Vízgazdálkodás, 1961 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1961-03-01 / 1. szám
6 VÍZGAZDÁLKODÁS komplex helyi vízgazdálkodás feladatait, így az öntözést, a belvízgazdálkodást, kisvízfolyások rendezését, helyi tározók, tógazdaságok létesítését, továbbá az eróziós károkat megakadályozó talajvédelmi munkákat. Ezek a munkák rendszerint egymással szorosan összefüggő, egymást kiegészítő egészet alkotnak. Dégen elvtárs ezután azokról a gátló körülményekről beszélt, amelyek a vízgazdálkodási munkáknak a szocialista mezőgazdaság belterjes fejlesztése által megkívánt gyorsabb ütemű fejlesztését fékezik, hangsúlyozva, hogy ezek elsősorban nem a rendelkezésre álló anyagi állóeszközök elégtelenségében rejlenek, hanem fő forrásuk néhány szemléleti és munkamódszerbeli hiányosság. Ezek a következők: Vannak olyan nézetek, amelyek szerint előbb gondoskodni kell a nagyüzemek belterjes gazdálkodásához szükséges valamennyi anyagi eszközről és ha majd ezek a feltételek tökéletesen megvalósulnak, térhetünk rá a belterjes öntözéses gazdálkodásra és a hatékonyabb vízrendezésre. Ezzel nem lehet egyetérteni, ez a nézet alapjaiban téves, mert éppen a mezőgazdasági vízgazdálkodási munkák termést növelő hatása a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítésének is egyik legeredményesebb eszköze. A másik téves nézet azt tartja, hogy az öntözéses gazdálkodás és belvízrendezés csak a nagy költséggel, tökéletes korszerű kivitelben megépített művekkel valósítható meg. Ideje, hogy ezt is megcáfoljuk. Ezek a munkák nem anyagigényesek, mert túlnyomó részük földmunka. A gépi földmunkák korábbi, indokolatlanul magas egységárait 30—40%-kal csökkentettük. Emellett figyelembe kell venni a vízügyi igazgatóságok műszaki tervei, művezetése és a gépi munkákhoz nyújtott segítsége útján, házilagosan elvégezhető egyszerű építési módszereket, amelyeket pl. Szolnok megyében széles körben alkalmaznak az öntözőtelepek építésénél. Ma már a múlté a 6—8 ezer forintos holdankénti öntözőtelep építési költség, 2—3 ezer forintból holdanként már megfelelő szántóföldi öntözőtelepek építhetők. Az egyszerű kivitelű öntözőtelepek pedig a tsz-ek saját erőinek mozgósításával, holdanként néhány száz forintos költséggel kivitelezhetők. A harmadik fékező tényező az, hogy helyenként még mindig lebecsülik a termelőszövetkezetek és egyéb helyi érdekeltek saját erőinek mozgósításában rejlő nagy lehetőségeket és kizárólag állami eszközökkel és állami szervezettel akarják a vízügyi feladatokat megvalósítani. Szem elől tévesztik azt, hogy e feladatok megoldásának legalkalmasabb formája a társadalmi erők mozgósítása, a vízgazdálkodási társulatok szervezése útján. A társulatok révén a tanácsok tehermentesíthetők az ilyen feladatok ellátásától, ugyanakkor az érdekeltek közvetlen részvétele a munkák szervezésében megsokszorozza az anyagi erőket. így lehetővé válik, hogy a tanácsok a vízügyi igazgatóságokkal együtt, e munkák közvetlen lebonyolítása helyett a társulatok szervezésére, munkájuk szakmaipénzügyi irányítására, segítésére összpontosítsák erejüket. Ezt követően a beszámoló az öntözés kérdésével foglalkozott, melynek kapcsán Dégen elvtárs felhívta a figyelmet: szükséges, hogy az öntözés terén elmaradt megyék tanácsai, fokozottabban gondoskodjanak a rendelkezésre álló öntözővizek jobb hasznosításáról, az üzemen kívüli öntözőtelepek üzembeállításáról, az öntözés termelési feltételének biztosításáról. Bár az öntözés elsősorban ott célszerű, ahol felszíni víz áll rendelkezésre, mód van azonban rá ott is, ahol megfelelő mennyiségű és minőségű talajvíz, vagy felszínközeli rétegvíz tárható fel. Győr-Sopron, Bács-Kiskún megyékben, a Jászságban, Heves megyében a Mátrától délre, Orosháza környékén. Tolna megyének a Dunához közel eső területein olyan talajvizekben gazdag területek vannak, ahol a kútöntözés már nagyüzemi méretekben valósítható meg. Ezt elősegíti a kútfúrási