyakorlati vízkészletgazdálkodás nem volt. Ehhez mindenekelőtt a vízkészletek feltárása és számbavétele volt szükséges. Ez a felszíni vízkészletet tekintve kielégítő pontossággal, a felszín alatti vízkészletet illetően pedig megközelítő becslések formájában megtörtént. Elkészült a vízgazdálko1. ábra. Vízhasználatok nyilvántartása dás helyzetét feltáró és jövő fejlődési irányát kijelölő Vízgazdálkodási Keretterv is. Az Országgyűlés által jóváhagyott új, szocialista vízjogi törvény, mely a vízkészletekkel való gazdálkodás jogi és igazgatási feltételeit szabályozza, 1964-ben életbe lépett. Mindez megteremtette az alapot a gyakorlati vízkészletgazdálkodáshoz, mely immár a vízügyi igazgatóságok rendszeres feladata lett. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet keretében levő vízrajzi törzshálózat kiegészítéseként a vízügyi igazgatóságok helyi észlelőhálózatot tartanak fenn. Az itt végzett észlelések adataival meghatározzák, illetőleg finomítják az egyes vízfolyások vízkészletadatait. Mind a hidrológiai adatsor homogénné tételéhez, mind a vízmérlegek készítéséhez számba veszik a módosító tényezőket, a vízhasználatokat, ezek helyét, mennyiségét, a visszabocsátott víz mennyiségét és minőségét. Ez a munka a jövőben is a vízügyi igazgatóságok egyik legfőbb feladata. A vízkészletek és vízhasználatok alapján a vízügyi igazgatóságok valamennyi vízkészletgazdálkodási területegységre, vízfolyásra, elkészítették — és ahol ezt a tevékenységet jól szervezték meg, naprakészen nyilvántartják — a vízmérlegeket és a vízgazdálkodási hosszszelvényeket. Ezeket összefoglaló formában az évente megjelenő Vízkészletgazdálkodási Évkönyv is tartalmazza. A vízmérleg alapján dönthető el, hogy a jelentkező új vízhasználó részére — az adott szelvényben, vagy térségben az igényelt víz a szükséges időszakban — megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezésre áll-e. Nem csupán a vízkészletek természetes elosztásának folyamatos megfigyelése és nyilvántartásba vétele, hanem a vízhasználatok folyamatos ellenőrzése is fontos eszköze a vízkészletgazdálkodásnak. Ezúton felderíthetők a megszűnt, vagy szünetelő vízhasználatok, ezek vízjogi engedélye visszavonható, vagy módosítható, és a felszabaduló — látszólag lekötött vízkészlet — más, esetleg fontosabb vízhasználat részére biztosítható. Az üzemen belüli vízhasználatoknak a technológiailag indokolt mértékre való csökkentése vagy kevesebb vizet felhasználó új gyártási technológiák bevezetésének kezdeményezése jelentős vízmennyiség felesleges felhasználását küszöbölheti ki és e tartalékok feltárásával számottevő készleteket szabadíthat fel az indokolt vízigények kielégítésére. Az évi teljes vízfelhasználás 1955-ben az egész népgazdaságban mintegy 2,4 milliárd m3 volt, 1965-ben ez az érték mintegy 4,1 milliárd m3-re emelkedett. A teljes 34
