Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-10-01 / 5. szám
sen vitatható, feltétlen érdeme a vízrendezésben rejlő gazdasági lehetőségek lelkes ismertetése: a vízügyi kérdések iránti érdeklődés felkeltése és ébrentartása. Ugyanez mondható el egyéb terveiről és javaslatairól is, melyekről életrajzírója, Farkas László készített térképes összesítést. Sokoldalú gyakorlati működése hű képet ad a korabeli városi és megyei mérnöki szolgálat feladatkörének összetettségéről és méreteiről: felmérések vitás telekkönyvi kérdések eldöntésére, építési engedélyek kiadása, a különböző középítkezések, valamint út-, híd- és árvédelmi töltésépítkezések tervezése, kivitelezése, majd karbantartása stb., stb. Mindehhez késő öregkoráig még csak segítséget sem kapott. Az újabb kutatások szerint a korabeli Szeged valamennyi jelentősebb középületének, sőt számos polgári épületének nemcsak engedélyezésében, kivitelezésében, de tervezésében is része volt. Nagy Zoltán levéltári adatok és a helyi építőmesterek színvonalát felülmúló esztétikai művetségről tanúskodó stílusjegyek alapján neki tulajdonítja a Városháza, a városi kórház, valamint több iskolaépület tervét. Úttörő erdősítési tevékenységéhez hasonló jelentőségű második legfontosabb gazdasági mérnöki munkája magánvállalkozás volt. Amikor a városi tanács ismételten elzárkózott a szőregi határ ármentesítésére és vízrendezésére vonatkozó javaslata elől — elhatározta, hogy azt saját erejéből maga hajtja végre. Bérbe vette a várostól a mintegy 4000 holdas szőreg-gyálai határt, lecsapolta, védgátakkal ármentesítette, s az így művelhetővé tett területen a keszthelyi és szarvasi tangazdaságokhoz hasonló mintagazdaságot létesített, mely „a vedresházi mintagazdaság” néven került be a magyar gazdaságtörténetbe. Bérletén a legbelterjesebb gazdálkodást honosította meg: az ipari növények népszerűsítése érdekében len-, kender- és dohánytermeléssel foglalkozott s új gyümölcs- és szőlőfajták meghonosításával, vetőmagvak nemesítésével kísérletezett. Sokat várt a selyem- és pamuttermelés elterjesztésétől: ő volt az első, aki hazánkban gyapottermeléssel kísérletezett, s Szeged környékén ő kezdte meg az eperfák ültetését az utak mentén. Gazdaságát az 1816. évi rendkívüli árvíz elsöpörte ugyan, azonban hatalmas áldozatokkal rövid idő alatt újjáépítette s egészen haláláig folytatta kísérleteit, úttörő tevékenységét: újszerű gabonaraktárakat tervezett és épített, foglalkozott a mezőgazdasági munka gépesítésének lehetőségeivel, gazdasági iskola felállítását s a rétek hozamának növelésére öntözés bevezetését tervezte... Munkásságát a kortársak itthon és külföldön egyaránt elismerték és megbecsülték: Csongrád megye táblabirájává választotta, majd 1826-ban gazdasági-műszaki munkásságának elismeréseképpen varasányi előnévvel nemességet nyert. Tagja volt a bécsi és a brünni gazdasági egyesületnek is. Irodalom: Farkas László: Vedres István mérnök élete és működése. Szeged, 1937. 164 p. 18 t. Nagy Zoltán: Vedres István művészi munkássága (1765—1830). Bp. 1956. 95 p. 12 t. (Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára. Műszaki tudománytörténeti kiadványok. 6. sz.) Krieger Sámuel 1740-ben — 225 éve — született Eperjesen Krieger Sámuel, századának egyik legjelentősebb magyar térképésze és vízimérnöke. Tanulmányait a bécsi (gumpensdorfi) katonai mérnöki akadémián végezte, majd polgári mérnöki pályára lépett s Sopron megye mérnöke lett. Mikor az 1770-es években Bőhm Ferenc tervei alapján (1767), Sigray Károly kir. biztos vezetésével megindultak az uralkodó által szorgalmazott keletdunántúli vízszabályozások (Sárvízszabályozás), mint a kor Bőhm mellett legnevesebb vízimérnöke, megbízást kapott a Sió és Kapos szabályozási tervének kidolgozására. E megbízás alapján készítette el a Sió és Kapos elmocsarasodott völgyének, valamint a Balaton mellékének első korszerű műszaki felvételét, melyhez történeti szempontból igen becses, a korabeli állapotokat híven tükröző részletes hidrológiai leírást csatolt (1776). A Sió és Kapos völgy vízrendezésének, e folyók hajózás érdekeit is szem előtt tartó szabályozásának tervét (zsilipekkel, szakaszonkénti kitérőkkel stb.) a Balaton lecsapolásának fantasztikus tervével kapcsolta össze. A költséges terv azonban — anyagi okokból — szerencsére nem valósult meg. A tervet az akkor szervezett Hajózási Igazgatóság igazgatója, Walcher János vezetésével kiszállt szakértő bizottság elfogadhatónak tartotta ugyan, azonban azt javasolta, hogy a szabályozási munkálatokat a Sárvíz és Sió alsó szakaszára korlátozzák, a terv többi részének végrehajtását, melynek anyagi fedezete nem biztosítható, halasszák el — bizonytalan időre. Krieger utóbb a hazai vízügyi igazgatás központi szervévé vált Hajózási Igazgatóság (később: Építési Igazgatóság (1788) állandó szakértőjeként működött. E minőségben az 1770-es években — többek között — részt vett az Orczy Lőrinc tiszaszabályozási kir. biztos által irányított tiszavölgyi szabályozási munkálatokban is. (Munkásságának későbbi szakaszát, halálának idejét nem ismerjük.) írod.: Tenk Béla: Vízszabályozások Tolna vármegyében а XVIII. században. Pécs, 1936. 55 p. 1 t. P. Károlyi Zsigmond * * * Helyesbítés: Folyóiratunk ezévi 2. számában megjelent „Emlékezés az 1940. évi országos ávízre” c. cikk utolsó bekezdése helyesen: Az ár- és belvízkárokat — igen alacsonyan — összesen mintegy 40 millió pengőre becsülték. 130
