Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1964-02-01 / 1. szám

Vízügyi egyetemi oktatásunk az oktatási reform tükrében

Az oktatási reform új távlatokat nyitott a felsőoktatás fejlesztésének területén. Vizsgáljuk meg röviden ezeket a lehetőségeket a felsőoktatás egyik legjelentősebb részének, a műszaki egyetemi oktatásnak a kereteiben. Itt a keretet az 5 évi mérnökképzés, a 2 évi szakmérnökképzés és az 1 évi doktori diszertációs munka jelenti.

A mérnökképzésnél a természettudományos jellegű alapképzés továbbra is megfelelő terjedelmű. A színvonalas matematikai, mechanikai és fizikai megalapozottság továbbra is biztosított. Az alaptárgyak óraszáma az összes tárgyak óraszámának 32,4%-a. A szaktárgyakhoz átmenetet nyújtó ún. szakmai alapozó tárgyak (Épületszerkezetek, Talajmechanika, Tartók statikája stb.) jelentősége sem csökkent. Ezek óraszáma 24,1%-a az összes óraszámnak. Különösen erősödött a statikai jellegű oktatás ezen a területen (az ötvenest évek elején bevezetett és azóta megszüntetett oktatás főhibája a statikai jellegű oktatás gyengülése volt) és erősödött a vízi alapozó szaktárgyak (Hidrológia, Hidraulika és Hidromechanika) oktatási mélysége is.

Az oktatási reform teljesen új helyzetet teremtett a szaktárgyak oktatásának területén. Egyrészt józan mértékű „szakosítás” bevezetésével megindulhatott végre a „vízépítő szakos” mérnökök oktatásának fejlesztése. Az „általános mérnök” hallgatók kb. a 6. félév végéig közösen hallgatják majd az alaptárgyakat és az alapozó szaktárgyak nagyrészét, s a 7. félévtől kezdődően azonban nagyobbára már a Közlekedésépítőmérnöki, a Szerkezetépítőmérnöki és a Vízépítőmérnöki szakok szerint elkülönítve, nagyobb mélységben tanulják majd a szaktárgyakat. (Eddig igen nagy mértékben enciklopédikus volt a szaktárgyak oktatása, aminek következtében elmaradt természetesen a tervezési oktatás is.) Másrészt a külső vezetés alatti, ún. szakmai gyakorlati munka, valamint a belső irányítású laboratóriumi gyakorlati munka, továbbá a Hidrológiához tartozó folyami gyakorlati munka újjáalakításával korlátlan lehetőség nyílott az elméleti és a gyakorlati oktatás helyes egységének megállapítására. Nehézséget okozott itt a szakmai gyakorlati munka megfelelő mértékének megtalálása, de úgy érzem, ez a kérdés ma már jól megoldódott. Különben a hallgatók úgynevezett szakmunka-, szaktárgyi és zárógyakorlaton vesznek majd részt. A gyakorlatok fokozatosan magasabb szintűek, a zárógyakorlat már a diplomatervezési munkát készíti elő. Érdekes új kezdeményezés a belső gyakorlatok terén az egyéni kéthetes hidraulikai laboratóriumi gyakorlatok bevezetése. Nagyok a lehetőségek azonban a folyami gyakorlatok fejlesztésénél is.

A szaktárgyi oktatás további jellemzője egy kis mértékű ún. ágazatosítás, amelynek során a Műtárgyépítési, a Vízellátási és csatornázási, és a Mezőgazdasági vízépítési ágazatok tárgyainak egy-két különleges fejezetét elkülönítve hallgatják és gyakorolják a megfelelő hallgatói csoportok. Ezek a különleges fejezetek szaktárgyi részből, hidrológiai és hidraulikai gyakorlatokból épülnek fel.

A reform adta lehetőségeket kihasználva új tárgykörök oktatása is bevezetésre kerül, mint a vízgépek, a vízi vasbetonépítéstan, a mezőgazdaságtan és a vízgazdálkodás tárgyköre. Ezek közül érdemes talán kiemelni a „vízgazdálkodás” tárgyát, amelynek egyes részei eddig csak elrejtve szerepeltek a szaktárgyakban.