költségek lényeges csökkentése, a felszínközeli vízkészletek feltárása, továbbá az, hogy a vízügyi igazgatóságokat fokozatosan ellátjuk kútfúró berendezésekkel. Ezeket használatra átadjuk azoknak a termelőszövetkezeteknek, amelyek a kútfúrást maguk tudják megvalósítani. A belvízvédekezés kérdésére áttérve arra is rámutatott a beszámoló, hogy a múlt év őszén, amikor kőiéi 60 ezer hold volt belvízborítás alatt, a főcsatornák íeltöltöttsége befogadóképességük egyharmadát sem érte el, a földeken ugyanakkor állt a víz. Ez megnehezítette a behordási munkákat, nem is beszélve arról, hogy az ilyen tartós vízborítás a talajszerkezetet is rontja. A talajvízszint az alföldi területeken az átlagoshoz képest 1—2 m-rel megemelkedett. További jelentősebb esőzések esetén fel kell készülni nagyobb tavaszi belvízjárásra. A belvízvédekezés megszervezésénél elsősorban a káros vizek mielőbbi levezetésében legjobban érdekelt nagyüzemekre, termelőszövetkezetekre, állami gazdaságokra kell támaszkodni. Árvízvédelemmel kapcsolatos államigazgatási jeladatok Az árvízvédekezés feladatai részben műszakiak, részben államigazgatásiak. Ezeket egymással összhangban, szoros együttműködésben kell megvalósítani. A tényleges árvízvédekezés operatív műszaki feladatait a vízügyi szervek, illetőleg a saját szervezettel védekező városok végrehajtóbizottságai, államigazgatási feladatait pedig a városi és községi tanácsok végrehajtóbizottságai látják el. a megyei tanács vb. igazgatási osztályának irányításával. A védekezés műszaki és államigazgatási tevékenységének összehangolását a rendkívüli árvízveszély esetén az árvízvédelmi területi bizottságok végzik, amelyeknek elnöke annak a megyei tanács végrehajtóbizottságának az elnöke, amelyben az árvízvédekezés központja van. A rendkívüli árvízveszély bekövetkeztéig az összehangolás a vízügyi igazgatók mellé kijelölt összekötők feladata. Az árvízvédekezés műszaki és államigazgatási feladatainak irányítása a készültség beállta előtt a vízügyi főigazgató, a készültség ideje alatt az árvízvédelmi kormánybiztos, rendkívüli árvízveszély esetén pedig az árvízvédekezési kormánybizottság hatáskörébe tartozik. A tanácsi szervek főfeladatai az esetleges árvízvédekezésre való felkészüléssel kapcsolatban a következők: állandóan tájékozódjanak az árvízvédelmi összekötők útján az árvíz és belvízhelyzetről, valamint a védekezés előrelátható szükségességéről; kísérjék figyelemmel az összekötők tevékenységét és ellenőrizzék feladataik ellátását; folyamatosan ellenőrizzék az érintett községekben a közerő összeírására, mozgósítására és a mentésre vonatkozó terveket, illetve kimutatásokat, gondoskodjanak az esetleges változások keresztülvezetéséről; vegyenek részt a vízügyi igazgatóságokon tartandó, az árvíz- és belvízvédekezési kérdésekkel foglalkozó igazgatói értekezleteken. Vízellátás, csatornázás A vízellátási és csatornázási kérdésekről szólva Dégen elvtárs megemlítette, hogy a városok vízellátása, illetve csatornázása egyik legnagyobb gondja a központi szerveknek és tanácsoknak egyaránt. A felszabadulás óta e téren is elért nagyarányú fejlődés ellenére településeink közmű ellátottsága még elég elmaradott. Az elmúlt 10 évben közel 4 milliárd Ft-ot fordítottunk vízvezetékek és csatornák építésére, aminek nyomán a közműves vízellátottság foka 20%-ról 32%-ra emelkedett. Míg az eddigi tervidőszakokban majdnem kizárólag az ipari jellegű településekre korlátozódott a fejlesztés, a második ötéves tervben az Alföld vízvezetékkel és csatornával el nem látott városainak közművesítéséről kell elsősorban gondoskodnunk, annál is inkább, mert az iparfejlesztés is főleg ide irányul. A következő tervidőszakban arányosan kell fejleszteni az ivóvízellátást és csatornázást. Míg az elmúlt években az összes befektetés csupán 20n 0-át fordítottuk csatornázásra és 80%-át vízellátásra, javasoljuk, hogy ez az arány a második ötéves tervben 50—50%-ra módosuljon.
