Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-10-01 / 5. szám
dának megemlítem, hogy már ebben az ideiglenes tanműhelyben is minden két tanulónk külön, zárható szekrénnyel rendelkezik. Impozáns látványt nyújt iskolánk területén a kőtalapzatra épített, Ízlésesen bekerekített meteorológiai megfigyelő állomás, amelyet az ATIVIZIG anyagi támogatásával szintén a szakközépiskolások építettek. Az angol házikókban érzékeny önműködő hidro-termo-barográf működik, továbbá két esőmérő készülék is, amelyek a talajvízszint-mérő kúttal együtt az oktatás céljait is szolgálják. Természetesen a megfigyeléseket és az észleléseket a szakközépiskolások végzik, és adataikat az országos vízügyi megfigyelő szolgálat rendelkezésére bocsátják. Mindent összegezve elmondható, hogy az ATIVIZIG és a vízügyi szakközépiskola közötti kapcsolat és együttműködés nemcsak a fent vázolt anyagi, hanem minden más vonatkozásban is igen szívélyes és gyümölcsöző. Az ATIVIZIG igazgatója, párttitkára, és személyzeti osztályának vezetője iskolánk gyakori vendégei, ünnepélyeinken és egyéb hivatalos megmozdulásainkon megjelenésükkel is kinyilvánítják szakközépiskolánk iránti érdeklődésüket. Jóleső példaként említhetem meg a modellező szakkörünknek ez év májusában rendezett, jólsikerült kiállítását, amelynek megnyitásán a Szeged Mjv. Tanács képviselőin kívül az ATIVIZIG 14 — nagyobbrészt vezető — kiküldöttje is megjelent. Erről a kiállításról csak annyit, hogy itt mutatták be tanulóink az első év gyakorlati foglalkozásainak legsikeresebb darabjait és azt a verseny-modellt (egy valóságban is létező békaszájú híd kicsinyített mását), amely az országos modell-versenyen első díjat és 500,— Ft jutalmat nyert. Befejezésképpen az első végzett évfolyam tanév végi tanulmányi eredményéről szeretnék beszámolni. Mind a 36 első osztályos szakközépiskolás kapott bizonyítványt, évközi lemorzsolódás nem volt. Az osztály tanulmányi átlaga tantárgyak szerint: 3,1; ebből a közismereti tárgyaké: 3,0; a szakismereti tárgyaké pedig: 3,4. A. szakmai tárgyakból nem volt bukás! Egy tanuló bukott osztályismétlésre, négyen javítóvizsgára. Az utóbbiak közül egy elhagyta a szakközépiskolát, egy tanuló sikeres javítóvizsgát tett és ma már második osztályos, ketten pedig a javító vizsgán is elégtelen tudást mutattak és 3. ábra. Téglakötési gyakorlatok. 4. ábra. Épül a meteorológiai megfigyelő állomás. osztályt ismételnek. Jelenleg tehát a második osztály létszáma: 31, az elsőé — a három ismétlővel együtt — 38 tanuló. Az első év sok kedvező jelensége, az eddig felmerült problémák közös erővel történt megoldásának jó tapasztalatai és az idei új beiskolázás javuló tanulóanyaga biztosíték arra, hogy, a Szegedi Vízügyi Szakközépiskola az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság aktív támogatásával 1968-ban olyan érettségivel és szakképesítéssel rendelkező szakembereket bocsát ki, akik megfelelő továbbképzés után m=gb'zható középkáderei lehetnek a vízmesteri és a technikusi, sőt a mérnöki gárdának is. Dr. Török László a Szegedi Tisza-parti Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola igazgatója 133