Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1962-12-01 / 4. szám

Kettős jubileumot ünnepel az idén a vízügyi szervezet egyik legismertebb intézménye, a Víz­gazdálkodási Tudományos Kutató Intézet. 75 éve, hogy a világ hasonló célú első intézményei sorában megalakult a Vízrajzi Szolgálat és 10 éve, hogy az egységes szocialista vízgazdálkodás támogatására életre hívták a jelentősen na­gyobb feladatok végzésére alkalmas VITUKI-t. Ahogy a Vízrajzi Szolgálat munkáját, úgy a VITUKI-ét is világszerte elismeréssel említik, amit ékesszóval bizonyit a. nyári jubileumi kon­ferencia külföldi részvevőinek nagy száma is. A VITUKI munkájának ma már csak kisebb — bár fontos — részét képezi az egykori Víz­rajzi Szolgálat kezdeti tevékenysége, felszíni vizeink állásának figyelemmel kísérése. A mun­ka zöme a jövőbe mutat, a tudományos kutatás feladatai évekkel járnak a jelen előtt. Ezekről kértünk felvilágosítást a jubiláló víz­ügyi intézmény igazgatójától, Stelczer Károly elvtárstól. Az egykori — aránylag szűk feladatkörű víz­rajzi szolgálat mai utódjának a VITUKI-nak tevékenysége a vízgazdálkodás egész szerteága­zó területére kiterjed. Jó munkát természetesen csak úgy érhettünk el, ha a feladatokat meg­osztottuk. így jelenleg hat osztály működik az intézet keretében. A Balaton lengéseit pontos mérésekkel határozzák meg A Vízrajzi Szolgálat utódja az „I. Vízrajzi osztály”. Az egykori közvetlen leolvasás he­lyett ma már 48 rajzoló vízmérce és 5 távjelző segíti, — a konvencio­nálisabb berendezések sokasága mellett — a vízállás-, vízhozamfi­gyelés és előrejelzés munkáját. A 67 éve megjelenő napi víz já­rási térkép mellett ez az osztály adja ki a Vízrajzi Évkönyvet is. Legújabb elképzelé­seik szerint a Felső- Duna állandóan töltődő, vándorló zátonyú sza­kaszán rádióaktív izotó­pok alkalmazásával kí­vánják felderíteni a me-

Next

/
Thumbnails
Contents