Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1966-02-01 / 1. szám

ugyancsak eredménnyel lennének felhasználhatók. Nem használják fel eléggé az ismétlődő munkák anyagszükségletére vonatkozó adatokat sem.

c) Szerveinknél váltakozó mértékben, de általánosságban megtalálható a rosszul értelmezett biztonságra való törekvés. „Biztos — ami biztos” jelszóval, főleg a hiánycikkek esetében a tényleges szükséglettől, ennek időbeli ütemezésétől függetlenül olyan mennyiségeket szereznek be, amelyekről már a beszerzés időpontjában is megállapítható, hogy egy részük rövid idő alatt feleslegessé válik, vagy egyenesen szükségtelenek voltak. A Déldunántúli Vízig pl. 1963. és 1964-ben az átmenetileg hiánycikk jellegű 22 mm-es teherláncot több helyről rendelte meg. A megrendeléseket végül is a szállítók teljesítették, így az 1964. évi feladatokhoz szükséges 2340 kg helyett összesen 7605 kg-ot szereztek be. Ehhez még 1965-ben — ugyancsak a korábbi megrendelések alapján — további 1500 kg leszállítására került sor. Megjegyzendő, hogy az 1965. évi felhasználás mindössze 35 kg volt. Hasonló, kisebb-nagyobb mennyiségű felesleges beszerzések vállalati és igazgatósági szerveinknél egyaránt megtalálhatók. Ezek külön-külön talán nem is nagy összegűek, országosan azonban értékük mégis több millió Ft-ot tesz ki.

A megrendelési, szállítási tevékenység hibáit ismerve nehéz ugyan biztonsággal meghúzni a határt a még és a már nem szükséges beszerzések között, azonban nem vitás, hogy az előbb említett példában és a vizsgálatok során feltárt számos esetben már a szervek nem eléggé körültekintő munkájáról van szó. A készletek, elsősorban a felesleges készletek jelentős csökkentését lehetne elérni azzal, ha a túlbiztonságra való törekvés csökkenne és elmaradnának a sokszor csupán csak az anyagbeszerzők „érzéseitől” függő szükségtelen beszerzések.

d) Az anyagok, alkatrészek beszerzése, általában a készletgazdálkodás felett gyenge az ellenőrzés. A termelési és pénzügyi szervezeti egységek kapcsolata hiányos, a beszerzések előzetes ellenőrzését megfelelően egyik szervezeti egység sem végzi, így érdemben a készletek alakulásának folyamatát befolyásolni nem voltak képesek, s tevékenységük e vonatkozásban inkább csak a felsőbb szervek részére adandó jelentések elkészítésében merült ki.

A felsoroltak arról tanúskodnak, hogy szerveink anyag- és készletgazdálkodása egyoldalú, az szinte kizárólag a beszerzésekre s legfeljebb az évi zárókészletnormák betartására irányul. Megfelelő szintű gazdaságossági szemlélet hiányában azonban az anyaggal, az alkatrészekkel való tényleges gazdálkodás, a feladatoknak a legkisebb készlettel és anyagköltséggel való megoldása, tehát az optimumra való törekvés kevés helyen található meg, A beszerzések megtörténtével, az anyagok felhasználásával a készletgazdálkodási tevékenység szerveink többségében gyakorlatilag lezárul. A raktári készletek összetételét, azok alakulását, az anyaghányadokkal való összefüggését nem elemzik s különösképpen hiányolni kell azt, hogy a feleslegessé, elfekvővé s végül a használhatatlanná válás folyamatát nem kísérik figyelemmel. Nem intézkednek időben és kellő módon a szükségtelenné vált anyagok és alkatrészek, más helyen és más szerveknél való felhasználására, esetleg kiselejtezésére (legfeljebb a bank által előírt intézkedési tervekben találhatók fel ennek nyomai) és az alkalmazott módszerek is általában adminisztratív jellegűek, nem alkalmaznak rugalmas, kereskedelmi módszereket.

A készletgazdálkodásnak ez az elhanyagolt oldala éppen ezért lenne fontos, mert ily módon elejét lehetne venni a készletek egészségtelen növekedésének, különösen pedig az elfekvőségek keletkezésének. Az egymást követő évek leltárainak egybevetése is elegendő lenne pl. a feleslegessé vált anyagok és alkatrészek feltárásához, és a rendelkezésre álló leltár és anyagnyilvántartási adatokat csupán a beszámolókban, jelentésekben használják fel, anélkül azonban, hogy azokat érdemben a következő időszak szempontjából figyelembe vennék.

III. tanulságok és feladatok

A készletgazdálkodás elemzése, az okok és azok kihatásainak összefüggései módot nyújtottak néhány tanulság, illetve következtetés levonására. Ezek közül a következőket említjük meg:

A gazdaságirányítás jelenlegi módszerei már nem elegendőek a népgazdasági és vállalati szempontból egyaránt optimális készletgazdálkodás kialakításához. Lényeges változás a gazdaságvezetés új irányelveinek életbeléptetésétől várható, amelyeknek keretében nyilván biztosítani fogják a tervezés, kivitelezés, illetve az ezekhez kapcsolódó megrendelési és szállítási rendszer összhangját s ezenkívül a gazdaságos termelés érdekében olyan tervezési és pénzügyi, főleg azonban olyan ösztönzési módszereket alakítanak ki, amelyek éppen a gazdaságosság, a jövedelmezőség elsődlegessége folytán a készletgazdálkodás jelenlegi hiányosságainak csökkentésére, illetve megszüntetésére is kihatnak.

A gazdaságirányítás hibáitól függetlenül azonban számos lehetőség van arra — egyrészt az objektív nehézségek elhárítása, másrészt a szervek saját belső hiányosságainak csökkentése útján —, hogy a készletek egészségtelen növekedése, a felesleges készletek további felhalmozódása megszűnjék. Ehhez nem kell más, mint az eddigieknél fegyelmezettebb gazdálkodás és az, hogy a szerveink az eddigi beszerzési tevékenységet készletgazdálkodássá fejlesszék.

Ennek érdekében a következők szükségesek:

a) A feladatok gondosabb, összehangoltabb felmérésével, a munkák jobb előkészítésével, elsősorban a műszaki tervdokumentációk elkészítésének meggyorsításával kell elősegíteni azt, hogy szerveink az anyag- és alkatrészszükségletet a megrendelések időpontjában minél részletesebben megismerhessék.

10