Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-10-01 / 5. szám

tói. A periódusban 3—4 száraz, 2—3 nedves év van, köztük 2—2 átlagos. A szárazság és csa­padékosság az időszak kezdetétől nő, vége felé csökken. 4 száraz, 2 átlagos, 3 csapadékos és 2 átlagos évből képzett 11 éves sor átlaga alapja lehet a terméstöbblet kiszámításának. Tegyük fel, hogy a száraz periódus első és utolsó évében elérhető termés — az öntözés nél­külinek — 80%-a, a középső két évben 100%, az átlagos években a többlet 60%, két csapadé­kos évben a többlet 40%, a harmadik csapadé­kos év terméseredménye pedig — a sok csapa­dék és kevés napfény miatt — a száraz átlag­termés 90%-át éri csak el. Az átlag többtermés %-a = termések évenkénti összege _ ^ ^ 1Q0 11 vagyis % = |fl,8+2,0+2,0+1,8+1,6+1,6+1,4+0,9+1,4+1,6+1.6% Л ]fl() = (1,609 — 1) 100 = 60,9% Az öntözés terméstöbblete tehát a maximális­nak 60%-ával vehető számításba. Az időjárást jellemző sorba beépítendő évek számán, az egyes évekre érvényes %-okon lehet vitatkozni. A példát csak az elv bemutatására készítettem. Valószínűnek tartom, ha az ilyen módon vég­zett számítás menetét tudatosítjuk, az érdekel­tek reálisabban értékelik az öntözés eredményeit és nem várnak többet az öntözéstől, mint amit az valóban adhat. Az öntözővíz előállításához szükséges költsé­gek — vagyis a vízköbméter egységár — kap­csán ismét csak olyan javaslatot tudok tenni, hogy már a tervezés során mutassunk rá arra, hogy hogyan fog alakulni az egységár az öntö­zőrendszer, vagy fürt részleges üzembelépése során? Ha ezt már az első szervezési megbe­széléseken az érdekeltek előtt feltárjuk, nem fogják magukat becsapva érezni a részleges üzembehelyezéskor. Hasonlóan kell elkészíteni a rendszer gazdasá­gossági számítását az évente várható termés­többletek számbavételénél is. Kezdetben kisebb területek után, alacsonyabb terméstöbbletekkel, majd lépcsőzetesen emelt terméstöbbletekkel és növelt üzemelő területekkel kell a teljes többlet­­jövedelmet kiszámítani, mint ahogy ez a II. Ti­szai Vízlépcső előkészítése során történt. Az igaz, hogy ezek után az öntözési beruházások így szá­mított megtérülési ideje hosszabb lesz, mint an­nak elméleti értéke. Az eredmény az lesz, hogy a betervezett töbletjövedeimek valóban előáll­nak, mind az érdekeltek, mind a népgazdasági vezetés reálisabban számolhat. Lehet, hogy ezek után a tervezési módosítások után az érdekeltek azt fogják mondani, hogy ilyen feltételek mel­lett nem igénylik az öntözőműveket. Ebben az esetben ne is létesítsük azokat. Leggazdaságta­­lanabb ugyanis az a beruházás, amit megvalósí­tottak, de nem üzemel. Legyen erre rövid példa egy MA—200-as hordozható csöves esőztető be­rendezés. Ennek beruházása 250 000 Ft hitelt köt le. Gépi beruházás lévén 10—12 év alatt kell meghozza az árát, mert ennyi idő alatt el­használódik. A berendezés 100—120 hold szán­tóföldi növény öntözését teszi lehetővé. Az egy évre eső törlesztési érték 22—25 ezer Ft, az egy holdra eső 200—250 Ft. Ha a berendezés üzemel, az egy holdra eső üzemelési költséget 1000 Ft­­nak véve 1200 Ft holdankénti terméstöbblet meg­haladása esetén a beruházás 10 év alatt valóban megtérül. 100 Ft-os szénaárral (lucernaszéna) szá­molva 12 mázsát meghaladó terméstöbblet már kielégítő. Ha a berendezés nem üzemel, elmarad ugyan az 1000 Ft holdankénti üzemelési költség, de el­marad a teljes terméstöbblet is. A 22—25 ezer Ft-os évi törlesztési teher azonban fennáll. Ez 220—250 mázsa lucernaszéna értékét jelenti anélkül, hogy valami többletjövedelem ezt fe­dezné. A hitelkonstrukció enyhít ezen a terhen, de legfeljebb a számok csökkennek, az elv fenn­áll. Alig hihető, hogy ha az öntözőberendezések tulajdonosai így néznék meg a berendezéseik hasznosulását, annyi öntözőberendezés állna ki­használatlanul. A hazánkban még rendelkezésre álló öntözési lehetőségek további megvalósulása során azon­ban nem elég csupán a tervezési módszer előbb leírt finomítását végrehajtani. Az eddigi tapasz­talatok világosan mutatják, hogy jóval nagyobb beruházási terhelést képes elviselni az a beren­dezés, amely minden évben meghozza a beter­vezett nagy terméstöbbletet, mint az, amely az időjárástól függő nagyságú terméstöbbletet hoz­hat. Arra gondolok itt, hogy például a rizst ná­lunk csak öntözéssel lehet megtermelni. Az ön­tözéses zöldség-kertészet szokásos termésered­ményeit (150—200 mázsa zöldpaprika holdan­­kint) öntözés nélkül még csapadékos évben sem lehet elérni. A 800 mm vízigényű vöröshere al­földünkön öntözés nélkül a csapadékos nyara­kon sem termeszthető gazdaságosan. Ezzel szem­ben a kukorica, napraforgó, cukorrépa kedvező csapadékeloszlású nyáron nagy terméseredmé­nyeket ad -száraz termelés esetén is. Ez esetleg azt jelenti, hogy amíg a rizs, konyhakertészet és az egyéb feltétlenül öntözést igénylő növények termesztésére hasznosított öntözőberendezések minden évben teljes kihasználtsággal fognak üzemelni, addig az utóbbi (cukorrépa, kukorica, stb.) termesztésére hasznosítottak a nedvesebb években esetleg gyengébben. Az előbbi telepek nagyobb beruházási terhelést bírnak el, az utób­biak kisebbet. Ez egyben azt is jelenti, hogy az előbbi céllal épült öntözőtelepek mind a terme­lők, mind a népgazdaság szempontjából jobb hatásfokkal fognak hasznosulni az utóbbiaknál. Nem közömbös népgazdaságunk szempontiából hoPv a még rendelkezésre álló több mint másfél millió hold öntözésünk 50, vagy 90%-os hasz­nosulásra létesül-e? 148

Next

/
Thumbnails
Contents