Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-02-01 / 1. szám
ÁM l ^ novm k KESZLETi WAODASA (II. rész.) II. HIBÁK ÉS HIÁNYOSSÁGOK OKAI Az I. részben ismertetett hiányosságok részben összefüggnek a jelenlegi gazdaságirányítási módszerek fogyatékosságaival. Ezek közül talán legfontosabb az, hogy a tervezési, a műszaki tervezési, a kivitelezési és a megrendelési, szállítási előírások nincsenek egymással összhangban, illetve az elvileg esetleg fennálló, elképzelt összhang gyakorlatilag nem biztosítható. A tervszerű készletgazdálkodáshoz olyan termelési programokra lenne szükség, amelyek időben és megfelelő részletességgel — figyelemmel a termelés ütemváltozásaira is — tüntetnék fel a szükségleteket. Ilyen programok egyrészt nem is készülnek, de az elkészített programok is csak kevés esetben nyújtanak lehetőséget — főleg a termelési, építési ütemek változása miatt — az anyagszükséglet időben és megfelelő választékban történő megállapítására. További követelmény lenne pl. az is, hogy a beszerzés és felhasználás megtervezésének időpontjában a beruházási, illetve termelési feladatok legalábbis anyagszükségletüket illetően ismertek legyenek. Ez azonban koránt sincs így. Gyakorlatilag az a helyzet, hogy a megrendeléseket jóval — néha hónapokkal — előbb kel', megtenni, amikor még a feladatok teljes biztonsággal nem ismeretesek, a kivitelezési tervdokumentációk, az éves tervek nem állnak rendelkezésre. Ez a vízügyi szervek munkájában, különösen a vízépítőiparban erősen éreztette hatását. Az elmúlt 2—3 év alatt — elsősorban a vízügyi igazgatóságoknál — az volt a helyzet, hogy a külső szervek, főleg a tsz-ek által megrendelt munkák tekintetében a tanácsi kijelölések elhúzódása, a feladatok változásai, esetleg elmaradása igen megnehezítette az anyaggal való tervszerű (gazdálkodást nemcsak a beszerzés, de sok tekintetben a felhasználás terén is. A Középdunántúli Vizignél pl. a vizsgált időszak alatt az üzemterv készítésének időpontjában az idegen megrendelők részére végzendő munkák műszaki tervellátottsága 15% volt. Az üzemtervben szereplő 60 db, kereken 39 000/mFt értékű megrendeléses építési munkából a megrendelők lemondó nyilatkozatai következtében elmaradt 19 db 9415/mFt értékű munka. Ugyanakkor menetközben elvállaltak 77 db olyan munkát, ami az eredeti üzemtervben nem szerepelt. Mindezek következtében az eredeti anyagterv irreálissá vált. A Déldunántúli Vizignél az 1964. I. n. évre tervezett 26 építési munka 50%-ának, tehát 13 munkának a tervdokumentációja állt csak a tárgyévet 4 hónappal megelőzően rendelkezésre. Hasonló jelenségek a többi igazgatóságnál is előfordultak. A munkák bizonytalansága, azok elmaradása arra kényszerítették az igazgatóságokat, hogy tervezett feladataikon változtassanak, új munkaalkalmakat kutassanak fel. Mindezek viszont a készletgazdálkodás szempontjából hátrányosak voltak, esetenként az anyagok felhalmozódását, részben feleslegessé válását idézték elő. A túlságosan mennyiségi szemléletű anyagi ösztönzésű módszerek, a készletnormák tervezésének fogyatékosságai, az egyes anyagok és alkatrészek hiánya, a szállítási nehézségek további olyan tényezők, amelyek összességükben azt eredményezték, hogy a készletgazdálkodás eléggé elszakadt a gazdaságirányítás elképzelt rendszerétől és fokozatosan kialakult az előző évek tapasztalatai, tehát alapjábanvéve műszaki és gazdasági becslésen alapuló készletgazdálkodás, ennek hátrányos következményeivel együtt. Az előzőkben említett, a vízügyi szervektől független hiányosságok mellett akadt kifogásolni való szerveink munkájában is, amelyek a belső szervezetlenség, az együttműködés hiánya, esetenként pedig a felületes munkának követ-' kezménye. Ezek közül mint legfontosabbakat a következőket tartjuk szükségesnek megemlíteni: a) Szerveink nem küzdenek eléggé az objektív nehézségek ellen, sőt esetenként az is tapasztalható, hogy saját belső hibáikat, mulasztásaikat azokkal próbálják megmagyarázni. b) Az anyag- és alkatrészmegrendelések alapját képező műszaki és gazdasági becslés nem eléggé megalapozott. Az a körülmény, hogy az anyagok jelentős részénél a megrendeléseket olyan időpontban kell megadni, amikor a pontos szükséglet a korábban említettek miatt még nem ismeretes, számos szervnél és esetben odavezetett, hogy még a rendelkezésre álló adatokat sem használják fel. Elhanyagolják pl. a készleteket részleteiben tételesen feltüntető évvégi leltárakat, amelyek pedig kiinduló alapjai lehetnének az anyagtervezésnek, a tényleges szükségletek felmérésének. Keveset és kevesen használják az anyagnyilvántartás adatait is, amelyek évközben 9