Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965 / Melléklet
Az ember és a természet erői közötti harcban sikerült úrrá lenni az áradó’ Dunán. A vízügyi dolgozók, a hadsereg, a karhatalom és lakosság összefogása, a népgazdaság erőforrásainak nagyarányú, gyors mozgósítása megakadályozta, hogy a Duna áttörje a gátakat, és mint a múltban annyiszor, óriási pusztítást okozzon. A védekezés válságos szakaszai közül kiemelkedik a Sziget-közt veszélyeztető buzgárok sorozatának elfogása, Komáromnál a budapest—bécsi vasúti és közúti összeköttetés, Szőny—Almásfüzitő—Komárom megvédése, a Szentendre-szigeti falvakat fenyegető árvízveszély elhárítása, Báta—Pörböly térségében a nagymértékben megrongálódott, átázott gátak védelme. Az árvízvédekezés egyik legkiemelkedőbb művelete Mohácsszigeten a töltésszakadás közvetlen veszélyével fenyegető „nagy buzgár” — válójában a töltéstesten keresztül bekövetkezett csurgás hatástalanítása volt 90 000 homokzsák, 30 tonna terméskő és 400 Pátria-lemez felhasználásával. Temérdek anyag, munkaóra és mérhetetlen erőfeszítés eredménye, hogy Mohács város alatt — ahol a töltés védőképessége viszonylag a legkisebb volt —, sikerült a töltésszakadást elhárítani. A hatásos árvízvédekezés alapja: a helyesen méretezett, jó anyagból és jól megépített töltés. Az ilyen töltés azonban ritka, hiszen az árvédelmi gátak az utóbbi 100—150 évben fokozatosan, többszöri magasítással és erősítéssel épültek, sok esetben nem kellően feltárt, változó talajokon, különböző tulajdonságú, vízáteresztő képességű földanyagból. Az utóbbi tíz évben több mint másfél milliárd forintot fordítottunk az árvízvédelem és a folyamszabályozás fejlesztésére, és ez nagymértkében növelte árvízvédelmi műveink biztonságát. Bizonyos, hogy e módszeres, tervszerű, tudományosan is megalapozottabb és nagy anyagi áldozattal végrehajtott munkák nélkül a legjobban szervezett védekezéssel sem háríthattuk volna el a gátszakadást. A legjobban megépített, gondosan karbantartott töltés is csak akkor képes ellenállni a víz ostromának, ha jól szervezett, megfelelő műszaki felkészültségű, kellő anyagi-műszaki eszközökkel ellátott védelem áll a gáton. Az árvízvédelem bonyolult, sokoldalú műszaki, szállítási, ellátási, igazgatási feladatainak egységes irányítása a vízügyi szervezet kezében összpontosult. A területi árvízvédelmi bizottságok a megyei tanácselnökök irányításával biztosították a polgári lakosság mozgósítását és részvételét a védekezésben, intézték a veszélyeztetett területek lakosságának áttelepítését, élelmezését. A védekezés első időszakában a vízügyi szolgálat csak saját eszközeivel és szervezetével védekezett. A veszély fokozódásával sorakozott fel a gátak védelmére a közerő, majd a honvédség. A hadsereg és a karhatalom alakulatai jól szervezett, fegyelmezett munkájukkal, kiemelkedő, hősies helytállásukkal a vízügyi szervezettel együtt az árvíz elleni védekezés legfontosabb, legütőképesebb erejét alkották. A katonák, a falvak lakosságából toborzott közerő, a védelem többi erői, a mérnökök és technikusok közötti közvetlen emberi kapcsolat már az árvízvédelmi gyakorlatokon kibontakozóban volt, majd a gátakon vállvetve folytatott küzdelemben még szorosabbra kovácsolódott. A Kormánybizottság a veszélyes helyzet nyomán az erők népgazdasági méretű mozgósítását rendelte el. Május végén 5—6000, június 8-án már 9000, a válságos fordulatot jelentő hetedik árhullám elindulásától, június 12-től pedig már 30—40 ezer ember — 11 000 katona, 1000 karhatalmista, 21 000 vízügyi dolgozó és a környező falvak sokezernyi népe 5
