Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1965-08-01 / 4. szám

— egyrészt a vízfogyasztás az öntözési idővel gyakorlatilag arányos (a nyomás változásból adódó különbségek többnyire elhanyagolhatók), — másrészt a költségek elszámo­lása az olaszországi esőztető fürtökben nem a felhasznált vízmennyiség (m3) szerint tör­ténik. hanem úgy, hogy a fel­merült összes költséget az ön­tözött területek arányában osztják fel. Ez ugyan nem ösz­tönzi a termelőket a vízzel való takarékosságra, de annál inkább az öntözés minél inten­zívebb végzésére — amikor arra szükség van (tanulmány­úink ideje alatt — a napon­kénti eső miatt — csak egyet­len helyen végeztek öntözést, de azt sem a vízpótlás, hanem a trágyalé elöntözése érdeké­ben). 3. Esőztető szárnyvezetékek és szóró­fejek mozgatásának gépesítése. éves tapasztalattal rendelkező olasz rendszerek üzemeltetését szerettük volna tanulmányozni. Ilyet azonban nem láthattunk, mert az első ilyen nagyságú és automatikus nyomás­központtal ellátott rendszerek épí­tését Olaszországban — Montebel­­luno, Modena, Bologna és Avez­­zano környékén — még csak mos­tanában kezdték el. Az olaszországi esőztetőfiirtök ál­talában félezer hektár nagyságúak. Legtöbbjükben a szivattyúk mű­ködtetése kézi kezeléssel történik, ezeknek az automatikus üzemre való átalakítása most van folyamat­ban. A kézi kezelésű szivattyútele­pek üzemeltetését egyetlen gépke­zelő látja el, aki a szivattyútelep közvetlen közelében épített gépész­lakásban lakik. A gépek indítása és leállítása az előre elkészített öntözési órarend alapján történik. Az automatikával felszerelt kisebb szivattyútelepeken többnyire nincs gépkezelő, ezek időnkénti felügye­letét és karbantartását a legköze­lebbi kézi kezelésű szivattyútelep gépkezelője látja el (a társulatok viszonylag sok belvízi- és öntözési célú szivattyúteleppel rendelkez­nek). így a „vízlopás” az órarend szerint soron lévő termelő öntözését aka­dályozná meg, az egy-egy szektor­ban lévő termelők lényegében egy­mást ellenőrzik. Az ebből származó viták elkerülésére a mantovai Con­­sorzio di Bonifica Roncocorrente társulatnál a túlfogyasztás ellen szellemes megoldást — ólommal bélelt fémgolyóval működő szelepet — alkalmaznak. A fémgolyó tér­fogatsúlyát úgy alakítják ki, hogy az — túlfogyasztáskor — a szelep nyílását elzárja. Vízmérésre sincs szükség az esőz­­tető fürtökben, mivel A kisüzemi adottságok miatt ál­talában rövid (90—130 m hosszú­ságú) szárnyvezetékeket alkalmaz­nak, melyeken egyidejűleg csak egyetlen nagy teljesítményű (40—50 m szórási távolságú 3—8 1/sec víz­fogyasztású, 14—18 mm átmérőjű fúvókával rendelkező) szórófej üze­mel. A nagy teljesítményű szóró­fejek előnye, hogy az áttelepítésük kevesebb munkát igényel, mint a hosszú) szárnyvezetéken egyidejűleg működő 10—13 kis teljesítményű szórófejé, hátrányuk viszont, hogy rosszabb minőségű öntözést eredmé­nyeznek, mint a Magyarországon ál­talánosságban alkalmazott kis tel­jesítményű szórófejek: a szóráskép kedvezőtlen (a szórófejhez közelebb 3. ábra. A Mántovai társulat csatornaőrháza (Fotó: Magos) Az öntözést mindenütt a mező­­gazdasági üzemek maguk végzik. Az esőztető fürtökben többnyire 8—10 ha-os kisgazdaságok helyezkednek el. így az esőztető fürtökben — az egvetlen gépkezelőn kívül — a tár­sulatoknak sem állandóan, sem időszakosan foglakoztatott alkalma­zottja nincs. A mezőgazdasági üzemek (paraszti kisgazdaságok) az öntözést az előre megállapított öntözési órarend sze­rint végzik el. Az órarend betar­tását nem ellenőrzik, mivel az ön­tözőfürt egy-egy szektorában egy­szerre csak egy termelő öntözhet, 98 2. ábra. A Latinai társulat székháza (Fotó: Magos)

Next

/
Thumbnails
Contents