Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-12-01 / 4. szám
132 VÍZGAZDÁLKODÁS Hordszárnyas 1. Hullámkeltő ellenállása rendkívül alacsony, partot alig rombol. 2. Merülése sekély, de zátonyra futva felborulhat, sérülhet, úszadék súlyosan sértheti. 3. Állva, kis sebességnél mélyen úszik, siklani csak nagy sebességgel tud, siklásnál nagy íven fordul. 4. A testhossz 1/20-ának megfelelő magasságú hullámokban még haladhat. 5. Teljesítmény igénye 25—75 LE/t. 6. Csúcssebessége 150 km/h körül. 7. Minimális sebessége 40 km/h körül. 8. Merülés 0,5—2 m. 9. Legnagyobb terhelés 50 t. 10. Építés igényesebb, hajtómű megszokott. A légpárnás járművek tehát előnyösebbek a hordszámyasoknál, de fejlődésük még nem olyan előrehaladott. Hátrányuk, hogy a szél Légpárnás 1. Hullámkeltő ellenállása nincs, csak légellenállása van, partot nem rombol. 2. Merülése nincs, száraz zátonyok felett is áthalad. 3. Egyhelyben is lebeghet, vízben merülése nagyon sekély, helyben megfordulhat, lejtős partra maga feljárhat. 4. Csak a testhossz 1/40-ének megfelelő magasságú hullámokat tűr. 5. Teljesítményigénye 30—150 LE/t. 6. Csúcssebessége 300 km/h körül. 7. Minimális sebessége 0 km/h. 8. Merülés 0,1—0,5 m, ill. mínusz 0,3 m. 9. Legnagyobb terhelés 50 t. 10. Építés egyszerű, hajtómű bonyolult. erősen befolyásolja haladásukat. De mindkét változat jelentősen hozzájárul a hajózás negyedik forradalmának eredményességéhez. Sz. J. Az egészségügyi mérnökképzés helyzete külföldön A vízellátás kérdésének megoldása világszerte az érdeklődés előterébe kerül. Az egyes országok vízkincsének számbavétele, gazdálkodás a vízzel, a víz- és szennyvízkezelés egészségügyi vonatkozásainak és gazdaságosságának helyes értékelése, az állandóan fejlődő technológia műszakilag indokolt alkalmazása mind több szakembert igényel. A különleges tudású mérnököket — akiket ,,kulcsemberek”-nek neveznek — egyes országokban hivatásszerűen képeznek ki „egészségügyi mérnök”-ké (sanitary engineer), másutt intézményes továbbtanulással alakítják ki azt a mérnöktípust, amelynek hiányát hazánkban is mindjobban érezzük. Éppen ezért érdekesnék tartjuk a Világ Egészségügyi Szervezetnek (World Health Organisation = rövidítve WHO) a sanitary engineer (továbbiakban röviden e. m.) képzés terén eddig végzett céltudatos munkáját röviden ismertetni. Az ENSZ által patronált, Genf ben székelő WHO, amikor az 1950-es évek elején az egész világon érezhetővé vált a vízhiány és az egyes országok komoly intézkedésket tettek a vízellátás és szennyvízkezelés szakembereinek képzése terén, szükségesnek látta felmérni és összehasonlítani az európai helyzetet a tengerentúl már évtizedes múlttal rendelkező e. m. képzéssel. Első lépésként a WHO európai részlege az európai egészségügyi mérnökök részére szemináriumokat tartott és 1955 áprilisában Oxfordban az e. m. képzés és továbbképzés kérdéseinek tárgyalására symposiumot hirdetett. A symposiumhoz Petrik Milovoj, a zágrábi egyetem egészségügyi mérnöki karának tanára 151 oldalas könyvben összefoglalta Anglia, Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Jugoszlávia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Svájc e. m. képzésének helyzetét és összehasonlította az USA-ban részben tíz egyetem közegészségügyi fakultásán, részben tizennégy egyetem általános mérnöki fakultásán végzett e. m. kiképzéssel. Részletesen felsorolta, hogy a különböző helyeken mennyi ideig, milyen tantárgyak hallgatása kötelező. E helyen eltekintünk ezeknek ismétlésétől, csak utalunk a főbb tantárgyakra: vízellátás, csatornázás, szennyvíztisztítás, általános- és környezet egészségügy, bakteriológia, biológia, járványtan, alkalmazott kémia, — geológia és — hidrológia stb. A symposiumon résztvett szakemberek közreműködése vezetett a delfti e. m. képző tanfo-
