Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-12-01 / 6. szám

velése és ezeknél bevezetett korlátozások

a számarány egyensúlyát biztosíthatja.

Egyelőre a halászati szakemberek véleménye szerint az orvhorgászok a telepített állomány legnagyobb ellenségei lehetnek a hal mohósága miatt.

Ebben az esetben a káros túlszaporodás ki van zárva.

Harmadik ellenvetés a halak megszökése a Balatonból és a Dunára jutva nemzetközi bonyodalmak előidézése.

1967-ben a siófoki leeresztő zsilip fölött angolnacsapda létesül, 1,5 cm nyílású rácsok lehelyezésével, az időközben betelepített angolnák visszafogására. Így az előnevelt ivadék nagysága a megszökést kizárja.

Ezzel minden olyan érv, ami alapvető ellenvetést tartalmazott megdőlt és eljött az ideje, hogy az állategészségügyi megfigyelések után a telepítés megkezdődjön, ha valóban tenni akarunk valamit a Balaton érdekében.

Gazdaságilag a kérdést nagyon nehéz számszerűsíteni és legfeljebb

egészen durva és feltételezéseken alapuló becslést lehet végezni. Ha megpróbáljuk a dr. Szesztay-féle mérleg szerint az iszapképző tényezők minimális értékét 500 000 t/évben számításba venni, ami legvalószínűbb értékként szerepel, s ha a biológiai származékú iszapot ebből — amit dr. Szesztay döntőnek ítél — csupán 150 000 t/év mennyiségben, 1,6 t/m3-rel számolva 90 000 m3 biológia származékú iszap. Ehhez járul a vízinövényzet által kiülepített lebegtetett hordalék, ha azt az előbbi mennyiség harmadának vesszük is, mintegy 120 000 m3/év iszappal számolhatunk. Ennek a kotrási költsége minimálisan 3 millió Ft/év, ha lenne hová elhelyezni az elevált iszapot. Ugyanis a beépítettség ezt már legtöbb helyen lehetetlenné teszi és a szállítási távolság a 25 Ft/m3 egységárat jóval megemeli, hisz csak nádassal borított szórványos öblök jöhetnek számításba erre a célra.

Természetesen a rendszeres mederkotrás elhanyagolásával ez a mennyiség nem lineárisan nő.

Ehhez az értékhez hozzá kell számolni a halhúshozamot egy olyan

táplálékszintről, ami eddig nem volt hasznosítva, s ha ezt a 100 vagonos évi hozamból, amit a Balatoni Halászati Vállalat évenként produkál csak 15 vagonnal vesszük számításba, néhány év múlva mintegy 4,5 millió Ft/év halhúshozam-növekedést jelent. Természetesen ebből a telepítés költségeit le kell vonni.

Ismételten hangsúlyoznom kell, hogy ezek a számok durva becslések, és csupán a nagyságrendek érzékelésére alkalmasak és talán az a legdöntőbb, hogy más megoldás nincs, ami az ésszerű gazdaságosság szempontjaival a tó állagvédelmét szolgálná.

Végső konklúzióként megállapíthatjuk, hogy a vízszintszabályozás az aktív és passzív vízgazdálkodás minden ágazatában óriási eredményt hozott, egyetlen negatívum csupán a vízinövényzet terjedésének lehetővé tétele. Ennek a kihatását láttuk, azonban az is bizonyított, hogy ennek a negatívumnak a lényegét is pozitívummá formálhatjuk, s ezzel megtehetjük azt amit tőlünk lelkiismeretünk és az utókor joggal elvár.

Ligeti László

У ВеЛлМ/d- rotió ж cfflffihpiZg

Az 1965. évi nagy dunai árvíz emléke még elevenen élt bennünk, amikor ez év február 9-én a Dunától eltérő vízjárású Berettyón alakult ki évtizedek óta nem tapasztalt méretű jeges árvíz.

220 évre visszanyúló feljegyzések szerint az 1966. évi árvíz volt az 1888. évi, töltésszakadást okozó jeges árvíz óta a Berettyó második olyan jeges árvize, mely töltésszakadással járt.

Tekintve, hogy a Berettyó árvizeinek leírásával ritkábban találkozunk nem lesz érdektelen, az 1966. évi árvíz ismertetése előtt rövid visszapillantást vetni a Berettyó eddig észlelt árvizeire, különösen az 1888. évi jeges árvízre.

A Berettyó a Körös-medence legcsendesebb folyója. Szilágynagyfaluig hegyi patak jellegű. Margittánál hirtelen lapályos területre lép és szabályozás előtti állapotában — a Körösbe való betorkollásáig — hosszú utat kanyargóit be. A folyó szabályozásával, mely gyakorlatilag 1932-ben fejeződött be, a 336,8 km hosszú medrét 80 átvágással, 203,8 km-re rövidítették le. Szabályozás előtt gyakoriak voltak az árvízi kiöntések, melyek hatására mintegy 80 000 kh kiterjedésű állandó nádas keletkezett. Vízgyűjtő területe 6 090 km2.

A Berettyó árvizeiről részletes leírás 1816-ig nem készült, de feljegyzésekből megállapítható (Varga János „igazgató vízmérő” 1829), hogy említésre méltó árvizek voltak 1746., 1750., 1774., 1782., 1784., 1788., 1806. években.

Korabeli feljegyzések már valamivel részletesebb pontossággal számolnak be az 1816., 1830. és 1855. évi árvizekről.

Az 1855. évi árvíz minden korábbinál nagyobb volt és hosszú ideig tekintették mértékadó vízszintnek. Flaskay

János mérnök 1855. március 15-i jelentése szerint .,... Dévaványának nemcsak teljes határa, hanem még belsősége is a hullámok martalékává vált. Hasonló helyzetben volt Szeghalom ...”

Említésre méltó az 1874., 1876., 1879., 1880., 1881 , 1882., 1886., 1887. évi, majd az 1888. évi jeges árvíz, és az 1895. évi áprilisi árvíz.

Meglepő volt 1913-ban a júliusi árvíz, mely mint egyetlen nyári árvíz szerepel a Berettyó történetében.

Jelentős az 1915. évi, majd az 1919. évi májusi árvíz, mely utóbbi az 1855. évi árvízszintet is felülmúlta és új mértékadó vízszintet alakított ki.

Mértékadó árvízszintnek jelenleg is az 1919. évit fogadjuk el és a biztonsági előírásokat ehhez viszonyítjuk.

Az 1925., 1930., 1940., 1941. és 1942-es árvizek közül kiemelkedő az 1942. évi árvíz, mely szintén jeges volt. Jégtorlódások is keletkeztek, de ezek emberi beavatkozás nélkül megszűntek.

1944-ben kisebb-nagyobb árhullámok sűrűn követték egymást, de sem akkor, sem azóta komolyabb védekezésre nem került sor.

AZ 1888. ÉVI JEGES ÁRVIZET is a gyors felmelegedés okozta. 1887. december végétől a következő év márciusáig tartott rendkívül hideg hatására vastag jégréteg alakult ki a Berettyó folyón és nagy mennyiségű hó esett vízgyűjtőjére. Március 6—9. között a hirtelen beköszöntött meleg és az esőzések hatására az olvadás rohamosan megindult, s három napon belül a szabályozott szakaszon már az összes hidakat elsodorta a jég és a kanyarulatokban, szűkületekben jégtorlódások keletkeztek.

185