Vízgazdálkodás, 1967 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1967-02-01 / 1. szám
A vízgyűjtő terület határát Csehszlovákiában a Szlovák Érchegység, majd ennek folytatásában a Selmeci hegyek, Magyarországon a Magyar Középhegység egy része, a Börzsöny és Cserhát hegységek vonulatai alkotják. Legmagasabb pontja a vízválasztó északi részén az 1000 méter tengerszint feletti magasságot is meghaladja, átlagosan 500—700 m magasságú, kivéve a Börzsöny csúcsát, amely 900 m. A völgy legalacsonyabb pontja a Dunába való torkolatnál 101 m. Az Ipoly folyó magyarországi vízgyűjtő területének legnagyobb részét a Börzsöny hegység és annak lejtői alkotják. A magyarországi vízrendszerek kialakulásuknál túlnyomórészt a Cserhát vidékre jellemző észak—dél, illetve északnyugat—délkelet vagy erre merőleges irányú tektonikus törésekhez igazodtak. Ezeket sok helyen jellegzetesen emelik ki a környezetből a miocénkori vulkánosság tanúiként visszamaradt andezit telérek. A törésvonalakba benyomult és ott megszilárdult lávaanyagok függőleges irányban áthatoltak ugyan a lágyabb kőzeteken, de annyi erejük már nem volt, hogy a felszínre törve, itt nagyobb vulkáni formákat alkossanak. A lepusztító erők, mint a szél, a víz, a telérek körüli lazább kőzeteket oly nagy mértékben lehordták, hogy a keményebb, ellenállóbb vulkáni kőzettelérek hosszabb-rövidebb éles gerincek alakjában kiemelkedtek a környezetükből. Ezeknek a több km hosszú telérgerinceknek a vastagsága 2—10 m-től 200 m-ig terjed, anyaguk túlnyomórészt tömör, vagy szürkésfekete piroxén andezit. A patakok torkolati szakaszait a vízfolyások jelenkori lerakódásai, öntéshomokok, iszap és agyagrétegek fedik, a mélyedésekben felhalmozódott a lejtőtörmelék. A vízgyűjtő terület magyarországi része általában gyengén savanyú, középkötött vályog, illetve homok, az erdősült területeken erdő talaj. A vízgyűjtőn a terület függőleges tagoltsága miatt az éghajlat a legváltozatosabb. A hőmérséklet ingadozása általában nem éri el a Nagyalföldét. Napfénytartama kevés, felhőzete és páratartalma fokozott. Csapadékai és hóviszonya közepesek. Szélviszonyok tekintetében az uralkodó szélirány északnyugat—délkeleti. Az északnyugati szeleknek azért van jelentőségük, mert éppen az erős, viharos szelek végzik azt a deflációs munkát, amely a homok-, löszrétegek állandó mozgatásával a növényzet által nem védett térszint folyamatosan alakítják és a szélvájta völgyeket az évezredek során megteremtették. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet megállapítása szerint a terület párolgásának sokévi átlaga 525 mm, erdőkkel fedett övezetekben 550—575 mm. A nyári félévben a terület 45—50%-os felhőzetű, téli félévben 65—70%. Az évi átlagos csapadékmennyiség 570—800 mm körül ingadozik. Elosztását tekintve a nyári csapadékok vannak túlsúlyban. A május, a június és július hónapok együttes csapadéka az évi mennyiségnek 28,7—33,3%-a. A medencében a tél különösen száraz. A vízgyűjtő terület magasabb részein a talajvíz szerepe alárendelt. Talajvízről csak az Ipolyvölgyben lehet beszélni. Ezen a területen a karsztvíz és a rétegvíz szerepe jelentéktelen. 2. ábra. Megindult a töltésépítés a kanyargós Ipoly partján A vízfolyást a hegyvonulatok három szakaszra osztják, felső, középső és alsó szakaszra. A felső szakasz a Rárosi szorulat fölötti, a középső szakasz a Stiavnica patak és a Rárosi szorulat közötti, az alsó szakasz pedig a Dunába való betorkollástól a Stiavnica patak beömléséig terjed. A felső szakasz hossza a közös szakaszon kb. 12 km. A mederesés 0,42%o, a völgyé 0,5%o. A meder beágyazottsága általában 2,0 m, átlagos szélessége 12—15 m. Nógrádszakál felett a völgy összeszűkül 200—250 m-re, majd a Dobroda patak felett kiszélesedik úgy, hogy Litke környékén a hullámtér szélessége az 1,5 km-t is meghaladja. A völgyszűkület visszaduzzasztása következtében a legtöbb kár itt keletkezik úgy, hogy árvizek Litke község vasútállomását is veszélyeztetik. A meder vízemésztőképessége 10—15 m2 3/s körül mozog. A középső szakasz hossza 110 km, a völgyvonulaté 66 km, ebből látható, hogy ez a szakasz a legkanyargósabb. A meder esése O,375%0, a völgyé 0,575%0. Főbb mellékfolyások e szakaszon a bal parton: Derék p., Lókos p., Feketevíz, Szentlélek p., Ménes patak. Jobb parton: Krupinica, Krtis p. A folyó beágyazottsága 2,5—3,0 m. Szélessége 15—20 m. Drégelypalánk, Szécsény felett a hullámtér szélessége a 3,0 km-t is meghaladja. A mederemésztés ezen a szakaszon 10—25 m3/s körüli. Az alsó szakasz hossza 58,7 km, a völgyé 41 km. Az átlagos esés 0,27%o, a völgyé pedig 0,39%0. A beágyazottság 3,5—4,0 m, az átlagos szélesség 20—25 m. Ipolytölgyes és Ipolypásztó községek között a múlt században 2—2,5 km hosszú mederátmetszés létesült. Letkés községnél 3,2 km hosszúságú mederátmetszést terveztek, építését el is kezdték. A meglevő meder vízvezetőképessége 20—40 m3/s között mozog. Az Ipoly vízrendezésére jellemző, hogy a fő vízfolyás esése kisebb, 0,37%0, mint a völgy esése 0,55%0, ez abból következik, hogy a völgy hossza rövidebb, mint a folyóé. A mellékvízfolyások esése 7—30 szorosa a fő vízfolyásénak, ami maga után vonja, hogy a csapadékokból eredő vizek rohamosan jutnak le a mellékvölgyekből, majd a fő völgyben megtorlódnak és elöntéseket idéznek elő. Ezek az elöntések rontják a fő ágon az esésviszonyokat, mert a mellékvölgyekből lesodort hordalék a vízsebesség hirtelen lecsökkenése miatt lerakódik. Ez is magyarázza a folyó szeszélyes kanyargását (2. ábra). Az Ipoly folyónak 29 nagyobb mellékvízfolyása van. A jobb oldali, Csehszlovákia területére eső jelentősebb mellékágak: Búr p., Stiavnica, Krupinica, Krtis, Sztregovai p. A bal oldali, Magyarország területére eső jelentősebb mellékvízfolyások: Kemence p., Derék, Lókos p., Feketevíz, Szentlélek p., Ménes, Dobroda. A folyó jobb és bal oldali mellékvízfolyásain az időjárási adottságoktól függően a jellegzetes tavaszi hóolvadási árhullám rövid, de hegyes vagy elnyúltabb és alacsonyabb. A megszokott keretek között levonuló hóolvadási vizek általában nem idéznek elő vízhozam csúcsértékeket. Annál inkább jelentkeznek ilyenek a tavaszi, őszi, különösen pedig a nyári heves nagycsapadékok alkalmával. Ezek az árhullámok olykor szinte órák alatt lefutnak és átmenetileg nagyon magas vízállásokat idéznek elő. Ezekkel szemben a tartós tavaszi és őszi esőzések hatása elnyúltabb árhullámokban mutatkozik. A mellékvizek vízgyűjtő területének felszíni talajrétegei az előbb említettek szerint általában laza szerkezetűek, nagyobbrészt lösz képződmények. A hegyvidéki vízgyűjtőrészek termőtalaját a meglevő erdőségek eléggé védik, ezekről nagy tömegű hordalékra nem kell számítani. A dombvidéki területek mérsékelt erdősültsége miatt ezek termőtalaja többé-kevésbé már nélkülözi a védőnövényzetet, ezért innen a felszíni vizek már jelentékeny mennyiségű termőtalajt sodornak le a völgyekbe, ahonnan a vízfolyások továbbszállítják azt kisebb esésű mederszakaszokra. Az Ipoly folyó mentén igen sok település fekszik. Ezek közül legnagyobb Balassagyarmat és Sahy. Az árvíz legjobban Balassagyarmatot, Ipolytölgyest és Ipelsky-Sokolec területét veszélyezteti. Az Ipoly vízjárása igen heves. A folyó mai állapotában az egyes jellemző vízhozamok: LKQ m3/s NQi%m3/s Balassagyarmat 0,200 350 Ipelsky-Sokolec 0,930 550
